Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-08-12 / 32. szám
XVI. év Zalaegerszeg, 1915. augusztus 12. 32. szám Előfizetési ár: Egy évre R 4'04 Fél évre K 2'04 Negyedre K 1'04 Egyes szám 8 fillér. ^Hirdetések dija : megegyezés szerint. Nyilttérsora 1 R Szerkesztőségés kiadóhivatal: Wlassics-u.8.sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE LENGYEL FERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. Az állam és a termés. A gabonatermést törvényadta jogánál fogva lefoglalta a magyar állam. Ez a dolog ugyan a több oldalról, különösen a magyar gazdatársadalom részéről sürgetett szabad kereskedelmi forgalomnak épen az ellenkezője, de azért korántsem kárhoztatni való, mert a legmagasabb árak egyidejű megszabásával a kormány egyidejűleg elvágta az útját a gazda bőréremenő erkölcstelen spekulációnak is. Búzát, rozsot, árpát stb. további eladásra nem vehet más, mint az állam, illetve annak megbízottja a Haditermény Részvénytársaság. Ennek külső szervei, megbízottjai gyűjtik össze az ország termését és felsőbb utasítások szerint gondoskodni fognak majd kellő elhelyezésről. A cél az, hogy a termésből jusson minnenkinek, aki jogos igényt tart rá, jusson, — bár a fogyasztó szempontjából talán kissé magas áron — de mindenesetre, hogy közkeletű szóval éljünk: kukoricamentesen. A termelő a kormányrendelet értelmében szeptember hó 15-ig köteles termését a saját szükségletére szánt, nemkülönben a helybeli fogyasztásra eladott készleten kívül bejelenteni, illetve megvételre felajánlani. Közérdekű szervezetek is vásárolhatnak tagjaik részére, az adásvételi ügyleteknek azonban szeptember hó 15-én be kell fejeződniük, vagyis ez időtől kezdve a termésnek, vagy közvetlen, vagy közvetve megfelelő szervezetek utján a fogyasztók birtokában kell lenniök. Hogy miért? annak egyszerű magyarázata van: a legmagasabb árak csak szeptember hó 15-ig érvényesek, ezután pedig a dolgok kérlelhetetlen logikája és az eseményekből származó természetszerüség alapján a gabonaáraknak okvetlenül változniok kell. Az események — főleg a harctér szivet-lelket rezgésbe hozó, reményt és hitet gerjesztő nagy eseményei arra engednek következtetni, hogy az őszi hónapokra csökkenni fognak a gabonaárak. Az elfoglalt területek termése, a zsákmányolt készletek is a mieink lesznek, s nagyon valószínű, hogy a szomszédos semleges országok gabona- termése is utat fog találni hozzánk, már is nagy mindenhol a bebocsátásra váró készlet. Az őszi hónapokra tehát minden okosan s hazafiasán gondolkozó magyar gazda elég jogosan számíthat tehát áresésre s ha véletlenül hozzá nem értőktől, vagy rosszhisze- müektől félrevezetve az ellenkezőre számit, akkor nem igazi magyar gazda, hanem rosszakaratú spekuláns és gyáva, aki megérdemli, hogy rajta veszítsen az üzleten. Erkölcsi és jól felfogott anyagi érdekek követelik tehát, hogy a szükségesen kívül senki ne dugja el a termés fölöslegét. Ha úgy hozta az idők sora, ám rendelkezzék a terméssel az állam. Az állam becsületén, a kormány közegeinek készségén fog múlni, hogy az idén a fogyasztók igényei ki fognak elégitődni, mert termés hála Istennek van. A gazdabecsület azonban megköveteli, hogy az állam, illetve a kormány rendelkezéseit már a saját anyagi érdekében is szem előtt tartsa mindenki. Ha a gazdatársadalom évtizedek óta emelt fővel tudja hirdetni, hogy a búza nem lehet önző spekuláció tárgya, ehhez a meggyőződéshez ragaszkodjék különösen a mostani nehéz időkben. Kétségtelen, hogy a termelési költségek óriási emelkedése s a mindenhol tapasztalható drágaság miatt sok gazda lelkében fölvetődik a kérdés: miért ne kereshetnék én is? Ráférne határozottan minden magyar gazdára a több kereset, ámde ismételjük, hogy erre aligha van kilátás. A becsületes keresetnek ma egyedüli módja a termésnek mielőbbi eladásra kész állapotba való hozatala s az állam illetve annak megbízottai részére való eladása. Ismerve a gyors egymásutánban pergő eseményeket ennél jobb tanácsot nem adhatunk. A hitelszövetkezetekről. — 111. Akarat, kitartás, erő. — Ez 16 év alatt olyan nagyszabású haladás, amilyennek párja nincs gazdasági életünkben! (igaz! Ügy van!) Vegyük tekintetbe ezzel kapcsolatban, hogy a nép elszórt, elforgácsolt pénzerejét mennyire volt képes ezalatt központosítani intézményünk? Külső szövetkezeteink befizetett üzletrészei s tartalékalapjai 56 milliót, a külső szövetkezeteinknél elhelyezett betétek 119 milliót, szövetkezeteink Országos Központi Hitelszövetkezet üzletrészei 2 és fél milliót, a Központnál elhelyezett betéteik ezidőszerint 28 milliót tesznek, tehát csak külső szövetkezeteink saját pénzereje közel 200 millióra rúgnak, amely hatalmas összegek vájjon hol volnának, ha nem volna meg szervezetünk? Bizony ott hevernének szétszórva a a szalmazsákokban, ládafiában, elvonva a gazdasági forgalomtól, nagy részük pedig a korcsmába, a füszeresboltba vándorolt volna. Reménnyel tölthetnek el bennünket e szép eredmények, hogy pár év múltán az önsegélyzés elve alapján is képesek lesznek szövetkezeteink az intézményt fejleszteni, ma azonban, midőn még csak a keretek vannak lerakva a jövő fejlődéshez, mikor a jövő feladatok sokkal gyorsabb fejlődést igényelnek, mint amire bármely intézmény rövid idő alatt saját múltjából meríthet erőt, szükségünk van még az állam és a társadalom támogatására. (Helyeslés.) Hogy mit tett intézményünk erkölcsi tekintetben rövid fennállás óta, e tekintetben csak egypár számadatot sorolok fel. (Halljuk! Halljuk!) Kötelékünkben 26 ezer egyén működik, csak a szövetkezetek vezetőségében. Közüiök lelkész 1638, jegyző 1515, tanító 2670, kisgazda 19.769, a többi iparos, kereskedő, földesur, s egyéb foglalkozású egyén. Hogy mit jelent szociális és gazdasági szempontból egyaránt egy intézmény keretében, egy közös cél érdekében, ennyi embert iskolázni, azt talán felesleges részletesen fejtegetnem. Csak arra mutatok rá, hogy ez az intézmény megtanít 26 ezer embert pénzintézet vezetésére, rászoktatja az okos gazdálkodásra, az értékpapírok kezelésére, a népjóélet előmozdítására, a társadalmi együvétartozás gondolatának istápolására stb. stb., szóval mind a nemzeti kultúra érdekében álló olyan szolgálatra, amiért egyaránt kiérdemli és méltán kívánhatja is az állam és társadalom támogatását. (Lelkes éljenzés.) De tovább megyek! Ma 660.000 tételben állanak fenn az intézmény által a kisembereknek nyújtott kölcsönök. Tessék elképzelni, hogy egyénenként mit jelent ez! Egy-egy kölcsön valósággal talpra állit egy-egy embert, a hóna alá nyúlva támogatja s hozzásegíti gyümölcsöző munkája tovább folytatásához. Más kölcsön egy szegényes kisgazdaság felvirágzását — egy család boldogulását mozdítja elő, vagy átsegíti, egy-két rossz esztendőn, megóvja a kiszipolyozástól, vagy egy uj fiatal pár gazdasági berendezkedésére adja meg az alapot. Hogy ez igaz, mutatják statisztikai felvételeink, melyekből kitűnik az intézmény működésének külső hatása. Az 1913. évben például, midőn a legválságosabb közgazda- sági esztendőt éltük, 34 millió korona uj kölcsönt nyújtottak szövetkezeteink. Ebből csak kisgazdáknak földvásárlásra 8 millió korona, házvételre s házépítésre 4 és félmillió korona, állatvásárlásra 27 millió korona, gépekre és műtrágyára 1 '4 millió korona, élelmiszerekre 1 millió korona, elviselhetetlen uzsorakölcsönök kifizetésére közel 7 millió korona jutott. Alig van egy fillér is kezeink között, amit nem a népjóélet emelésére fordítottunk volna, tehát egy intézmény, mely a legnehezebb időben annyit tudott tenni, mondhatom, az az intézet alkalmas arra, hogy a háború után a köznép körében vezetőszerepet kérjen (Zajos éljenzés) s megérdemli, hogy jobban ismerjék és támogassák, mint eddig ismerték és támogatták azok a körök, amelyeknek kötelességük a népjóélet emelése, vagy amelynek a népjóélet emelését szívesen vállalják erkölcsi kötelességükül, mikor a néphez szólnak. Nem is rosszakarat ellen kell ma küzdenünk lépten-nyomon. Talán csak az ősi bűn ellen, a nemtörődömség ellen. Régebben voltak, kik aggódó szemmel nézték szervezkedésünket, mert féltek, hogy e szervezet politikai befolyások eszköze lesz. Mi már bebizonyítottuk régóta, hogy intézményünkbe nem eresztünk be semmiféle pártpolitikát, sem felekezeti vagy osztálypolitikát. Itt nem juthat be más, mint a gazdasági politika. (Általános helyeslés.) Voltak néha aggályok vagy érzékenykedések a pénzintézetek
