Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

7. füzet

287

tek okát, eredetét s keresni fogjuk mindaddig, mig a keresztvénségnek, ennek a nagy élet-folyamnak mindinkább tisztuló hullámai bizonyságot, tesznek arról, hogy az örökélet hite attól indult, kit a Krisztust tagadók is elismernek, kitol eredt s kihez tér meg minden létei, minden gondolat az időben s az örökkévalóságban.

Hogy Jézust a saját korabeliek is nem egyformán fogták fel, ezen nincs mit megütödni. Hiszen mai nap is egyes nagy férfiakat nem különbözökép fognak-e fel?

Pedig ezen mi korunk előtt már közel két ezer éve fénylik a minden nemesebb világosság kútfeje, a Krisztus által hirdetett megszentelt igazságok fényvilága. Hogy az evangyéliomban sok a jézusi, de sok az apostoli, vagyis X. G. szerint nemde az isteni és emberi? ez nagyon természetes. Arról s annak nevében Írnak, a ki Isten és ember volt egy személyben, s más nem is lehetett mint ember, hogy példaadónk lehessen, s Isten, hogy minket az Atyától nyert kegyelem erejével magához magasíthasson.

Azt mondja N. G. hogy Jézus látván az öt környező veszedelmet, minden óvó intézkedést megtett, félrevonult, hoo-v el ne foghassák; miért tette ezt, holott tudta el- közelgetö halálát, s hitte, hogy a mennyei Atya öt fel fogja támasztani. Erre válaszunk, hogy Jézusnak, mint az emberiség megváltójának, kímélnie kellett életét mindaddig mig saját szavai szerint, el nem jött az ő órája. Hiszen látta, hogy tanítványai még mily gyengék? minél tovább velők van s taníthatja őket, tudta, hogy annál jobban megerősödik szivükben az Isten és az igazság diadalában vetett hit, s az azokért való kiizdhetésre megkívántaié elhatározás. És ezen kímélet által is, példát akart adni minden öt követőknek arra, hogy minél nemesebb igazságok és eszmékért küzdenek, ha tudják is mi vár reá- jok, annál inkább kíméljék magukat, mig el nem jő órájuk, a midőn életükkel is meg kell bizonyítaniuk, hogy TKOT. LUYIL.ÉS IS1Í. FIGYELŐ. 20