Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-09-30 / 39. szám
XVI. év Zalaegerszeg* 1915. szeptember 30. 39. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4'04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 1 '04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttérsora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-u.8.sz. í LENGYEL FERENC Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: j ptqpg£? y oyÖRGY laptulajdonos, kiadó. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A borárak emelkedése. Megbízható értesüléseket kaptunk arról, hogy úgy a mi, valamint az ország többi borvidékén már most 70—80 fillért fizetnek elővételben a must literjéért. Ebből elsősorban arra is lehet következtetni, hogy az idén kevés bor terem minden ellenkező híresztelés dacára, — a második következtetés pedig az, hogy a bortermelés nagyon megdrágulhatott, ha már a termelőnek is van merészsége termékéért ilyen igazán szokatlanul nagy árakat kérni s azokat meg is kapja. Lássuk, hogy áll a helyzet. Ami az első következtetést illeti, azzal röviden végezhetünk. Elő kell keresni a föld- mivelésügyi minisztériumnak hivatalos termésjelentését. Ez mindig megbízható volt s most is annak tekinthetjük. E jelentés szerint azokon a borvidékeken, ahol a tömegfogyasztásra szolgáló borok túlnyomó nagy része terem, az idén — ha csak szüretig csuda nem történik — legfeljebb gyenge közepes, de legtöbb helyütt gyenge vagy rossz termés várható. Egy-két hegyvidéken számíthatnak közepes termésre, jóra sehol. Aki ért a borhoz, az tudja jól, hogy ez mit jelent. Ha tehát ilyenformán kevés lesz a bor, — szinte természetes, hogy az ára is emelkedjék. De nem csak a kereslet, hanem a termelés szempontjából is indokolt a borárak szokatlan emelkedése. Mibe kerül ma a szőlőmivelés? Még a termelő előtt is érthetetlen, hogy a várható haszon reményében, hogy lehetett annyi pénzt kockáztatni? A tavalyi rossz szürettől eltekintve, kezdődött a kiadás 4—5 koronás nyitási, metszési, kapálási napszámmal. A második kiadás a 5—6 koronás töltögetési, első, második, harmadik permetezési napszám, ami sok helyen felment 8—10 koronára is, főleg oly helyeken, ahol a nyári szántóföldi munkák idejére maradt a szőlőgondozás munkája. Beszéljünk-e a 3—4 koronás kilónkénti rézgálic-árakról, vagy ami még ennél is rosszabb, a rézgálic-hiányról, ami egyenesen sírásója volt annak, hogy az idei bortermés a legtöbb helyen kielégítő legyen? Egy szóval a szőlőmivelés amúgy is költséges voltát tekintve, az idén teljesen indokolt a bor-, illetve mustárak emelkedése. Újabban a hadvezetőség is sok bort vásárol. Ez szintén fokozza a keresletet. Ezt sem lehet hibáztatni, mert hiszen a bor békés polgári foglalkozás közben inkább luxus-cikk, a harcoló katonánál azonban energia-nővesztő s elismert tápláló szer. Százszor jobb a pálinkánál, amit úgy látszik kiküszöböltek nagyrészt a harcterekről. A j polgári fogyasztó nyugodjék tehát bele abba is, hogyha a termelés körülményei folytán megdrágult bor igen jelentékeny része odajut, ahol szükség van reá s ha ez is hozzájárul a bor drágulásához, viselje azt a fogyasztó türelemmel. Vidékünkön a borárak lassan kezdenek kialakulni. Könnyű borokért 70—80 koronát, jobb hegyi borokért, mustért 80—90 koronát, sőt ennél is többet ígérnek. A múlt hét kedvező, meleg időjárása még javította a bor minőségét, amelyért természetesen még jobb árakat remél a termelő. Mikről nem szabad elfelejtkeznünk ? Nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi Vörös-Kereszt kórházról, a gimnáziumban elhelyezett osztályáról; nem szabad elfelejtkeznünk általában a hadsegélyző bizottság működéseiről és nem szabad elfelejtkeznünk nekünk zalaegerszegieknek a Paslek Lajos indítványáról s az ő letett alapítványáról: nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi hősök emlékéről. Levélhulíás idején. Most, hogy haldoklik az erdő: Zizegve hullni kezd a lomb S a távoli hegyek ormán Homályos köd is már borong, Kis madár nem szól a bokorból Messze el szállott szegény . . . Fáj a lelkem minden ősszel Levélhulíás idején . . . Óh! — volt idő nem oly nagyon rég Akkor is ép’ hullott a lomb . . . Akkor csak szerelem, reménység Volt minden apró kis dalom. Már nem találni csillagot sem Életem borús egén . . . Vár a lelkem, — csak érted sir Levélhullás idején . . . Gerencsér Anna. MIGNON. Halk zizegéssel szálltak alá az akácfa megsárgult levelei, mikor az őszi rózsával felbokrétázott vonat berobogott a kis őrház elé, hol épen csak annyi ideig állott, amig a vidék összesereglett asszonyai és leányai átnyújtották a frissítőt a dévajkodó hadfiaknak. És e nevető asszonytömegben akadt egy, aki szomorúan állt az egyik akácfa alatt. Dús szőke haja az őszi napfényben mint fénylő arany csillámlott, sötétkék szeméből a fájdalom könnye tört elő. A vonat abla- | kánál e pillanatban tűnt fel a kis hadnagy, mikor meglátta a szőke nőt, a meglepetés hangján kiáltotta: Fiuk nézzétek csak, nemde olyan mint „Mignon“. A tisztek mind az ablakhoz tódultak, még a kapitány is, akinek tekintete belekapcsolódott az asszonyéba, hogy sohase tudja a szomorú szemeket feledni. És e teljesen idegen nő képével, — amely kitörölhetetlenül vésődött i szivébe — ment a harctérre. Azok a szó- moru, borongós szemek lettek éjjelente az ő vezérlő csillagai és mikor a rettenetes küzdelemben erejét lankadni érezte, a kimondott bűvös „Mignon“ szó adott oroszláni erőt a harchoz. Vitéz tettei páratlanul állottak. Bajtársai hinni kezdtek azon szerencsecsillagban, amely alatt — millió ember közül — csak egy születik, s azt tartották, hogy az az egy kiválasztott csak ő lehet. Ilyenkor halvány pir öntötte el sápadt arcát és lezárt szemmel csak e szót suttogta: „Mignon“. Egész éjjeleket átvirrasztott, ha a szőke asszony borús arca megjelent előtte, ilyenkor“ egy vágy vonzotta őt az akáclombos kis őrházhoz. Futni, rohanni szereteti volna és karjai közé zárni a lányos alakot. És megtörtént, hogy az eszet bomlasztó vágy kiragadta őt a fedezékből és a legénység mint a méhraj utána, s csak akkor eszmélt fel, mikor a puskaropogásba belevegyült a katonák egetverő „rajta“ kiabálása, melyre a lövészárokban pihenő ellenség egy csapásra megadta magát. ezek, az ellenség részére, de annál kedvezőbb a mieink részéről. Hanem e rendellenes dolog sem tarthatott tovább, az ezredes észrevette, hogy a kapitány idegei túl vannak feszítve, egy nap értésére adta a kieszközölt szabadságot. Halotthalványan hajolt meg az ezredes előtt ,és még aznap vitte őt a vasparipa száguldva célnélküli útjára, mert voltaképen még maga sem tudta, hol fog megpihenni. Biboros hajnalon ért a vonat a kis őrházhoz, hol az akácfák teljes pompájukban állottak, a töméntelen fehérfürtü virág, má- moritó illatban fürösztötte a léget. De ő előtte sivár, puszta volt a kis udvar, hiányzott onnan „Mignon“. Lezárta szemeit és maga elé képzelte a fehérruhás alakot, s azután még egy gondolat és kilépett a vonatból. Szolgájának meghagyta, hogy várakozzon reá az akácfák alatt. Ő pedig neki indult a zöldelő vetésföldek ösvényén, aztán letért a poros kocsi útra, mely egy csöndes faluba vezetett. Lassú, vontatott léptekkel mérte az utat, gondolatai nem voltak mellette, lelke ott száguldott messze, azon elixirben, ahonnan legtöbbnyire egészségesen tért vissza, mert azon reményben fürdött, hogy föltalálja azt, akit hónapok óta magáénak óhajt. És e mámorban nem hallotta a mögötte rohanó autónak a tülkölését. A sofőr fékezett, de későn, a kavargó porfelhőben már csak a véres test vonaglott. * •I* 4
