Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

13

növendékeit látogatni, mely alkalmakkor a testi és lelki Ínségnek egész világa tárult fel szemei előtt és mindinkább világosabbá lettek előtte azon feladatok, melyeket keresztyén, főkép nagyvárosi népünk javára meg kell oldani.

Rendezte azután a vasárnapi iskola évfordulati ünnepélyét, még pedig azok kedvéért, kik templomi ünnepélyen nem mutatkoztak, a szabóczéh nagy termében. A terem zsúfolásig megtelt, egy nagy termetű, kék szemű, fekete kabátos, harisnyás és csatos czipöjü fiatal ember pedig elragadta beszédével a hallgatóságot s ez Wiehern hitjelölt volt.

Szólt a vasárnapi iskoláról, a gyermekekről és az Idve- zitőről, ki a gyermekeket megáldotta s a szegényeknek az evangyéliomot prédikálta vala. i^után felhívta az ifjakat és hajadonokat, hogy munkatársakul álljanak be. Jelentkeztek is sokan s köztök volt Böhme Amanda is, ki utóbb neje és életfeladatainak munkatársa lett. A kijárásnál kitett tányérok gazdag gyűjtést eredményeztek a vasárnapi iskola javára.

Harmincz évvel később mondá Wiehern, vonatkozással a vasárnapi-iskola tanítóira: „Újra meg újra meggyőződtem arról, mit magamban rég sejtettem, hogy ezen egyszerű mesteremberekben, kik Idvezitőjökhez őszinte hittel ragaszkodnak, életnek ereje rejlik, melyet az egyház számára lehetne és kellene értékesíteni. Már akkor forgattam magamban e gondolatot: hátha e férfiak nem csupán hetenkénti egy órai tanításukkal, hanem egész éltükkel állnának a szegények és eltévedtek szolgálatába, -— ha előkészíttetnének és köteleztetnének e hitbeli munkára: mily nagy áldás származnék ebből a gyülekezetre és az anyaszentegyházra! — Ez volt azon fivérek intézete, melyet később a rauhes Haus kebelében Wiehern létesített s mely a vasárnapi-iskolából, mint magból keletkezve, a német- országi evangyéliomi egyház javára gyümölcsöző fává növekedett.

Wiehern munkája megnövekedett s látva látogatásai közben a nagy nyomort, nem nyughatott addig mig egy férfiakból álló látogatási egylet nem alakult meg, melynek különböző korú tagjai, Isten igéje iránti engedelmességtől indíttatva, a szegényeknek és betegeknek kívántak szolgálatot tenni. Az éhezők ételt, a szomorkodók vigaszt vettek, a betegeket meglátogatták és virasztottak felettük, a tévedőket és gonoszokat rendre tanították. És ezzel, a nélkül, hogy nevet