Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)
1916-04-02 / 12. szám
XVII. év Zalaegerszeg, 1916. április 2. 12. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4 0+ Fél évre K 2'04 Negyedre K 104 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: I l LENGYEL FERENC, BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER A gyermekvédelem mindig, minden körülmények között nemesen emberséges dolog. A mai viszonyainkban pedig magyarázás és okadatolás nélkül szigorú kötelesség. Árvák és lelencek mindig, voltak s mindig lesznek. Az eddiginél is nagyobb gondot kell most ezekre fordítani. A gyermektelepek felügyelői elhelyezik ezeket a szegény gyermekeket egyes házakhoz; egyes jószivü szegény családokhoz. Szegénynek szegény a társa. A befogadó családokat tehát ez a kettő jellemzi: jószívűség és szegénység. Az első a főbb. Ha ez a könyörü- letesség nem volna, ugyan miért fogadná fel és nevelné fel egyik-másik család azt az idegen gyermeket? Talán csak nem azért a 4—5 forint havi díjért, amennyit fizetnek a gyerek élelmezéséért és gondozásáért? De nem jelentéktelen jelző az ilyen befogadó családoknál a szegénység sem. A jószívűség mellett még azért is kapkodnak gyerek után ezek a családok, mert szegények, mert remélik, hogy az 5 forint mellett is jut még nekik egy kicsinyke kis haszon. Aztán képzeld el jámbor atyámfia a gondozás mellé azt az 5 forintos hónapi kosztot 1914-ben, 1915-ben és 1916-bán. Mindjárt tisztában lehetsz vele, hogy ennél jobban is lehetne védelmezni a gyermeket, épen most, az időknek eme viszonyában, mikor nem épen sok a gyermekszületés. S kivált ha azt is tekintjük, hogy nem épen értéktelen gyermekek ezek. Mit is mond a nóta: Árvából lesz jó katona. Azokat a jószivü családokat, akik ebben a négyszeresen megdrágult világban is fölveszik és étetik és ápolják a gyermeket havi 5 forintért: igazán illesse minden tisztelet. De minthogy ezek a családok a jószívűség mellett egyúttal szegények is: jó volna egyébbel is illetni őket. Valószínű, hogy a gyermektelep vezetősége folyamodik illetékes helyen, hogy tekintettel a mai viszonyokra: emeljék fel a havi tartás dijat. Emberséges dolog lesz ennek a teljesítése. Borbély György. A harcoló és a dolgozó katonaság. A percről-percre változó nagy események során máris meggyőződtünk arról, hogy a gazdasági munkát végző, dolgozó katonaságnak ugyanaz a jelentősége van, mint a harcoló csapattesteknek. Ha itthon nincs srapnelgyártás, ..nincs vetés és aratás, akkor a lövészárokbeli katonának is kiesik a kezéből a fegyver. Nem szabad tehát gúnyosan lenézni minden itthon maradt embert, főleg azokat nem, akik helyt állnának a lövészárokban is, de mégis itthon vannak, mert a háború gazdasági feladatait is végezni kell. Ide is tetőtől talpig emberek kellenek, bármennyire dicsőítsük ugyanis a magyar nő két dolgos kezét, de az itthon maradt asszonyok legfeljebb segíteni tudnak, hanem a fronton belüli minden háborús munkát el nem tudják végezni. Most a mezőgazdasági munka lett aktuális. Itt van ugyanis a legfőbb ideje annak, hogy a jövő esztendei kenyérről gondoskodjunk. A mezőgazdák szine-java a harctéren van, vagy legalább is katonai szolgálatot teljesít. Csakis az asszonyokra s öreg emberekre számíthatnánk a gazdasági munkák végzésénél, annak dacára, hogy a mezőgazdaság iránt ma mindenki fokozottabb követelést támaszt, mint régente. Valamiképen tehát segíteni kellett a mostoha helyzeten. Segítségére kellett jönni a mezőgazdaságnak, mert különben a szántóföld nem tudott volna megfelelni feladatának. Az érdekelt tényezők, különösen a hadvezetőség és a honvédelmi minisztérium nem is tagadta meg a segítséget. Sok száz katonát kaptunk Nagykanizsáról. Talán nem annyit, mint kellene, de ha egyrészt a gazdatársadalom, másrészt maguk a szabadságolt katonák feladatuk magaslatán fognak állni, a magyar mezőgazdaság nem marad szégyenben, teljesítő képessége az idén is érvényre fog jutni. Egy dologra azonban okvetlenül szükség van, nevezetesen, hogy a legközvetlenebbül érdekelt gazdatársa- dalom ugyanazzal az intentiókkal legyen eltelve, mint a milyennel eltelt a hadvezetőség amikor a katonaságot a mezőgazdaság szolgálatába állította. Éppen azért, mert a szabadságolt és szabadságolandó katonák maguk nem elégségesek minden gazdasági munka elvégzésére, az itthonmaradottak teljes és odaadó segítségére us szükség van. E részben nem csupán az itthonmaradt öregeket és asszonynépséget aposztrofáljuk, hanem különösen azokat, akiknek tágabb a látókörük, azokat akik látják, hogy hol van sok megműveleden, de könnyű szerrel hasznosítható föld, akiknek érzékük van aziránt is, hogy a rendelkezésünkre álló munkaerőt, hogy lehet a leggazdaságosabban kihasználni, hogy lehet a nagy cél szolgálatába állítani, úgy, hogy a célt valóban elérhessük. Egyetértő öntudatos munkára lesz szükség és főleg bölcs irányításra, amit ha esetleg a közigazgatás nem tud produkálni, azoktól az egyénektől várjuk, akik a társadalmi munka mezején már eddig is érdemeket szereztek s bebizonyították, hogy tudják pótolni nemcsak a közigazgatás, de minden más egyéb állami administrátió gyakran tapasztalható s elég nagy hiányait. Baliagi Aladár a „SzámüzöU Rákócziról“. — Akadémiai felolvasás. — (Negyedik közlemény.) Rákóczi, mint szenvedélyes vadász, gyakran hajtotta a vadat a királyly'aí és annak kíséretével. Ilyenkor a király mindig szóba állt vele, s egy alkalommal örömét fejezve ki megjelenése fölött, hozzátette: „Uram,- egy olyan ember, mint ön, csak díszére van a vadásztársaságnak (fait l’honneur á l’équipage),“ De még egyebet is tett. Rákóczinak, amint megérkezett, vadászmestert (capitaine des chasses) adott rendelkezésére, és oly kitüntető kiváltságban részesítette, melyben más, mint huzamosb időre' oda jött souverain-fejedelem, nem részesült soha. Felajánlotta Rákóczinak, bármikor egyedül is vadászhat a királyi vadaskertekben s még hozzá annak egyenesen a király részére fenntartott kerületeiben is (dans tous les lieux réservés pour ses plaisirs). Dangeau Írja, hogy kevéssel Franciaországba érkezte után Rákóczi fejedelem, >akit mindig Sárosi grófnak hívnak, a vadászaton a szarvasvadászok (gens de l’équipage du cerf) ruhájában jelent meg, amit csak királyi engedéllyel szoktak viselni. Erről értesülve, Rákóczi őt kérte meg, hogy mentse ki a király előtt. „A király pedig — igy folytatja az őrgróf, testőrkapitány — azt válaszolta nekem csizmája felhúzása közben (á son hotter), hogy erre nem kell külön engedély, de még ha kellene is, akkor is helyeselné (il auroit trouvé bon) amit a Sárosi gróf tett.“ íme, maga XIV. Lajos, udvara színe előtt mindjárt kezdetben úgy mutatja be Rákóczit, mint aki fölötte áll az udvari etiquettenek, mely minden egyeb, azon körben mozgó emberre nézve „törvény erejével bir“ (legis habet vigorem). Ezzel egyszersmind felülmúlhatatlan finomsággal adott Útmutatást az udvaroncoknak, hogy Rákócziban ne a maguk társát, hanem az ő uralkodótársát tekintsék : mert tudvalevőleg egyedül csak azok tehetik meg, hogy az ő jelenlétében (en pré- sence du Roi) saját udvari szokásaikat alkalmazzák . . .
