Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)
11. füzet
513 egyházaink szellemi és anyagi jólétét, s megerősíteni a hívőket azon alapon, melyen kívül mást senki sem vethet, mely urunk és üdvözítőnk a Jézus Krisztus. És ezen elvetett csekély mustármag, 18 év folytán, bár nem kimélte a metsző gúny és szánakozó mosoly, bár ellene tört, szót emelt ellene itt-ott a nemzetiségi rajongás is : izmos gyümölcsfává lön, mely ma már napról-napra, nagyobb körben terjeszti áldását, évröl-évre több egyháznak, hegeszt! bé sajgó sebeit. S kinek köszönjük ezt? Nem másnak mint a könyörület Istenének, ki nekünk erősségünk és oltalmunk volt szent munkáinkban. Nem másnak, mint jóltevö mennyei Atyánknak, kinek jóvoltából hangoztatjuk mi is ma Sámuel királylyal a hála éneket: „Mindeddig segítségül volt nekünk az Ur!“ Hiszem, hogy erős várunk s oltalmunk lesz ezután is, csak a lelkészeknél meglegyen az apostoli hitbuzgóság és egyházszeretet, a híveknél élő legyen a Jézus Krisz- tusbani hit, és örömteljes az áldozatkészség, mely arra unszol, hogy a jótéteményekben ne fáradjunk el, hanem jót tegyünk mindenekkel, leginkább pedig hitünk sorsosi- val. Az idők nyomorúsága, több év óta súlyosan nehezedik hazánkra s e mostoha idők sanyaruságát nagy mérvben érzi ev. egyházunk is, s igen sok egyház jutott azon sajnos állapotba, hogy nem tudja fizetni rendesen lelkészét és tanítóját, pusztulni látja templomát és iskoláját, s fenn- állani csak úgy remél, ha a testvéri szeretet nyújtja gyámolitására könyörülő kezeit. Es ezen anyagi szerencsétlenségnél még nagyobb erkölcsi veszély az, hogy a r. k. egyház, szegénységünket áttéritgetésekre használja fel, s már több oldalról jő a panasz, hogy azzal édesgetik híveinket kebelükbe, miszerint ott az egyházra adózni nem fognak. Ebből látható, hogy a nyomor és veszély egyiránt arra buzdít, miszerint a jótéteményekben ne fáradjunk el. Nekünk lelkészeknek mindent el kell követnünk, hogy a felebaráti szeretet szent tüzét kialudni ne engedjük, ha
