Magyar Paizs, 1916 (17. évfolyam, 1-43. szám)

1916-01-09 / 1. szám

2 MAGYAR PAIZS 1916. január 6. tus javára; letiporják Brutust s jőnek a Néró császárok. Ez a második csikordulása a világ vassarkának a Kalkidiké-félszigeten. Mit rejtegetsz rejtelmes méhedben a jövő számára oh Szaloniki ?! Mert most mintha harmadik nagy fordulatra gyülekeznének vagy gyülekeznek me­gint az emberek Kalkidiké-félszigetén. „Forgó viszontagság járma alatt nyögünk.“ — „Ledült már a neves llion s büszke Kártágó.“ — „Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledül s rabigába görbéd.“ — Borbély György. Harciéri levelek, Harctér, 1915. dec. 21. Kedves Gyurka Barátom! Tudom, hogy nem számítva kapsz tőlem levelet, de miután már 17 hónapja harctéren vagyok, ahol már a második újévet töltöm el, így kötelességemnek tartom azt, hogy gondolva a hazai s úgy a városi jóbará- tokiól és ismerősökről és csupán ez egyedüli megoldásom miután mindenkinek külön nem tudok a harctérről boldog új­évet köszönni, igy hozzád jó öregem for­dulok, hogy sziveskedné lapodban közzé tenni „Boldog újévi kívánságomat“ minden barátom és ismerőseimnek, amit bizonnyal 1 elvárok, ugyan szívesebben tenném szemé­lyesen ezt kifejezni, de sajnos ezt meg nem íehem, örülök annak, hogy a jó Isten ezidáig erőt és egészséget adott, hogy megszakitás nélkül tudtam ezidáig küzdeni egyhuzomban, pedig voltak azon időszakok, hogy nagy kitartással kellett, hogy elvisel­jem a történteket, de mindig az volt és még máig is ez az erős elszántságom, amig csak lehet addig szenvedni és küz­deni fogok. Ismételve kérlek a fenti kérésem teljesí­tésére, hol fogadd köszönetem. Azonfelül neked kívánok Boldog újévet úgy kedves családodnak. S irj már egyszer egy örvendetes hirt. üdvözöl Scheier Károly. Olaszharctér. Adja a jó Isten, ne legyen ez uj évben annyi bánatod és szomorúságod, mint az elmúltban. Kecskés Dezső. Kelet-Galicia, december. Kedves Tanár Ur! írtam már arról, hogy nagyjában milyen a mi álló-harcunk; az alábbiakban részletek­ben igyekszem helyzetünket, életünket meg­világítani. Kezdem onnan, lrogy mikor épen magunkra öltöttük a meleg téli ruhákat, szőrméket, hirtelen felengedett s most állandó harcot vivőnk a sárral, vizzei, mely megtölti a futó­árkokat, fedezékeket. Tavaszias lett az idő december derekán, elolvadt a hó a Schwarm- linea előtt levő búza és rozs kepékről, mely fehér lepelben úgy is igen bökte a baka szemét. Eleget sopánkodik a drága jószágért. Ilyenkor, mikor Stellungban vagyunk — a szolgálaton kívül — van dolga elég a bakatarsaságnak. Ásó, fejsze sohsem pihen­het, mert folyton épül a földvár, mely bevehetetlennek bizonyult. A legénység közös fedezékekben a jó meleg Untersíandokban pihen, a tiszteknek külön, jól berendezett Dekungja van. Nem is gondolják az otthonmaradottak mennyi leleményességgel épül az ilyesmi. Általában négyszögei, íöldbevájt vermek • ezek a fedezékek, szalmával, vagy ág-fonás­sal bélelve. Némelyik padlózva van. Sátor­lap az ajtója, ágy, asztal, pad a bútorzata. Szentképekről lerequirált üvegen át kapja a fényt, plé vagy sárból épített kályha füti melegre. Egész bazár az ilyen lakás. A falakon szentkép, óra, csipkefüggöny váltakoznak, sőt disztányér is rikit az egyszerűségben. A polcokon tányérak, poharak, üvegek s Isten tudja micsoda összeszedett apróságok. A baka nem válogat, itt is lop, (Ázzál a külömbséggel, hogy itt a napot nem lophatja.) Ezek az i u. n. „zabrálizott“ (megcsapott) dolgok. Van itt minden. A mezőn krumpli, a faluban káposzta hordókban, a menázsiban jókora hús, s igy csak megél a baka. Hozzá kávé, thea, s ami fő, kitűnő és elég kenyér. A hazai meg pontosan és érintetlenül meg­érkezik, teljessé teszi a gyomor örömét. Nem igaz, hogy „ritkán eszünk, de keveset.“ Most ráér tisztálkodni a baka. A Hilfs­platz mellett fürdő van felállítva, ahol a ruhákat is kifőzik. Ebben az országban, hol „a fák is tetvet teremnek“ — jólesik az ilyesmi. A statisztika jóval kevesebb ilyen állatkáról adhatna számot most — mint előbbi időkben. Állítólag ezek olyan otthonosak a panyek ruhájában, mint mondjuk nálunk nyáron a legyek. Borotválkozni minden héten legalább egyszer kell, ilyenkor a bajuszt is ki lehet kötni, amihez nagyon alkalmas abüzbombák elleni maszk. Itt mindenki jóbarát. A horvátok, (kiket errefelé „ angolok “-nak hinak) aztán az olaszvidéki, (ki különösen jó munkás) egy­formán bajtárs. Különbség azonban igen nagy köztük. Pl. ha az angol bármilyen könnyű sebet kap, szörnyen „begyullad“ és jajgat, mig a göcseji „földi“ súlyos sebbel is férfiasán, sőt kedélyesen viselkedik. Az egyik például dicsekedett kötözés közben, hogy kívánsága teljesült — karácsonyra fehér, kórházi ágyban fekszik. No de nekünk is lesz jó karácsonyunk. Szép karácsonyfáink várják a „Liebesgabét“, amit a írén felől erősen avizálnak. Ha meglátja a muszka, biztosan átjön néhány — bármennyire is vigyázzanak rájuk. G. Ernő. (Folytatása köv.) Egyszáz — ötszáz. Irta: Jaczkovicsné. Egyszáz — kettőszáz — ötszáz...! —f Ördögi kacagással kiáltotta e számokat Maskarinec Vaszily hajasdi lakos — az áruló . ..! Lánya, Olenka, kezeit tördelve, néma zokogással bámult bele a barlang közepén égő tűz lángjaiba, amelyek duruzsolva ölel­ték körül a fenyőhasábokat, amiket Vaszily hordott össze a muszka előőrsöknek, akik mindig ide a — „kicsera“-barlangbajöttek a kémtől frissebb hireket átvenni. Épen ez órában távozott innen egy maga­sabb rangú tiszt is, aki megbeszélés végett jött le a kámjánkáról, hogy Vaszily mikép vezesse az ő karjaiba a magyar csapatot és az Ígért nyolcszáz rubelből hogy átadjon a feketelelkünek előleg gyanánt ötszázat. Ezt az otthagyott csengő ezüst pénzt szá­molta a ruthén olyan fennhangon és ördögi örömmel...! Mikor lánya kisirt szemeit látta, elébe toppant és bocskoros lábait összeütve, kezét rongyos fövegéhez emelve, katonásan kö­szöntötte. Majd megszólalt: „Bolond Olenka te, ahelyett, hogy sírsz, végig kellene stáje- roznod ezt a helyet, mert sok, sok pénzt kap apád, annyit, hogy telni fog neked is suhogó, száz ráncu szoknyára. Tudod, olyanra, mint amilyent csak odalent, a nyí­ren, a magyar lányok hordanak. Emlékszel, mennyit sóhajtoztál, vágyakoztál — mikor aratásba szegődtünk — a nyíri biró lányá­nak a kendője után is. Na hát édes lányocskám, lesz neked is nemsokára, csak okosan viseld magad, sen­kinek egy árva szót sem apád dolgárul . . . Holnap éjszaka a pápisták szent estéje és ez az idő épen arra való, hogy amikor az el­lenség is pihenőt ad nekiek, én meg a há­tuk mögé vezessem a muszkákat. „Ha-ha-ha, milyen nagyszerű is lesz az a meglepetés . ..!“ S azzal a leánya felé hajolt, hogy meg­ölelje őt, de az undorral lökte apját magá­tól és kisietett a barlangból a ködös, sötét éjszakába. A meredek lejtőn zergekönnyü- séggel ugrotta át a sziklatömböket, majd a sebesen futó patakon áttett szálfán kú­szott át macskaügyességgel. A patak túl­partjáról egyenesen le lehetett látni a ma­gyar tábor felé, ahol azon órában siri csend honolt. .. Tétovázva állott egy ideig és hallgatózott, de a sivitó szél és esőzuhogá- son kivül semmi nesz sem zavarta meg az éjét. Megfordult és olyan óvatosan, mint aho­gyan jött, visszatért a barlangba, ahol az öreg, mélyen horkolva, aludt. Olenka megigazította a tüzet és az apja sátáni arcát nézte, merőn, hosszan, majd összeborzadva, leguggolt és csendesen, nesz­telenül kúszva ért az apja fekhelyéhez. Az öreg, horkolását megszakítva, még álmában is morogta: „Egyszáz — ötszáz és hosszan fölkacagott . . .! A lány a földhöz lapulva várta be az apja elcsendesedését s aztán tovább kúszott felé, lassan lecsatolta annak derekáról övét és az alatta elrejtett vékony kendőt oldotta el, amelybe. a pénz volt elrejtve s aztán sietve elhagyta a barlangot. A magyar őrhelyet elkerülve, egyenest a tábornak tartott, tudta a járást, hiszen nem egyszer hozott a faluból tejet, tojást a ka­tonák részére. A tisztek fedezéke felé tar­tott, ahonnan gyér világosság áradt. A tábor­nok és személyzete ébren volt, meglepetést terveztek az oroszok ellen ... Ámulva hallgatták a leányt, eleinte cif­rán kigondolt hazugságnak tartották a his­tóriát, csak a kioldott kendőből szerte gu­ruló rubelek bizonyították a valót. — Tehát biztos vagy abban, amit az előbb mondottál — kérdé a tábornok. — Igen nagyuram és ha nem hisz sza­vaimban, meglássa holnap ilyenkor a követ­kezményt. De ha rám bízzák a dolgot, úgy az orosz csapat egy része az Önöké. — Hát hogyan fogod őket kezünkre jut­tatni ? — Ott ama völgyben fogom őket irányí­tani erre s akkor, a még ez éjjel a kicsera- barlangban megszállt magyar csapat tá­madja meg őket, hátba ... A tábornok intézkedett, hogy egy század ki legyen azonnal vezényelve a barlangba. Lassan pitymallott, mikor a magyar csapat megérkezett Vaszily fekhelyéhez, akit egy patrull nyomban lekisért a tábornok elé, hogy elvegye méltó jutalmát nagy vállalko­zásáért. A ködös reggeli szél játékává lett a toprongyos lelkű ember, bocskoros lábait a szél bokázta a vadkörtefa ágán és sivitva dúdolta a kötélen lógó felé — egyszáz... ötszáz ...! Éjfélre pedig, mikor lent az ország szi­vében millió ajkon felcsendült a szent zso­lozsma hangja a Megváltó születésének emlé­kére, az ellenség katonái közül ötszáz lett a magyarok foglya. De a hólelkü leány is áldozott nemes tettéért, mert egy kozák dárdája járta át szivét. HIRDETÉSEKET jutányosán felvesz a MflQYflR PflIZS kiadóhivatala.

Next

/
Thumbnails
Contents