Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
7. füzet
275 s a protestantizmusnak, általunk itt a magyar földön való szolgálatát, hogy azért ha kell áldozzunk fel reményeinkből, nyugalmunkból, hatalmunkból és mindenünkből. A magyar reform, egyház megyéi és kerületei nincsenek egymással kellő arányban, azért szükséges, hogy a nagyobbak két vagy több részre váljanak, több tagra oszoljanak, de egy lélcktöl, egy szeretettül lelkesüljenek. Azt mondhatni erre, hogy a mostani nagyobb egyházmegyék, kerületek részekre osztása, megosztaná az erőt; haszon és előmenetel helyett: kárt okozna. Mi nem osztjuk e nézetet, sőt határozottan kifejezzük, hogy némely egyházmegyék és kerületek kisebb részekre osztása az egyházi ügyvitelt gyorsítaná s azt eredményezné, hogy az egyes egyházakra, az egyházmegyék és kerületek kormánya által több gond fordittathatnék. Távolról sem azt mondjuk ezzel, mintha a mostani nagyobb egyházkerületek s egyházmegyék, mint a tiszántúli s erdélyi egyházkerületek, a felsőszabolcsi, békésbánáti, szilágyi egyházmegyék nincsenek kellőleg gondozva, sőt inkább bámuljuk azon önfeláldozó munkásságot, melyet különösen tiszántúli egyházkerületünk kormányzó férfiai kifejtenek. De kérdjük, már csak a munka megosztásért s egyes központnak tagadhatlan befolyásáért is, nem czélszerü lenne-e, ha például Szatmárit lenne egy másik superintendencziális központ, önállóan bár, de szoros testvéri viszonyban a Debreczenivel. A szatmári központ vagy szuperintendencziához tartoznának a nagybányai, szatmári, károlyi, máramaros-ugocsai, beregi egyes pontjaikban végvídéki egyházmegyék, továbbá a szilágyság közelebb eső része s a mostani felső-szabolcsi okvetlen két megyére osztandó felső-szabolcsi egyházmegyének fele. Az erdélyi 545 anya-s 541 leány-egyházat számláló egyházkerület szinte két részre lenne osztandó. Az egyiknek központja maradna Kolozsvár, a másiké lehetne a székely földön Sz.-Udvarhely, Marosvásárhely vagy Sepsiszent19*
