Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

7. füzet

288

az igazság, az eszmék iránti szeretetek nem a lelkesedés hamar elenyésző lobbanása, hanem oly leikőkkel egybeforrott meggyőződés volt, mely semmi keserű végponttól vissza nem rettent, küzdött érte mi"' tehette, okosan ne- mesen s ezzel meghozta azért a tőle telhető áldozatot. Hitte-e dudás Jézus feltámadását? erről semmi bizonyost nem állíthatunk, tény, hogy megbánta vétkes árulását s s kioltotta életét. Ily nagy igazságoknál, a hitre nézve, informálni senkit nem lehet; a kiben elnyomja a világi dolgokhoz való ragaszkodás a hitet, az annak diadalába vetett reményt: az sejthet mindent, de az a sejtelem nem fogja őt a próbálfatás óráiban megtartani, mert nem hitt, a kísértésnek ellen nem állott és meg nem tartathatik.

Péter hitére azt mondja N. G. soha se keressük! Hitt és keresett, keresett és hitt? De hát miért hitt mért nem keresi N. G. ? Jézus szellemi nagysága kény- szerité öt erre? Jól van. De ez a szellemi nagyság nemde homályba borult, midőn Jézus megfeszittetett? Miért hitt tehát? Hitt, mert látta a megfeszittetett, de feltámadott Jézust? s bizonyossá lett a felöl, hogy méltó abban hinni, a kit ellenségei keresztfára feszit tettek, a ki sírba tétetett és sírjából dicsőségesen feltámadott s feltámadásának élő tényével, magával vitte ragyogtattatta Istennek benne és általa megdicsöült kegyelmét és hatalmát.

Mert avvagy N. G. beismerése szerint is „lehet-e hinni, hogy Isten, a ki csodákat tett és tesz, Jézus feltámadása által ne tett volna csodát. Lehet-e hinni, hogy az az Isten, a ki Enókot és Illést magához emelte az égbe, a kereszt alatt sírban engedte volna megrothadni azt, a ki nagyobb volt Illésnél s minden prófétánál, nagyobb még Mózesnél is? Lehet-e hinni, hogy Isten elhagyta volna azt, a kinél tisztábban s igazabban tisztelni Istent még nem tanított ember. — Lehet-e, hogy az, a ki először öleié szivére az egész emberiséget, faj, vallás, rang, sőt erkölcsi különbség nélkül, gyógyi-