Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
10-11. füzet
427 szabályokat alkotott, s azt, mint. saját maga által, a magyar protestáns egyház törvényileg biztosított jogalapja s minden alkut kizáró elveihez ragaszkodása mellett, függetlenül hozott törvényt; megerősítés végett, az állam fejéhez, a királyhoz felterjesztette. Bizton hittük, hogy az annyi tapintattal, körültekintéssel, s az iskolaügyi résznél a magyar állam jógiinak oly méltányos szemmel tartásával alkotott egyházi törvény, egészében meg fog erősittetni. Biztosan hittük azért is, mert az államnak bár mely törvényesen elismert eg) háztársadalom intézkedéseibe, úgy szólván házi dolgaiba, melyeket saját magára kötelezöleg hoz: alkotmá- nyos felfogás szerint, csak akkor lehet jogos beszólása, ha azok az állam törvényével, a közrend és szabadság tiszteletben tartásával ellenkeznek. E hitünkben azonban csalatkoztunk. Az államhatalom, azon határozott kijelentéssel, hogy a zsinat alkotásának szive az iskolaügyi rész, melyet lényegileg meg sem bírált, szakittassék ki: vissza küldte az egészet, azon kijelentéssel, hogv a zsinat egyszerűen tegye félre az iskolaiigyi részt, s több lényeges pontokat, melyek nagy elveket képviselnek, kihagyva vagy újból fogalmazva, a csonka munkálatot terjessze fel királyi megerősítés végett. Összeült tehát újból a zsinat, s emlékezetes harcz után, melynek folyamában a zsinat halhatatlan érdemii elnöke, báró Vay Miklós, a kiegyezés sikerére nézve, tekintélyét, nevét és múltját volt kénytelen mérlegbe vetni: többségi leg elhatározta, hogy a kormány kívánaténak enged, a múlt évi zsinati munkálatból, az iskolaügyi részt, a testből a szivet kiveszi, s teszi ezt azért, hogy a munkálat többi részének megerősítése ne veszélyeztessék s csak a magyar természet példátlan, magáról megfeledkező loyalifásával, mint az oly nevezetes „vitám et sangvinem“ kijelentésekor, hozzon áldozatot, a jövőben lehet örökre fáj duliuas emlékezet ii t.
