Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-04-22 / 16. szám
2 MAGYAR PAIZS árkon-bokron keresztül Korbai-párti. Ő csak az ellene indított harcot, ennek a módját, okát és célját utálhatja. Tivolt János azt mondja a gyűlésen, szólott pedig őszintén és magyarán, hogy ő sem ellene, sem mellette nem járt, inkább élesen kritizálta vala, mikor kellett, de amit most mond, az inkább mellette szól. S a nagy gyűlés csendben, nyugodtan, tehát vele együtt érzőleg hallgatta végig a beszédet. — Miért van s vala ez a hecc (ez a kínzás. Sz.)? kérdi Tivolt. Hiszen a polgármester sem nem lopott, sem nem csalt, sem nem sikkasztott, sem nem ölt; sem közügyben, sem magánügyben úgynevezett üldözendő cselekményt nem követett el; sőt tévedései és hibái a fegyelmi vizsgálatot és fegyelmi büntetést meg sem érdemlik. Bizonyítja ezt a lelki állapota. Mert a megrögzött hibás ember vásott és érzéketlen, de ez az ember érzékeny; a hecc megölte a lelkét, s hozzávéve testi betegségét, most valóságos roncs. Kinek van kedve rajta még ütni egyet? Azt mondtam, hogy van, van hibája a polgármesternek, mert mindenkinek van, — van nekem is, neked is, neki is; van a jobb szomszédomnak s a balszomszédomnak is; van dr. Csák Károly vármegyei főügyésznek is, s Fángler Béla barátomnak is, talán még Vilmos császárnak is van valami hibája. Dr. Korbai Károlynak is van, még pedig két nagy hibája; őszintén mondva, egyik az, hogy a városi garast nem tudja úgy a fogához verni, mint néhai Bottfy polgármester. (Némi túlköltekezésre célozhat — utazásnál, bikavásárlásnáí s efféléknél. Sz.) A másik még nagyobb hibája az, hogy nem elég diplomata — a feljebbvalójával szemben (da ist! Sz.), (céloz a vármegyére) hanem ellentálló, makacs, nyakas, önérzetes sőt vakmerő; összetűz a hivatali feljebbvalójával, harcra kel fegyvertelenül a hivatali hatalom fegyvereivel felfegyverkezett emberrel. Legyőzetett. De hol van megírva, hogy két magánember viva- kodásának a levét maga egy egész város igya meg? Mert hiszen a két ellenfél ember csak kiheveri a bajt. Egyik úgyis rendben van dicsőséges győzőként, a másik, a legyőzött is kiépülheti még, hiszen dr. Korbai, ámbár jelenleg roncs, de erős szervezet, lerázhatja magáról ezt a kis kudarcot, hiszen tudhatjuk, képzett jogász ember, doctor juris, diplomás ügyvéd, kitűnő szónok, pontos, szigorú, szorgalmas, irodát nyitott s lerázhatja magáról ezt a sok rádobált sárt, mert a kerék hol le, hol fel. De ez a szegény város! ez mindig csak a reményben fel; a valóságban mindig csak le! Egyeseknek a szeszélye miatt. A hecc megvan, folytatja s befejezésre siet Tivolt s talán bevégzettnek is tekinthetjük. A győző célját érte s a legyőzöttnek is teljesült a kívánsága a 6 évig tartó 2400 koronával. Tehát valószínű, hogy evvel a fegyelmi vizsgálat is bevégződött s lesz — még ő is lehet, de valószínű, hogy lesz más polgármesterünk. A múltat lejátszottak, tekintsünk hát a jövőbe. Hasonló bajoktól őrizzük meg ezt a szerencsétlen várost. Kérjük meg a felsőbb hatóságot — jó előre, hogy ha lennének még ezután is árulkodások, hát a felsőbb hatóság azt az árulkodót „rúgja ki“. így végezte a beszédet Tivolt. Mondhatom, hogy ez a beszéd az őszintesége és becsületessége mellett tartalmas is. Két dolgot jegyzek meg rá. Hát a felsőbb hatóságnak tanácsra van szüksége arra nézve, hogy az árulkodót rúgja ki? — Ez az egyik. A másik az, hogy Tivoltnak s a városnak ez a tanácsa még tanács számban is késő már. Borbély György. Harciéri levél. — Az érmet mégsem ingyen adják mindig. A halál torkában osztogatják. — Handlery Gusztáv a következő érdekes levelet Írja szüleihez Tapolczára. Levelükben kérdezték, hogy miért tüntettek ki az elsőosztályu ezüst vitézségi éremmel. — Röviden elmondom tehát. 1914 november 24-én történt Sulosowá- nál, hol már 8 napja nehéz és véres harcban álltunk az ellenséggel, amelyet végre megtámadtunk szuronyrohammal. A szurony- roham fényesen sikerült, mert kivertük őket fedezékeikből, elfoglalva azokat. Nagy veszteségeket okoztunk nekik, a cár legjobb katonáinak, a piroshajtókás gárdaezrednek. Fejvesztve rohant az ellenség, ki erre, ki arra. Sokan visszarohantak a hátuk mögött pár száz lépésre levő erdőszéli fedezékbe. Ez történt úgy 3 órakor; szép, napos, de hideg délután volt. Mi, zalai fiuk, az elhagyott orosz lőárkokban éber figyelemmel kisértük az ellenség mozdulatait s bizalommal szorítottuk fegyvereinket vállunkhoz a felbukkant ellenségre várva, hogy reá tüzeljünk; nemtörődve a még meleg orosz halottakkal, kiknek ruhái a fehér csatamező színét teljesen megváltoztatták. Egy ideig minden csendes volt, de úgy látszott és úgy éreztük, hogy a napi események még nem fejeződtek be, hanem amint történt is — folytatódtak. Délután 4 óra lehetett; fáradtak és kimerültek voltunk. Tartalékunk nem jöhetett segítségünkre, mert az orosz robbanógolyó, mint a záporeső árasztotta el a csatateret s ezért sok emberéletbe került volna s igy megfogyva, magunkra maradtunk az erdő fedezéke alatt, az igen nagy segítséget kapott ellenséggel szemben. * Bár szabályellenes volt, de én mégis levettem vöröskeresztes jelvényemet karomról s miután már sok sebesültet, bekötöztem, egy halottól elvett fegyverrel én is tüzelni kezdtem az ellenségre, mire szükség is volt, mert az erdő sarkában koncentrálódott az ellenség és szemmellátható volt, hogy valamire készül, át akar törni aránytalanul nagyobb számuknál fogva, hogy össze- roppantson bennünket. Ekkor történt, hogy az ellenség közül szép számmal, úgy ötven lépést előre rohantak az erdő sarkából, ahol gyülekeztek és egy előttünk ismeretlen fedezékbe vetették magukat. Ez lehetővé tette nekik hosszában lőni a rajvonalunkat. Pattogott a robbanógolyó, mikor a földbe ütődött, szaggatott, mikor testet ért. Úgy látszott, hogy veszve vagyunk, elölről és oldalról golyózápor és a rengeteg rohamra készülődő orosz csak növelte aggodalmunkat. Ez aztán lakodalom; az orosz erősen muzsikál, egye meg a fene — jegyezte meg Balogh Gyula zászlós, aki egyszersmind századparancsnok is volt, magasabb rangú tiszt hijján s kinek a százada szemben az erdősarokkal, legjobban ki volt téve minden veszedelemnek. Tüzérségünk, nem lehetett és nem is volt oly rövid idő alatt az események lefolyásáról annyira értesülve, hogy lőhetett volna annélkül a veszélylehetőség nélkül, hogy esetleg sajátainkat találta volna. A veszély nagy volt és az ellenség oly erős, hogyha tüzérségünk nem veri szét őket, akkor áttörnek rajtunk vagy mind ott maradunk (de megadni 48-as nem adja meg magát). A hatalmas tűz közepette egyszerre támadt nekem és Balogh zászlósnak az az ideánk, hogyha a tüzérség szétverhetné az erdősarokban koncentrálódott ellenséget, akkor a veszély megszűnnék?! Csak a jelentést kell golyózáporban elvinni, de ki és hogyan ? Egymásra néztünk, nem szóltam, tisztelegtem és kiugrottam a fedezékből, rohantam vissza a jelentéssel az irtózatosan reám külön kilőtt ellenséges robbanógolyók záporában egész a brigádkommandóig, hol jelentettem, hogy „Óriás“ ellenséges erő koncentrálódott az erdő sarkában, át akar törni rajtunk és már hosszában lövik a rajvonalunkat. Jelentésemet a bátorságáról hires Wilier- ding tábornok ur vette át, aki azonnal intézkedett. A vezérkari százados ur a tábornok ur parancsára a tüzérséghez telefonált, mire a tüzérség megkezdte a munkáját. Megszólaltak az ágyuk, majd megsüketítünk, de azért szép hangverseny volt, mert mi adtuk most. Balogh zászlós megjegyezhette, hogy odaát is lakodalomban vannak. A shrapneleső, mely hullott az erdőszélre, . megtette a hatását; megtisztította azt és megugrasztotta az orosz gárdaezred virágait, úgy, hogy a megmaradt része az ellenségnek, megkísérelte ugyan az áttörést, de az már csúfosan reáfizetett. A jelentésemet Willerding tábornok úrtól sajátkezűig aláírva, Írásban megkaptam, melyet magamnál hordok. Most kaptam az elsőosztályu vitézségi érmet, hozzá sok szerencsét kivánva s ehhez a tábornok úrtól egy elismerő kézszoritást, kinek szavamat adtam, hogy bármely nagy feladat megoldására készen állok, akár életem árán is hazám érdekében. Szerető fiuk Gusztáv. _______1915. április 22. HI VATALOS HIRDETMÉNYEK, 7?? Az Orosz-Lengyelország megszállott területére való utazás csupán szabályszerű igazolás alapján van megengedve. Igazolásra csakis a m. kir. ministerium 1915 január 16. 285. M. F. szám alatt kiadott rendelete szerint kiállított arcképpel ellátott, a megszállott területre való utazásra szóló, az utazás célját és végpontját feltüntető, a hadseregfőparancsnokság, főhadtápparancsnok- ság vagy a cs. és kir. hadügyministerium által láttamozott útlevél szolgálhat. Zalaegerszeg, 1915 április 12-én. Fülöp József sk. h. polgármester. i „FOGRDÓ" j ■ ■ Orsz. Vendéglős g Országos Pincér Szakközlöny ■ Szakközlöny ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Rákóczi-ut 13. | Egyedüli heti legelterjedtebb szaklap. ■ ■ I ■ Gépipari műhelybe fölvesz egy tanulót 1 Juhász Lajos elektro-technikus Zalaegerszegen, Batthyány-utca. Bármiféle vas-, fémiparban jártas gyermek előnyben részesül.
