Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1. füzet

20

podni, vagy a szomszédos tárpéjai sziklán: „Aut Caesar aut nihil.“

Végzetében volt, hogy atyja sirján keresztül léphetett a világhatalom polczára, de nem ellenkezett sem érzelmével, sem elveivel e hatalmat rokonai szerencséjének romjain kitágítani és családja vérével megbélyegezni. A kegyelet hiánya, mely uralkodása fényére eltörölhetlen homályt vetett, nem alkalmas azon meggyőződés megállapítására, hogy tetteinek akár forrása, akár szabályozója azon keresztyén elv lett volna, melynek jelvényei alatt győzelmeit aratta.

De hagyjuk beszélni a tényeket.

Atyja, a tiszteletre méltó jellemű Constantius Chlorus kimúlván, a hadsereg Imperatornak kiáltotta ki. Erik alleman fejedelem ezen időben segély kérés végett jelen volt, s mindent elkövetett mert érdekében állott, hogy ragadja meg a felajánlott alkalmat.

Ura lett Britanniának, Galliának, Hispániának és Germania egyrészének.

Caesárnak elég volt Gallia, hogy a világ uraságot kezére erőszakolhassa. Constantin e nyomokon haladt.

Első gondja volt a katonaságot megnyerni oly engedményekkel, melyek jóval felül múlták azokat, melyekért Cajus és Tiberius Grachus, egykor halálra érdemesnek találtatott.

Az idők azóta nagyot változtak. A régi szellem, mely a hajdani köztársaságot éltette, végkép elenyészett.

Constantin tehát, a Tribunusoknak, Comeseknek és vezéreknek, azon földeket, majorokat, helységeket, melyeket elődei előtt, szolgálatuk fejében élethossziglani használatra kaptak s parocliiáknak neveztettek, örökösödési joggal adta át.

Neje Fausta, Maximianus Herculius leánya, a régi vallás hive volt s a pogány Isteneknek áldozott. Ezt tévé Constantin is.