Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1. füzet
4 gunkat megerősítjük s hitünk lángolását elaludni nem hagyjuk: az uj idők reményeinek betelését meg fogja érni mielőbb magyar reformált egyházunk, s miénk lesz azon öntudat, hogy nem muszájból, de lelkesedésből tettük azt a mi megtartásunkra nézve elkeriilhetlen ! Az Ur adjon ehhez nekünk erőt és kegyelmet! CZELDER MÁRTON. A zsinat után. Jelen századunkban, úgy látszik, gonosz idők járnak a zsinatokra. A francziaországi ref. egyházi zsinat 1872-ben, a helyett, hogy megállapította volna az óhajtott egyességet: egyenetlenséget, belviszályt, szakadást eredményezett. E félék rémképe dominálta a debreCzeni zsinatot is. Gondosan mellőztetett a zsinaton minden elvi vita, minden tüzetes komoly tárgyalás. Már pedig megérdemelt volna egy kis elvi vitát, az a praecisirozott jog és hatáskörrel felruházott Convent, a melyet az egyházikerületek 1782. ápril 2-ik óta határozottan visszautasítottak; de a mely egyik dunamelléki képviselőnek hőkebel- lel óhajtott eszményképe, s tett nyilatkozata szerint e zsinat conditio sine quanonja volt. Különösen megérdemelt volna tüzetes és komolyan mérlegelő tárgyalást az az egyház alkotmány, a melyet a külföld nem győzött eléggé magasztalni, s mely a lezúgott 300 év zivatarai és hánykódásai között is nem csak fentartotta egyházunkat, hanem a legkedvezőtlenebb viszonyok között is mind culturalis, mind politikai tekintetben oly vívmányok szerezlietésére képesített bennünket, melyekre fölemelt fővel s nyugodtan hivatkozhatunk. Azonban, pár évtized óta, egy schlagwortot hoztak ellene forgalomba: oldott kévék vagyunk. Valóban, ha még a
