Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)

8-9. füzet

De hát mi a keresztyén eszme ?

E kérdés kikerülhetetlen, bár tömérdek időnek, sok századoknak kelle lejárni, inig e kérdés ezen alakjában fölmerült.

Mennyi vád, vér, gyalázat és pusztítás lett volna elhárítva, ha e kérdés kellő időben megtéve, alkalmas válaszhoz juthatott volna.

Az első, egyház-épitő keresztyén ségnek, nem volt ideje magát tanilag meghatározni. Elég volt neki az Isten és az emberiség közös háza épitését megkezdeni, annak köveit vérével hűségesen összeforrasztani. Azóta lett bizonyossá, hogy a vér igen jól forraszt, az idő foga elvásik hasztalan marásába.

Majdnem minden ügy jövőt biztosit magának, ha vértanuk vére szenteli fel.

Az emberi jogok lelketlen eltiprói, mitől sem tartanak annyira, mint a vértanuk vérétől.

Egy nemzetet meg lehet fosztani hadseregétől, de emlékeitől, s azon kegyelettől, melylyel ügye vértanúinak áldozik, megfosztani a hatalomnak nincs ereje, ukáza, vérpadja elegendő.

Az első kér. egyház nem mondott többet, mint: egy a ti atyátok a menyben, és ti mindnyájan atyafiak vagytok a Krisztus engesztelő és egységesítő vére által. Fiacskáim szeressé- tek egymást.

Sokat mondott, de semmit sem elemezett.

Hagyta a nagy gondolatot, az ő élő egészében.

Rettegett bonczolni. A bonczolásban mindig van valami kíméletlenség, s kegyelethiány. A synthesis spe- eulácziójához pedig, nem volt elég tudományos képzettsége.

Alázatos hit, és kegyelet. E kettő az áldó elem minden időben. Ez épit mindenkor, nem bonczol, hanem épit, hogy legyen, hova az elsanyart emberiség sebeivel,