Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1. füzet
15 lömben, lehet zűr s a fejlés útjába dobott akadály. — De lehetséges az is, hogy lesz a világczélos akaratnak álnok kizsákmányolása egyéni czélokra. Ezt nevezik aztán a világbölcseségnek, mely a haladás látszatával bir, de nem halad a világ végzetének irányában. Nem egyéb ez mint bitorlás, melynek buknia kell, ha terhére vált a világ végzetének, mint bukott I. Napóleon, s bukásával bebizonyította, hogy lőpor és szurony még nem elég a hatalom biztosítására. A hatalom állandóan marad a világczélos akaratnak ............az Istennek, s az ember azt, csak feltételesen használhatja s gyakran nagyon is rövid ideig. Lév én a történelem birói és erkölcsi jellemű, sohasem állhat meg egyszerűen a ténynél, bármely vakitó fényűnek tessék fel az; hanem keresi, kutatja, az indokok eszközök és czélok feddhetetlenségeit is. „Bonum ex integra causa. Malum ex quocunque defectu!“ Nagy eszmék, nagy meggyőződések, tiszteletet követelő elvek, melyek önelhatározásra birják az emberi akaratot, s a fényes sikerek, még nem elegendők kétségtelenné tenni a tett szolgálatok erkölcsi becsét és igaz nagyságát. Sokan elégnek tartják a nagysághoz a sikert magát, de III. Napoleon, kinek sikerült a deczeinberi merénylet, nem volt képes nevéről a hálátlanság s álnok árulás szennyét lemosni még a Wilhelmshöhei könnyekkel sem. Valóban, nem mondok újat, ha azt állitom, hogy az emberi lélek fenségét és nagyságát azon nemes önzetlenség teszi, melylyel magát, egy nagy eszmének, egy nagy meggyőződésnek alárendeli, s ha kell feláldozza. Ezt igazolja azon egyetemes tisztelet, melylyel a közerkölcsi érzelem a Golgotha isteni Herószától kezdve a tragoediák hőseinek készséggel áldozik. Ezeket előre bocsátva, azon kérdésre fogok választ keresni: vájjon joggal hordozza-é Constántin a „Megász“ nevet, melylyel öt Theodoret után sokan megtisztelték?
