Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)
5-6. füzet
253 az illetők nem képesek lekötni, hanem egyrészben azért, hogy az egyházi beszédek alapjául gyakran ős-héber történelmek, egyéni gyarló események szolgálnak, melyeket a gyülekezeti tagok kis iskolás koruktól fogva mindig hallanak, — ezeket pedig kivált oly emberek, kiket azon népnek köztünk élt és élő ivadékai uzsora és csalás által tönkre és koldussá tettek, nem szívesen hallgatják s inkább felé se mennek az egyháznak. Más czélszerübb, lélekre s vallásos érzelmeinkre mélyebben bató rendszer álljon elő mind az egyházi tanításnál, mind az énekszövegek szerkesztésénél, akkor várhatjuk, hogy templomaink látogatottak lesznek, s nem lesz okunk feljajdulni az üres templomok miatt. Zsoltárainkra nézve tehát, a fődolog az, hogy oly irmodor- ban, szellemben adassanak vissza, mi a valódi keresztyéni érzületet nem sérti, s kifogás nélkül egész gyülekezet által legyenek énekelhetek. Az ön által bemutatott VI. Zs. pl. úgy a mint van, mint említem, csak hasonló körülmények közt levő magánosok által használható, dei azt egy erőteljes, egészséges, anyagilag teljesen megelégedett gyülekezeti tag közönséges istenitiszteleten nem adhatja elő, mert ha azt tenné, mi érzelmeket költené abban föl? A mi pedig végül az én átiratom alak gyöngeségét illeti, különös tekintettel a metszetekre, az ilyeneket saját énekes könyvünkben is tömérdek szövegben föltalálhatja; de ezen hibák látszólagosak, mert a dallamnak sokszor más mérete lévén, a tagozatos éneklésnél ez nem feltűnő, ez menthető. Templomi népénekekben ne is keressük azon szoros törvényt, melynek a mű-énekeknél uralgónak kell lenni. Sajnálom egyébiránt, hogy vakbuzgó nem vagyok, talán jobban megtérhetnénk egy csárdában, éppen azért nem állok útjába senkinek, haladjon ki-ki, a hogy tetszik, majd az idő e részben is, mint sok másban, megmutat mindent. S most ezzel minden további szóváltást, miután hasznosabb dolgokkal kell foglalkoznom, részemről megszüntetek. IVÁNKA SÁMUEL.
