Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)

1916-07-30 / 26. szám

XVII. év

Zalaegerszeg, 1916. julius 30.

26. szám

Előfizetési' ár:

Egy évre K 4'04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 1.04

Egyes szám 8 fillér.

Fürdetések dija megegyezés szerint.

Nyilttér sora 1 K

Szerkesztőség és kiadóhivatal Wlassics-u. 8. sz

Szerkeszti: Z. HORVATH LAJOS

Munkatársak

/ LENGYEL FERENC, : \ BORBÉLY .GYÖRGY

laptulajdonos, kiadó.

MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER

Eivi okokból

nem vásárolhat vidéken gabonát a városi ember.

Ez a jelentés jött legkésőbb. A városi ember tehát, amelyik egész évre el akarja látni magát gabonával, ha van is rá pénze és egyéb lehetősége, ezt nem teheti, mert ahonnan szabad volna vásárolnia, a városi embertől nem kap; ahol pedig kaphatna, a vidékitől nem szabad.

Városon a lakossághoz képest igen kevés a földműveléssel foglalkozó ember. Ezt már tudja a geográfiát tanuló hatéves falusi gyermek is.

Városon „urak“ laknak, magas sarkú, ráncos szárú suvikszos csizmáju nagy urak, ha szabólegények, s ha csizmadia legények is. Mindezekre bizonyos alázatossággal tekintett föl a vidéki parasztság, mert hát ezek „urak“.

Most egy kissé megfordult a világ. Most a vidéki parasztok inkább urak, mint 'az „urak“. A városi lakosság most bizony igen szűkös világban él az ő kis pénzével és semminémü meglógható reállal.

A rendelet megengedi, hogy ez a városi nyomorultság egy-két hónapig szerezhesse meg magának a megfogható reál dolgokat, de csak onnan szabad vásárolnia, ahol nincs: a városon, vagyis egyik koldus vásároljon a másik koldusnál.

Igazán kár, hogy ez a nyomorultság attól a kis lehetőségtől is elesik, hogy egy pár véka gabonát szerezhessen magának s néhány jó falat kenyeret ehessék. Mert azt csak senki se mondja nekem, hogy a boltokból, pláne a liszt- központokból és a korpaközpontokból olyan lisztet vehet, amely biztos kenyeret ad.

A város visszafolyamodott, hogy ha az egész megye területéről nem lehet is, de legyen szabad legalább a járásból, a szomszédos községekből. A felelet vagy meg fogja engedni, vagy nem fogja megengedni. De az egész megye területéről „elvi okokból“ nem lehet.

Tudjuk tehát, hogy erre a szigorúságra van ok, sőt erről az okról is tudjuk már, hogy milyen: elvi; vagyis, hogy az oknak az elv az oka. De hogy ennek az elvnek mi az oka, azt nem tudjuk. Hogy milyen természetű lehet az az elv?

Egy azonban bizonyos. Az, hogy a központi lisztboltokból több embernek kell majd vásárolnia. Nagyobb méretű

lesz a liszteladás, ennélfogva a lisztvásárlás is, tehát a lisztforgalom, ami mindenesetre előnyére válik a „kereskedelemnek“. Ez az egy bizonyos.

De ha már így leszünk, egy forró óhajtást megkockáztat ez a lisztvásárló nyomorult közönség. Arra kéri az illető hatóságokat: szorítsák kötelesség- teljesítésre is a lisztközpontokat, necsak jogokat adjanak nekik. Tegyék köte- lességökké, hogy:

1. legyen állandóan, mindig a rászoruló közönségnek rendelkezésére a liszt,

2. legyen használható, jó az a liszt,

3. legyen igazságos, pontos kimérés,

4. a papírzacskók • ne áruitassanak drágábban, mint a többi boltokban,

5. ha már egyszer kifizettük a papírzacskót, ne fizessük ki a súlyát is, másodszor, a papírzacskónál sem lehet két bőrt lehúzni,

6. A hatóságok vizsgálják meg ezeket a dolgokat.

Ezek a városi nyomorult közönségnek a forró óhajtásai.

Borbély György.

Ballagj Aladár

a „Száműzött Rákócziról“.*

— Akadémiai felolvasás. —

(Tizenhetedik közlemény.)

4. A hollandus Theyls Miklóst, aki annyi mindent jelentgetett Bécsbe Rákócziról, még szerzőnk is a „magyarok legnagyobb ellensége“ gyanánt kénytelen elismerni (219. 1.), de azért nagyon használja. „Konstantinápolyban — úgymond — egyetlenegy ellenségük volt a magyaroknak, ajellemtelen hollandus követségi titkár, Theyls, aki korábban orosz, majd franczia és császári zsoldban kémszolgálatokat teljesített, ekkor azonban már Bécsben élvezte jutalmát, egy hivatalt a haditanácsnál, melyet Savoyai Eugén hosszas habozás után adott neki.“ (269. 1.)

Bercsényi mozgolódásairól — Írja szerzőnk —Savoyai Eugén pontosan értesült a konstantinápolyi hollandus követ titkára, Nicolaus Theyls által, aki ekkor, változatosság kedvéért, osztrák kémszolgálatokat végzett és a bécsi haditanácsot állandóan értesítette a portai eseményekről.“ (346. 1.) Elhisszük, amit szerzőnk mond, hogy „kitűnő szolgálatokat tett a bécsi udvarnak.“ de már azt az állítását, hogy ezt csak „változatosság kedvéért“ végezte volna, hajlandók vagyunk akként helyesbíteni, hogy jó zsíros saliáriumért. Ismerjük a tarifáját. A bécsi udvartól 1200 forintot, akkori időben nagy összeget, kapott évenként, s volt rá eset, például 1718-ban, hogy egy év alatt 950 arany külön kegydij verte a markát.

Az elvetemedett szemtelenség netovábbja, hogy ez a piszkos bérenc egy Bercsényi

* Az egész cikksorozat megjelent a »Magyarország^-ban.

Miklóst „szemétembernek“ (questa canaglia) mer nevezni, — amiért is külön kijár neki szerzőnktől a válveregetés.

5. Ploughman, angol lalandor, a mada- gacsari kalózok ágense, akit szerzőnk mindig Ploutman-nak nevez. Jeles firma, aki már viharos múltra tekinthetet vissza mikor 1725 ben a kalózok megbízásából Kons- tantinápolyba vitorlázott. Azonban alig ért oda, leleplezik múltját az újságokban, ami egy kiadatlan irat udvarias kifejezése szerint, nagyon kevéssé szolgált előnyére (trés peu á son avantage). Az angol követ elzavarta a Mistert, ki ekkor a francia jezsuitákhoz menekült. Onnét meg a francia akarta karhatalommal kidobatni. Miután már azt se tudja, hol hajtsa le a fejét, végre elpályázik Tumsba.

Két év múlva megint felbukkan a török fővárosban. De már ezúttal, minthogy a francia s az angol követségen kitelt a becsülete. Diriing császári és Dolfin velencei követhez, kikkel már Tunisban levelezett, hord fantasztikus híreket.

Ploughman-nak Rákóczival négyszemközt folytatott beszélgetésen, illetőleg annak leírásán alapszik a Rákóczi kalózfejedelemségéről szóló vád.

6. A dáu Bohn Vilmos Pál, katonatiszt és „ver'ässlibher Spion“, még pedig császári, orosz, hollandus és francia zsoldban egyidejűleg, szerzőnknek igen sűrűn használt forrása, akit Rákóczi életének egyik legfontosabb mozanatában egyetlen, perdöntő tanú gyanánt szerepelt.

Bohn, mint Rákóczi titkára, maga jelentkezett a konstantinápolyi császári követnél, hogy készpénzért (gegen einen etwelchen Erkenntlichkeit im Geld) elárulja gazdáját. Kémkedő buzgalmában annyira ment, hogy a fejedelem Íróasztaláról több okmányt és levelet eredetiben ellopott vagy hirteleniben lemásolt, igy pl. Sieniawska hercegnő egyik levelét is. Sőt, amint Thaly mondja a bécsi udvari levéltarnak eredetiben általa közölt adatai alapján, — idézem, mert jóizü! —- „a gazember Bohn, a fejedelem diplomáciái levelezéseinek titkos jegyei feloldására szolgáló kulcsokat is eliopkodta és másolataikat megküldöíte Bécsbe,

Kémjelentései telvék nyilvánvaló hazugsá gokkal, melyeket nem ok nélkül követett el. A régi világban a rendőrségnél, később a csendőrségnél is, aszerint kaptak több vagy kevesebb külön remunerációt, amilyen kaliberű zsiványt tudtak a törvény kezébe adni. így a kémek is híreik fontosságához képest kaptak külön jutalmat, ami, aránylag csekély rendes fizetésük mellett, főjövedelemforrásuk volt. Tőlük telhetőleg tóditották tehát a híreiket, s érdekeikhez képest különös előszeretettel másították és hamisították meg a lopva lemásolt levelezéseket. Ez oly közönséges manipuláció volt, hogy tudnia kell róla minden történésznek,

Mikor ez az ember azt hazudja a jámbor Mikes Kelemenről, hogy országháboritó összeesküvő, aki foradalmat akar indítani: szerzőnk megvédi Mikest, azt mondván, hogy e hir „láthatólag Bohn önkényes gyártmánya, hogy újabb veszélyek felfedezésével nélkülözhetetlenné tegye magát a császári követnél“. (394. 1.)

De amint ugyanezen spión Rákóczit illeti olyan váddal, mely úgy felháborította a fejedelmet, hogy belehalt, — ezt már kész-