Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

5-6. füzet

251

hogy vállalkozzék valaki, mert. az ilyesmit tanulmányozni kellene, erre pedig nincs mindenkinek kedve és hajlama, mert nem fizeti ki magát.

Hogy mi alapeszmétől vagy vallásos szent tiiztől lelkesitte- tett Herde ur épen a VI. Zs, átfordítására, holott annál sokkal mngasztosabb tartalmúak is vannak, nem tudom, én munkálatát mint főleg ifjúnál a szorgalom és képesség jelét csak dicsérem, de értsük meg egymást. Én dolgozatát czikkemben úgy vettem föl, mint egy gyülekezet számára Írott müvet, s ezen szempontból tettem arra észrevételeimet, de nem birálatot, mert az mint templomi ének bírálaton alól áll, csak mint az ős szerzővel hasonló körülmények közt élő magánosoknak való ének állhat meg.

Mi a subjectivitást illeti, azt vallásos énekben nem tagadtam meg, ezt ezikkemből nehéz volna kiolvasni, csak azt mondtam, hogy e tekintetben túlságba menni soha sem jó, nagy mérvüleg használni pedig s épen gyülekezeti énekekben — egyátalában nincs helyén.

Zsoltár áttételeimet — tehát nem fordításaimat — a mi illeti, ide vonatkozólag csak annyit vagyok bátor elmondani, hogy én a Szenezi Molnár Albert-féle dolgozatot vettem alapul, épen úgy s oly jogon, miként azt Szegedi Kis István, Sztárai Mihály, Bethlen Gábor, Mágocsi Gáspár stb. tették a bibliai zsoltárokkal, nem azon czélból tettem pedig ezt, hogy saját termelésem czége alatt áruljam, mert ez nevetséges föltevés és nincs is reá szükség, hanem tettem és tenni fogom az ügy iránti érdekeltségből, s ön szerint a múzsáknak e gyönyörű szülötteinél se csontot, se húst nem néztem annyira mint a bentrejlő szellemet s annak adtam, ha nem éppen tökéletes modern alakot, de még is olyat, mint az egyszerű fóldmivesekből, iparosokból álló gyülekezeti tagok könnyen fölismerhetnek, ha ne talán a szükségesség úgy hozná magával. Tehát nem oly magas sphüraju átiratra törekedtem, minőt a mai műköltészet igényei követelnek, mert az ily nemű termékeknek müértő közönség kell, csak azoji komoly szándékból jöttek napfényre, hogy azon némi kis részben legyenek irány és mérvadók azok előtt, kik magukban hivatást éreznek a vallásos népköltészetre.

A magasb irályu szövegezés csak is azt megértő, fölfogni tudó, müveit és emelkedett gondolkozásuak, nem pedig egyszerű népies fölfogáshoz való. Hol az értelmi — sokszor látszólagos — fölvilágosodás a hő fokát mutatja, ott a valódi vallásos érzület nem ritkán a fagyponton áll, ily esetben menthető s talán szűk-