Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

Ismét magánórák adására szorult, hogy magát és család­ját fentarthassa, de igénytelenségénél fogva mindennek háttérbe kellett szorulni titokban szőtt tervei előtt. Ekkor tette le a hit- jelölti vizsgát és több templomban tömegesen szaporodó hall- gotóság előtt prédikált. Kiváló jelentőséggel volt jövőjére azon predikáczió, melyet a fogházi templomban tartott, miről azon­ban alább szólunk. Anglia példája folytán, akkoriban Hamburgban is létesí­tettek nehány „Vasárnapi i s k ol á t,“ melyekben leginkább szegény gyermekeket, kik az iskolákban vajmi keveset hallot­tak az evangyéliomról, önkéntes tanitók és tanitónék tanítottak az Isten igéjére. Azon intézkedés, mely szerint kisebb csopor­tokban tanították őket és ennek végeztével a vasárnapi iskola egyik elöljárója által ugyanazon igékről vala'mennyi gyermek­kel közös katechizátiót tartottak: igen üdvösnek bizonyult. Három vasárnapi iskola elöljárója volt három hitjelölt, de a Sz. György nevű külváros vasárnapi iskolájának elöljárói hivatala megürült. Kerestek tehát elöljárót s hallva, hogy a fogházi templomban prédikálni fog Wiehern hitjelölt, el­mentek a tanitók és tanitónék testületileg predikácziójára, a nyerendő benyomáshoz képest őt elöljárónak meg vagy meg nem választandók. Wiehern, János 10, i—n felett szónokolt. Szava hatal­masan fejtegette a híveknek azon szent kötelességét, hogy ki­rályi papságukkal élve, a tudatlanokat és eltévedetteket, szol­gálatuk által ama jó pásztorhoz vezessék. Mikor predikáczió után hazatért, egy sereg fiatal ember állított be nála, kérve őt, hogy a sz.-györgyi vasárnapi iskolát vegye át s bevallották, hogy most tartott beszédétől függesztették volt fel megválasz­tatását, de meggyőződtek arról, hogy ő az az ember, kit nekik az Ur vasárnapi iskolájok számára leijeiéit. Wiehern elfogadta e hivatalt- Azonnal hozzá is fogott a sz.-györgyi vasárnapi iskola javításához; jobb helyiséget szer­zett, megszaporitotta a tanítókat és tanitónékat, uj rendet és fegyelmet hozott be. A tanerők számára tattott Wiehern he­tenkénti előkészitő órakat, melyekben őket a szentirás szentélyébe bevezette. Ezen felül kötelezte őket, hogy az alattuk lévő gyer­mekeket házuknál keressék fel, hogy a családok örömében vagy bánatában részt vegyenek, s a gyermek nevelés iránt tanácsot adjanak a szüléknek. Azután a helybeli lelkész által is buzdittatva, maga Wiehern is meg kezdte a vasárnapi iskola

Next

/
Thumbnails
Contents