Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

25

az evangyéliomi testvériségnek, tanitá a népek testvériségét. Beszélt Íróinak, költészeinek, bölcseinek nyelvén, és ezeknek beszéde kiment — az irás szavai szerint mind a világ végéig, hogy mint tüz-nyelv, égjen minden népek homlokán, feje felett.

Elölült az értelmiség terített asztalánál, mint hajdan a Megváltó az apostolok utolsó vacsoráján, és a pusztában bujdosók számára megszaporitá az életnek kenyerét.

Ezt a népet egykor nyílt tengeren meglepte a vihar és ö száraz lábbal járt a hullámok felett, biztatta a megrémült népeket mondván: mit féltek kicsiny h i - t ü e k! A forradalmak általa felkorbácsolt véres habjai lábaihoz simultak, az elnyelés helyett dicsöitették.

A szenvedő, beteg, nyavalyás népek körül fogták.

Az egyik sántított, mert az inquisitiók békói megbénították, ö szólt: kelj fel és járj! és a sánta lábra állt, járt. — A másik világtalan volt, mert a vén római reactio farkas hályogot fútt szeme-világára. Ö szólt, mondván : L á s s! És a világtalannak megnyíltak szemei és látott.

Hányjátok el mankóitokat, hevedereiteket, hányjátok el a sok babonát, balvéleményt. Emeljétek magasra fejeteket, ne hagyjátok jogaitokat. Nézzetek az égre, Istenre! a jövő a tietek!

Népek! ti bélpoklosok vagytok; bélpoklotok a tudatlanság. Kórságosok vagytok; kórságtok a hitetlenség. Nincs egy is köziiletek, kinek homlokán ott ne volna a fenevad bélyege, és ne viselné a despotismus kékjeit, érdem- jeleit; keljetek fel, tépjétek a gonosznak a Béliál fiainak köteleit, én megszabadítalak, meggyógyitlak titeket.

Az egész föld kerekségén felzendült a meggyógyult megerősödött népek hálája.

Negyednap múlva meglátogatta Lázárt a lengyel halottat, kezét felemelve kiáltott: Tenéked mondom Lázár, kelj feli És a halott Lengyelország felkelt.