Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1. füzet
16 tüntetés, hogy IV. Frigyes Vilmos király, elismerve a magán rendszer melletti nemes küzdelmét, megtette őt a fogházak ügyének egyik tanácsosává és kivált a moabiti (Berlinben) magánrendszerü fogház körüli szolgálatot rábízta a rauhes Haus testvéreire. i85i-ben nevezte ki Wiehert Halle theologiai facul- tása „a szentirás doctorává.“ 1857-ben meghívta őt IV. Frigyes Vilmos Berlinbe a belügyministeriumba, mint a börtön és szegény-ügy előadó tanácsossát és egyszersmind, mint az egyházi főtanács tagját főconsistnriumi tanácsosi czimmel. A Rauhes Haus azonban, közvetlen vezetése alatt maradt és.azért lakása félévenként Berlinben és Hamburgban volt. 1858-ban alapitotta meg Berlinben, a Rauhes Haus mintájára, de mégis sajátos jelleggel, az e v a n g y éliomi János- intézetet, melyben a gyermekmentés és a fivérek nevelése és képzése foly és melyből munkaerejét vette a berlini városi misszió. Az általa, a német-dán háborúban megalapított tábori diaconia, a német-osztrák és német-franczia háborúkban, a bel- missziói központi bizottság közreműködése mellett, gazdag sikerrel lett alkalmazásba véve. Mindezek mellett azonban életének főmunkája maradt mégis a fivérek ügye (die Brüdersache), mely őt Németország minden részében, Svájczban, Angliában, és Eszakamerikában létező számos és sokféle belmisz- sziói intézettel és egylettel hozta áldott összeköttetésbe. A fivérintézetek koszorúja virult fel Németországban azon vetésből, melyet a Rauhes Hausban vetett volt. Hivatalos dolgai mellett párhuzamosan haladt Írói munkás sága és élő szavának gyújtó és vezérlő befolyása, mely nagy gyűléseket élénkített és ezreknek megmaradt emlékében. „Fliegende Blätter aus dem rauhen Hause“, mint belmissziói gondolatainak tárháza, 1845-ben lettek megalapítva. A kik munkásságának tanúi és társai voltak, gyakorta bámulták fáradhatlan, ifjúi és mégis férfias, mélységesen komoly és mégis vidám, a legnagyobb és a látszólag kis ügyeket egyforma szeretettel és hűséggel felkaroló lelkét. Sokszor megfoghatlannak tetszett nekik, hogyan viselheti el ez emberélet, pusztulás nélkül, a ránehezedő munka és felelősség óriási terheit. Testre és jellemre nézve Wicheun nagy teher viselésre és nagy actióra volt szervezve. De nagy képességének kutforrása és éltető tápa mégis benső, egyszerű, Istenben nyugvó hitélete volt. Soha de soha nem is hagyta el e kútfőt. Soha de sohasem volt előtte valamely tekintély nagyobb és