Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1879 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1. füzet
Ha a világtörténet azon ítéletéhez elegendők volnának merően a tények, könnyű volna azt azonnal befejezni és elfeledni, de már ekkor a hírhedt római lángelme, Ciceró ezen szép meghatározásából: „Historia est testis temporum, lux veritátis, magistra vitae“ csak ez bírna jogosúltsággal : „testis temporum.“ A történelem mind a két fennebbi meghatározásából az világlik ki, hogy a történelem akár mint világitélet, akár mint „lux veritatis et magistra vitae“ erkölcsi jellemmel bir, elitéi vagy jutalmaz, s igy az élet és erkölcsök képzésére és irányozására van hivatva. Már a világtörténelem, ezen bírói és erkölcsi magaslatán, nem elégedhetik meg azon szabadtalan tényezösé- gekkel, melyeket koronként felkapnak: hogy t. i. a tények az összemberiségi élet, vagy világ fejlem mozzanatai, s igy bizonyos kikerülhetlen kényszerűség alakzatai. Ekkor ugyan is lehetnének nagy idők, de nem volnának nagy emberek. Bár részben áll, hogy a nagy idők, nagy embereket is képesek teremteni. De ugyan hova törpült volna a franczia forradalom, ha' az akkor vajúdó idő, nem találkozott volna azon óriás alakokkal, szilárd elvemberekkel, kik az események góczpontja körül szolgálat és áldozat készen megjelentek? Áll tehát az is, hogy a nagy időknek, hogy valóban nagyok lehessenek, nagy emberekre van szükségük. Egymást teszik ezek kölcsönösen, egymás nélkül meddő erő- ködések. A történelemnek tehát a szabad tényezöségeket is megfigyelni kell. Ilyet kettőt ismerünk: a világ életmozzanataiban teremtő czélját kereső isteni akarat, és • egyéni indokoktól hajtott emberi akarat. Az első mindig világczélos, a másik legtöbb esetben „énes“ amely csak akkor, ha az egyetemes s világczélos akarattal találkozik lehet fejleminozzanat és haladás, kü-
