Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-08-12 / 32. szám
2 MAGYAR PAIZS részéről is. De ennek csak tájékozatlanság vagy rövidlátás az oka. Hiszen, ha mi a legalsó népréteget emeljük, gazdagítjuk, ez a pénzintézetek s minden gazdasági intézmény javára is válik. S meg vagyok róla győződve, hogy meg lehet találni az egymás érdekeit nem sértő elhelyezkedést. Olyan helyen semmi keresnivalónk nincs, hol a nagytőke elégíti ki a hiteligényeket, mert mi ott akarunk dolgozni, hol föladataink vannak: a kisemberek támogatása körül. Hogy ehhez mit kell tennünk, csak röviden jelzem. A hitelszövetkezet legyen a falu bankja abban az értelemben, hogy erkölcsi hivatásának betöltése mellett szoktassa rá a népet a szakszerű, céltudatos vagyonkezelésre. Szövetkezetünknek részt kell vennie ezenkívül a birtokpolitikában. Részt kell vennie, hiszen erre az alapot a törvény- hozás adta meg, midőn a Földhitelintézetek Országos Szövetsége megalakításánál az Országos központi Hitelszövetkezet közreműködésére is számított. Hivatásunk lesz a többtermelés előmozdítása, részt kell vennünk a nép gazdasági iskolázásában, a mezőgazdasági tömegcikkek beszerzésénél egész intézményünk tekintélyének súlyával és kellő szakismerettel kell a kisgazdaközönség segítségére lennünk. Ezek persze nem olyan dolgok, amiket máról-holnapra meglehet valósítani, de azok előkészitésére már most le kell raknunk az alapokat. A meszi jövőben előbb-utóbb decentralizálni kell intézetünket is, mert hisz hazánk különböző vidékei minden tekintetben nagyban különböznek egymástól s ezért nehéz igazán megfelelő hitelpolitikát csinálnunk egyetlen központból. Nagyon óvatosnak kell lennünk; ma még nem elég tökéletes intézetünk erre az átalakulásra. Már pedig minden fontosabb lépés előtt elő kell készítenünk előbb a megfelelő szervezetet. Ha ma körülnézünk, hogy kik fogják e munkát megcsinálni, bizony lesznek közöttünk sokan, akik kétkedve csóválják fejüket. De mikor ilyen csüggesztő kétkedést látok, mindig eszembe ötlik egy nagy emberünk mondása, ki, midőn egy esetben csüggedé- semet látta, Magyarország átkának nevezte a nálam is tapasztalt kishitűséget s más, a magyarnál kevésbbé tehetséges népfajok példájára figyelmeztetett, amelyek a legnagyobb nehézségek és kudarcok közepette is képesek voltak újra meg újra nekilátni egyes faji és gazdasági föladatok megoldásának, mig végül évtizedes szívós küzdelmek árán sikerült megalapozni nem egy intézményüket. Ezzel a nagy elszántsággal kell a munkának jómagunknak is nekimennünk. S bár lehet, hogy eleinte veszteni fogunk, mégse csüggedjünk és mutassuk meg, hogy a munkán keresztül tudjuk magunkat vágni a népjóélet emelésére. Vasakarat, törhetetlen hit a sikerben, kitartás minden nehézséggel, közönyösséggel, sikertelenséggel szemben, ezek kellenek hozzá. Ha rosszul csinálunk valamit, megcsináljuk újból; ha nem nyílik egy ajtó, addig kopogtatunk, mig végre megnyílik; ha kudarcot vallunk, tanulunk belőle s újra kezdjük, de nem ejtjük el a célunkat! (Lelkes éljenzés.) Hogy mit kell tennünk anyagilag? . . . Föltétlenül meg kell erősítenünk az Országos Központi Hitelszövetkezetet. Az az alap, mely elég volt 1898-ban, ma már nem elég. Az Országos Központi Hitelszövetkezetet közvetlen hitelcsatornájává kell tenni a kisembereknek, amely egyenesen a nagy tőkeforrásokhoz vezet. Az Országos Központi Hitelszövetkezetnek olyan hitelének kell lennie, amely elég az egész intézmény fokozódó hitelszükségletének kielégítésére. Ehhez ma már sokkal nagyobb alaptőkére van szükségünk, s olyan összegek fölött kell rendelkeznünk, hogy szervezetünkben minden hiteligényt kielégíthessünk. Hogy mit várhatunk az államtól és társadalomtól? Bár az igazságot nem tanácsos mindig kimondani, — én ki merem mondani azt, mert a közérdek kívánja az igaz szót: hogy sem az állam, sem a társadalom vezetőosztályai eddig ebben a tekintetben nem támogattak bennünket eléggé, nem talán azért, mert a magasabb fórumoknál nem tudták eléggé áttekinteni, hogy tulajdonképpen mi is a hivatása intézményünknek, még kevésbbe kisérték eléggé éber figyelemmel, hogy mit is alkottunk eddig. Bár a magam részéről helytelenítem, hogy mindenért mindig az államhoz forduljunk, mégis vannak célok, melyek előmozdítása az összes polgárok érdekében áll. A földmivelésből merit nálunk minden más osztály. A földmivesosztály jólétét előmozdítani mindenkinek érdekében áll. A kisgazdaosztály ereje az erőforrás, melyből legbővebben meríthet ipar s kereskedelem, de maga az állam is. Nyugodtan fordulhatunk tehát a kormányhoz jövő igényeink fokozott figyelembevétele érdekében. (Folytatása következik.) Uj kereskedelmi tanácsosok. Őfelsége az igazságügyminiszter előterjesztésére Weisz Tivadar nagykanizsai, Gyarmati Vilmos és Grúner Géza zalaegerszegi kereskedőknek, volt törvényszéki kereskedelmi ülnököknek, a kereskedelmi tanácsosi címet díjmentesen adományozta. Mikről nem szabad elfelejtkeznünk? Nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi Vörös-Kereszt kórházról, a gimnáziumban elhelyezett osztályáról; nem szabad elfelejtkeznünk általában a hadsegélyző bizottság működéseiről . és nem szabad elfelejtkeznünk nekünk zalaegerszegieknek a Paslek Lajos indítványáról s az ő letett alapítványáról: nem szabad elfelejtkeznünk a zalaegerszegi hősök emlékéről. HIVATALOS HIRDETMÉNYEK, f T? Közhirré teszem, hogy a „Hadi termény részvénytársaság“ a gabona bevásárlásait egyes vele bizományi viszonyban álló kereskedők utján gyakorolja, akik a részvénytársaság által kiállított és Zalaegerszeg város területére nézve általam láttamozott igazoló jegygyei lesznek ellátva. Zalaegerszeg, 1915. julius 31-én. Dr. Keresztury József sk., h. polgármester. A m. kir. belügyminiszter ur 2357— 1915. M. E. körrendeletével a húsfogyasztást kedden és pénteken betiltotta. Minthogy ezen intézkedés célja a hadi állapottal kapcsolatosan beállott rendkivüli húsfogyasztás következményeként jelentkező állatállomány csökkenésének további megakadályozása tehát a jövőre kiható fontos közgazdasági előrelátás és védekezés, — felkérem a város közönségét, figyelemmel különösen a most már bőven élvezhető különféle zöldség és főzelékterményekre, a húsfogyasztást még a rendelet szerinti napokon kívül is csökkenteni hazafias önmegtartóztatással törekedjék. Zalaegerszeg, 1915. augusztus 6-án. Dr. Keresztury József sk., h. polgármester. A HÁBORÚ HÍREI. T’T?' Előbb Lublin, aztán Ivangorod s csütörtökön következett Varsó is, a nagy történelmi város. Ivangoródot, a nagy erődöt a magyarok, a nagy Varsó várost németek foglalták el. Országunkban egyszerre lobogó diszt öltött minden város. Jól is van ez igy, mert ez már nagy lépés. Minden apróbb dologra nem illik ujjongani, de: Lublin, Ivangoród és Varsó megérdemlik, hogy örömünkben sírva fakadjunk. Kikergettük a hatalmas orosz hadsereget Magyarországból, kiűztük az osztrák Galíciából és elfoglaltuk Orosz-Lengyelországot. Még csak egykét hatalmas lépés s a rigai-öböltől Dünaburg, Grodno, Vilna, Brest- Litovszk irányában egy gyönyörű vonal jön le Bukovina Besszarábia sarok határáig . . . Igaz, hogy az ellenség azt mondja, önként vonult Varsótól keletre, hogy ott jobban összeszedje erejét s még egyszer támadjon. Csak hadd támadjon. Most jól van ez igy. Még hátra vannak Brest-Litovszk mellett a Ro- kitno-mocsarak s észak felőlről jön Hindenburg. A Visztula, Szán, Bug, Narev folyók vidékei nagy napokat láttak . . . És amig a magyar-osztrák s német hadseregek ilyen széles területen nyomják keletre a muszkáknak özönviz- táborait, addig nyugaton és délen és délkeleten a Dardanelláknál és mindenütt a világon, ahhoz képest elég csendesség van, mindez idő alatt minket nem tudnak nyomni a négyes és nem tudom hányas szövetségnek fényes hadseregei. És ez a legnagyobb megnyugvás ránk nézve. Sőt, amig mi rettenthetetlenül nyomjuk keletre a nagy erőt, azalatt az ellenséges ántánt, akik már amúgy is, eddig is ötannyian vannak, mint mi, s akik amúgy is mindig hatalmasabbak és büszkébbek voltak, mint mi, még mindig fühöz-fához kapva keleten és nyugaton, északon és délen uj meg uj szövetségesek után nézve, kunyo- rálnak segítséget. Hogy nem szégyenük!- Mindenekfölött legnagyobb megnyugvás nekünk ez. Türelemmel, bizalommal várjunk még egy kicsit. Sem hazánk, sem reményünk nem veszhet el, „mig a Dunának habjain egy honfi szem pihen, mig magyar lakik a parton, s mig a hazának csak egy romlatlan gyermeke leszen.“ _______________________________By_ Cs erébe fölveszek fiú- vagy leány- iskolás-gyermeket vagy másféle tanulót V' gondos eltartásra, bármelyikvárosból vagy községből, ahová cserében az én fiamat adnám, aki polgári iskolába jár. 1915. augusztus 12.
