Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
10-11. füzet
428 A zsinat mintegy harmadrésze, 32 tag, más meg- győzödésben volt. Az iskolaügyi részszel, s némely pontok módosításával, igen higgadt, de elvhez ragaszkodó felirat mellett, újból felakarta terjeszteni a múlt évi egész munkálatot. Nyíltan kifejezte komoly aggodalmát, s hogy veszélyt lát abban, ha az iskolaügy, mely az egész munkálatban legnagyobb gonddal készült, a napi rendről levétetik; mert ez oda vezethet, hogy iskolaügyünk egészen a kormány kezébe kerül, s nekünk majd csak a fenntartás terhe marad, protestáns szempont és elv ellenére, minden joggyakorlat nélkül. Ezen aggodalom a mily jogosult, ép oly természetes. Tudjuk, bog}' protestáns egyházunk, mely pedig a magyar állam fejlődésének, fennmaradásának századokon át oly fontos tényezője volt: békekötések, országos törvények dáczára, mennyire sértetett meg jogaiban; szorit- tatott meg iskoláira nézve önrendelkezése, vétetett el birtoka s igy a múltakra visszatekintés, az ősök zaklatásainak emléke arra kötelez minden egyházát s annak érdekeit féltő és szerető protestánst, hogy nehéz áron nyert s őt megillető, az állam érdekeivel nem ellentétes jogaihoz, szabadságához saját körében és tagjai közt, ön- rendelkezését, az ősökhöz méltó hűséggel és kitartással megőrizni igyekezzék. A zsinati kisebbség ezen meggyőződésének kifejezése nemcsak jogosult, hanem kötelességszerü volt. Ellene har- czolt s le is győzte ezt a többség azon nézete, hogy mai nap már nem absolut, de alkotmányos kormányunk lévén, eszélyességi s hazafiui tekintetből engednünk kell az alkotmányos kormánynak s engedékenységünkkel segitcnünk kell azt, hogy erősebb legyen s ily vegyes nyelvű államban mint a miénk, a kifelé gravitáló nemzetiségekkel szemben győzelemmel megállhasson. Se a zsinati többség ezen érveit, se a kormány azon politikáját, hogy a protestánsok ezen engedékenységével.
