Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)
11. füzet
521 imádóinak tudta.1) Ezen láthatatlan Istennek szentelhették Aurignac oltárán az áldozatokat. * * • „Merész hypothezis, mely gyenge lábon áll!“ fogják sokan mondani. Nem is vesszük ezt rósz néven; mert sokat kell tudni, hogy valaki helyesen Ítélhessen. De mit mondanak ahhoz, hogy más népcsaládoknál is akadunk kétségtelen nyomokra, melyek egy láthatatlan világte- remtö ősi tiszteletére igazítanak bennünket? 2) Ha bárgyú „fétis-tisztelet“ képezi Darwin és mások véleménye szerint, a vallás kezdetét3); akkor Afrika legtöbb néger törzsei, még a vallás fejlődés kezdő stádiumán állapodtak volna meg. Csak az kár, hogy többje e törzseknek, regélni tud bizonyos múltról, melyben az ő vallásuknak még egészen más alakjuk volt. A Loanghoparti négerek, még mainap is, nemcsak „fétissé“ vagy shiinbi azaz a bűvölök (fetissero) rósz lelkei felöl tudnak regélni, hanem igazi istenekkel (kissie) is bírnak, pl. a föld, erdő, halászat, háború, stb. istenével. De ezen istenek felett áll nálok, Zambi am — Pungo, kiről tudják, „hogy az egész világot teremtette, villámot és dörgést tart kezében“ s kinek nevére teszik le most is esküjüket, jóllehet azt mondják, hogy Pungo, most már nem gondol többé az emberekkel, — mások meg épen, hogy már meg is halt és egy rósz Zambi lépett volna helyébe. — Az arangy tengerpart ocsi-négerei, 150 geogr. mfnyi távolban az említettektől, és évezredek óta velők semmi érintkezésben, még jelenben is tisztelnek egy legfőbb Istent és teremtöt Onjang ') U. o. 174 1. *) L. Dr. Ebrard A „Christi. Apologetik II. rész, 1. könyv. Giiters- lok, Bertelsmann 1875. *) Darwin szerint, vallást mutat a a kutya, mely egy felaggatott, széltől mozgatott esernyőt megugat; másik kutya pedig, mely lopott csontot nem enged magától elvenni: mutatja, hogy fogalma van a tulajdonjogról.