Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-04-29 / 17. szám
1915. április 29. MAGYAR PAIZS 3 Tennisz helyett az asszonyok és lányok veteményezzenek, kapáljanak, gyomláljanak. Három testvér halt meg a harcban egymásután. Ferenczy János kiskomáromi nyug. körjegyzőnek a fiai közül egyik János az Első Magyar Biztositó-nak tisztviselője Szerbiában esett el; a második Pali, a Kárpátokban lőtték el félkarját s elvérzett; a harmadik György, nagykanizsai jeles ügyvéd, szintén a háborúban halt meg; negyedik fia tábori lelkész — most beteg s a testvéri bánat is sújtja. A másik két testvér: Vastag György sormási s Vastag Vince merenyei kántor- tanitók, akik a csatában elestek nemrégiben. Az oroszok cárja eljött hazulról, mégpedig Lembergbe jött el, közel a harctérhez, a tüzvonalhoz; valószínűleg azért, hogy sok jót Ígérve, tüzelje katonáit a harcviadalra. Almok. A csillagos égen, virág levelében, Harmattól csillogó ibolya kelyhében Keresi az arcát . .. Csalogány dalában, levélsuhogásban, Alkonyati, szellő halk suttogásában Véli az Ő hangját... Hiába keresi ébren, álmaiban, Hiába siet le a patak partjára, Seholsem találja . . . Messze van Ö innét. Puskája hegyére Támaszkodva várja; mikor jön elvégre A várva-várt édes szabadság órája. Gerencsér Anna. Nem adnak dohányt a nagytrafikosok a kis trafikosoknak. Valószinüleg csak némely időközökben történik meg ez a szabálytalanság valami ok miatt. Az okok között lehet esetleg valami személyi szeszély is. Ám a közönség érdeke s az állam érdeke nem függhet egyes embereknek a különleges szeszélyétől. Igazán figyelemreméltó, amit tapasztal az ember békeidőben is, háborusvilágban is, éppen az állami jövedelemnek némely tárgyai körül, például a boltokban elhelyezett bélyegek és dohány árusítása körül. Sürgősen szüksége van az embernek valami okmány bélyegre. A boltban elfogyott; futunk a másik boltba: elfogyott, tessék jönni holnapután délután négy órakor, — vagy bornyunyuzó nagy- kedden s igy tovább. — De akkor már nem kell. Nekünk most kellene. Tehát most sem használok bélyeget, holnapután sem használok bélyeget. Nagy károm keletkezik e miatt. De kár ez az államkincstárnak is. Az állam elbírja azt a kis kárt, amúgy is ő az oka. De a magánember nem volt hibás. S az államnak kötelessége, hogy az embereiről gondoskodjék. Lehet, hogy van valami szabály ennek a kezelésében, hogy például, az árusítók a központból csak bizonyos meghatározott órában kaphatnak hetenként, vagy havonként. De a rósz szabály nem mentheti az általános bajt. Tessék jó szabályt csinálni, olyat, hogy mindenkor lehessen kapni, amire szükségünk van s ami az államkincstárt gyarapítja. — Jó ha a pénzügyi hatóságok figyelmét fölhívjuk erre a rósz szabályra. — Ilyen természetű dolog a dohány is. Vannak kis trafikok Zalaegerszegen, akik panaszkodnak, hogy a főtrafikus ilyen, meg olyan fajta szivart, dohányt huzamos ideig nem ad nekik. Miért nem ad? Nem lehet tudni. Lehet, hogy itt is van valami rósz szabály, melynek az árnyékába meghuzódhatik a főtrafikus. Azt mondja, hogy nincs, s két- három hétig is nem muszáj neki tartani. S ezalatt halálra boszanthatja, azt, akit akar. Ha volna ilyen ostoba szabály, akkor felhívjuk erre az illetékes finánchatóságoknak a figyelmüket; ha pedig nincsen ilyen szabály, hanem csupán szeszélyből, boszan- tásból, vagy valamely még alantosabb erkölcsből nem adja ki a szükséges portékát a központi trafikus: akkor legközelebb Odor Géza pénzügyigazgatónak és miniszteri tanácsos urnák a figyelmét hivjuk fel erre. Öméltósága bizonyosan figyelembe és orvoslásba veszi az érdekeket; mert amint mondom, az egyeseknek, vagyis a közönségnek is érdeke, de az államkincstárnak is érdeke, hogy szabálytalanságok, viszásságok és károk ne történjenek ezen a téren se. n szerk. levele. — J. Nagyláz. Hát azt én is szeretném. „Szép egy csendes hajlék csendes völgy ölén.“ Zalaegerszegi heti piac áprilisban: Búza ............................. 40 '— K Rozs............................. 32-50 Árpa ............................. 29J) Zab............................. 26 '- 28'— Tengeri ........................ 22'50 Vágott borsó .... 120- — „ Bab ............................. 80 "— „ apró szemű . . .-•60 —"70 n Lencse ........................-• 70 Főzőliszt finom . . . —•76 „ kevert . . .-•64 Rozsliszt kevert . . .-'46 Tengeri liszt .... —•44 n Köléskása ...................-• 60 Burgonya ................... —T O —T2 n Sárgarépa stb. zöldség —T2 —T4 » Fokhagyma .... 420 V Vöröshagyma .... —•80 j) Rizskása ................... 80 '— 100-Cukor ........................ 96-- 100'Hízott liba ................... 16 — 24 — Marhahús pecsenye . 2-20 2-40 „ leves . . . 2'20 Borjúhús ................... . 2'60 3 — Juhhus ......................... . —'96 404 Sertéshús ................... 3' — Füstölt hús .... 4— Kolbász ........................ 4Szalonna ................... 380 Disznózsír ................... 4— Tej ............................. —• 24 —'28 Tejföl ........................-• 64 --80 y> Vaj............................. . 3.- 4>> Tehéntúró................... Tehénsajt ................... 3‘Tojás ........................-T O Elegyített kenyér . .-•50 7f Szappan ................... 44 0 >> Tűzifa köbméterenként 12 — 13 — Kőszén mm ................... . 8— 10-Takarmányszéna mm. . 12— 14— )) Szalma etetésre „ . . T— 8'— Zsúp v. alomszalma,, . . 7'- 8'Takarmányrépa „ . . 2 — 2-40 Egy kis malac . . . 40-Egy féléves .... 60'— 7) A tanítók es a termes biztosítása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, amely a tanítóknak útmutatással szolgál a gazdálkodás módjára, a korai vetemények intenzivebb művelésére és a hasznosítható hulladékok megóvására. E rendeletet a miniszter megküldötte valamennyi egyházi főhatóságnak, valamennyi kir. tanfelügyelőnek és tanfelügyelőségi ki- rendeltségnek. A miniszter a tanfelügyelőknek küldött rendeletet azzal fejezi be, hogy elvárja a tanítói kartól, hogy hivatása magaslatán átérzi megbízásának fontosságát és készségesen s a legnagyobb buzgalommal iparkodik eleget tenni felhívásának. Április. A napsütéskor a szemünket behunyjuk, mert nem bírjuk ki az ég azúrjának fényességét; arcunkat a puha, meleg szellő felé fordítjuk és mély, nagyon mély lélegzetet veszünk a balzsamos levegőből. Az ember és a természet összeölelkezik és az ölelkezés bóditó mámorában suttogják egymásnak: április van, tavasz van. Felöltözködött a természet erre a tavaszra. Mintha csak tudta volna, hogy az idei tavasz nem olyan, mint a többi. Ha máskor forró imádság buzgól- kodott az ajkakon megújhodásért, frisseségért, tavaszért, boldogságért, ma ez az imádság: harsogás, szilaj vágy, fékezhetetlen kívánság. A természet tudott az emberi benső ez óhajáról, azért oly tündöklő a nap sugara, simogató a szellője, bűvös-bájos a pillantása. A tavasz vérünket csak még lángolóbbá tüze- siti, ez a csábos jelenség, reményünk fáklyája még magasabbra lobog és tekintetünk még bizakodóbban nyomul bele a jövendőbe. Lesz győzelem, lesz béke, lesz újjászületés, lesz szabadság. Az aprópénzről. Az utóbbi időben ismétlődni kezdenek azok a mizériák, amelyek a háború első heteiben és hónapjaiban kisebb nagyobb zavarokat okoztak, hiányában az aprópénznek. A közönség akkor az ezüstöt (az aranyról nem is beszélve) lehetőleg visszatartotta és elrejteni igyekezett, úgy okoskodva, hogy annak jóval nagyobb lesz az értéke, mint a bankónak. Az akkori nehéz viszonyok között az osztrák-magyar bank két koronás bankjegyeket nyomatott és ezzel ugyahogy segített is a növekedni látszó bajon. Most azonban ismét a régi aggodalom szállja meg az embereket, hogy napról-napra fogy az aprópénz. Az egy- és kétkoronás ezüst mindinkább kevesebb lesz s igy azok, akiknek az üzletekben nagyobb bankókból kell visz- szaadni, immár kellemetlen körülmények közé jutnak. Az országnak majdnem minden részében föihangzó panasz folytán a bank igyekezik ugyan nagyobb mennyiségű aprópénzt kibocsátani, de különösebb eredményt nem képes elérni, mert ezeknek a pénznemeknek a gyűjtése és elrakása állandóan tart. A nikkelekkel szintén baj van, mert azok is eltűnnek a forgalomból, úgy hogy egyes helyeken ma már a váltás rendkívül nagy nehézségekbe ütközik. A népet persze bajos kioktatni, aminél fogva megvan a valószínűsége annak, hogy a kisebb-nagyobb mizériáknak még e tekintetben is egész sorozata vár ránk. Rágalmak. Ha az élet apró-cseprő baja, a háborún kívül, nem rendez egy kis érdekességet, a forgó sors kerekét busásan pótolják azok, akiknek életelemük, képzettségük s egyúttal lelkűk tartalma is az, hogy mások életének örökös bírálói s rágalmazói legyenek. Ezek a gonosz és sötétielkü alakok fekete lelkűk szennyes tartalmát mindig másoknak egyéni és jellembeli tisztaságára zúdítják. Hol, hogy és mikor születnek a rágalmak, lehetetlen kikutatni. Egyszer csak élnek s terjednek. Először csak kisebb, bizalmasabb körökben sugdossák, majd általános szóbeszéd tárgya lesz. Kínoz, öl és sok ártatlan szív, tiszta jellem sajog sújtó ereje alatt. Indító oka, hogy sokan szeretnek sárban járni, vagy lelkűkben több a szenny, semhogy magában elbírná, kiöntik tehát azt mások tisztes, becsült hírére, nevére, hogy magukhoz hasonlóvá formálják gonosz rágalmaiknak szegény áldozatait. S szinte kéjelegnek, hogy valakit a nyelvek őrlő köve közé juttatnak. Értelmi szerző nincs, mert sokkal gyávább az alattomos hitvány lélek, semhogy felelősséget vállalna gonosz rágalmaiért, melynek terjesztésére azonban gondja volt. S hol az a gát, amely megvédené az orvtámadók e gonoszlelkü gárdája ellen a tisztesség és becsület birtokosait? Kedvenc csemegéje napi életünknek a másokról való tere-fere. Talán a terjesztők sem hiszik, de akárhány embertársunk egész műveltségi készlete abban nyilvánul meg, — ha összejövünk és szóbaakadunk vele — hogy tüstént valami pletykát és megszólást tud leadni s hamarosan megtépve kerül ki valaki a nyelve alól. Létrejönnek a képtelennél képtelenebb hírek anélkül, hogy szerzőiknek nyomára akadnánk. Mert ha eredete után kutatunk, a megszólásban minden kéjelgő ártatlannak vallja magát s a felelősséget magától tovább tolja. Az üres, tartalmatlan és léha lelkeknek állandó tárgya a mások becsülete, akik — ha erről nem beszélhetnének, — kellő műveltség hiányában, még a szájukat sem nyithatnák ki soha, hogy egy szót szóljanak. A meg- szólás és rágalmazás mindenkor az értelmi szerzők és terjesztők lelki világából meríti indokolását. A magyar bástya. Hónapok óta lessük a kárpáti harcok váltakozó fordulását, amely a magyar föld védelméért folyt. Minden hir, amely fentről jött a telefon és távirat repülő szárnyán, fényt borított éjszakáinkra és elhomályosította nappalainkat, asszerint, hogy merre nézett a hadi szerencse. Most végre teljesen és biztosan élvezzük a megnyugvás tudatát, az, hogy bizalmunk a magyar határ szentségében és a magyar katonák állhatatosságában nem volt kisebb, mint amilyen joggal kijárt. A Kárpátok hava, amelyet befutott a piros vér és meredek ormai, amelyekhez katonáink görcsös ragaszkodása forrt, védik Magyar- országot és levezetik annak a dühnek és elszántságnak millió és millió katonába beleplántált lobogását, amellyel bennünket, Ausztriát és Németországot meg akartak fojtani. Végig az egész orosz harctéren hónapok óta nyugalom volt és a végtelen Oroszország megáradt embertömege, hadvezéreinek tudása, fegyvereinek ereje, taktikájának éle, mind abban az egy gondolatban szakadt ki, hogy keresztül kell törni a Kárpátokon és evvel a vad rohanással kell eldönteni a háború
