Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1881 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

4

gyakorlata: elhamarkodtatik, ha egészen el nem mulasz- tatik. Pedig a család az államnak s az egyháznak magva. A- milyen indulatok uralkodnak a házban : olyanok töltik meg az egyházat. Süt több: a hang, a melyen szólunk a házban, az hatja út háztartásunk minden viszonyéit és intézményét. Mi reméljük, hogy a lelkészek ez érdekben teljesitendik kütelességöket nyájassággal, lankadatlanul; s hivatásuk szerint, szentül türekesznek arra, hogy Krisztusnak hivő népe megtartsa s gyakorolja a családi isteni tiszteletet, melyben szülék, gyermekek, cselédek, mindnyájan, kik a családi kört képezik egyesülnek, liáládat- ban, imádatban s az életadó Ige olvasásában.

Fölöslegesnek látszhatnék eszünkbe juttatni az Ur napjának, a Vasárnapnak hitteljes megölését illető kötelezettségünket, élő jogunkat, s a kegyelmi eszközökre vonatkozó kívánatos figyelmet.

Azonban, nem kelt-e aggodalmat bennünk, midőn látjuk a keresztyén Szombat szentségének megsértését? Ily állapotok közt, kötelességünk feléleszteni, lelkűnkben annak tudatát, hogy a hét közül, egy nap határoztatott meg, hogy az az Urnák szenteltessék. Bizonyára, nem azért, hogy csak az egyetlen nap legyen szent; hanem hogy az „fenséges körébe emelve“ tanúságot tegyen és segítsen minket arra, hogy minden napunk szent legyen.

Óvakodjunk a könnyelműségtől, mely folyton növekedik körünkben. Az Ur napjának megszentelése, a hétköznapok terheiben megfáradt emberek megnyugtató áldása. Nyilatkoztassuk ki s bizonyítsuk meg azt, hogy e nap nekünk örvendetes, szent és nagyrabecsiilt. Nem feketét öltött komor és szomorú idő ez nekünk, hanem az Urban való örömünk felzengésének ideje, megszentelve az Ige hirdetés által, mely folytatása ama feltámadási reggel üzenetének: „az Ur nincsen a sirban, O feltámadott.“

S most komolyan fontoljuk meg, hogy mi felelősök Vagyunk a Krisztusnak s az ü egyházának, a hazának