Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

7. füzet

285

első predikáozióját; vázoljuk ezt saját lapjában közlött elbeszélése nyomán.

Volt Cambridge-ben egy prédikátori-társaság, mely progrannn szerint hirdette az evangyéliomot a környékbeli falvakban és tanyákon A tiszteletreméltó James Vinter, kit ök Vinter püspöknek hívtak, volt lelke e társaságnak, ki nemcsak maga is prédikált sorban, hanem jóformán toborzott ifjakat, hogy a társaság prédikátorai mindig teljes számmal legyenek.

Valamelyik szombaton délelőtt jött oskolánkba az u. n „püspök“, s felkért minket, két tanítót, hogy vasárnap estve jelenjünk meg Tevershamban, hol egy fiatal ember, ki még nincs nagyon szokva az istenitiszteletek tartásához, nagyon fogna örülni, ha predikácziójánál jelen lennének. Útközben azonban kisült, hogy én, Spurgeon volnék az a fiatal ember, kinek prédikálni keilend. Eleinte szabadkoztam a fellépés ellen, de utóbb Isten segedelmét kérve imában, rászántam magamat a kísérletre, bízva abban, hogy az Ur megnyitandja számat az ö szerelmes Fiának dicsőségére. Beléptünk egy szalmatetejü házba, hol nehány egyszerű napszámos és azoknak feleségeik voltak összegyülekezve. Énekeltünk, felolvastunk a szentirásból, és azután következett az én első predikáczióm. Szólottáin e tételről: „Néktek, kik hisztek benne, gyönyörűséges a Jézus.“ Tapasztaltam, hogy korántsem oly nehéz e munka, mint gondoltam, de mégis örültem, hogy a beszéd közepén meg nem akadtam, gondolatokból ki nem fogytam, és hogy a kikötő már láttávolban volt. Beszéd után kezdtünk volna énekelni, de egy öreges hang mondá: „Isten megáldja, hány esztendős?“ én azonban ünnepélyesen vi- szonzám: „Várakozzék inig az istenitiszteletnek vége lesz, — azután felelek, most énekeljünk !“ Énekeltünk, elmondtam az áldást s utána következett a barátságos beszélgetés. „Hány éves ön?“ ez volt a főtárgy. „Hatvanon