Magyar Paizs, 1915 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1915-07-29 / 30. szám
XVI. év Zalaegerszeg, 1915. julius 29. 30. szám Előfizetési ár: Egy évre K 4’04 Fél évre K 2'04 Negyedre K T04 Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttérsora 1 K Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-u.8.sz. Szerkeszti: Z. HORVÁTH LAJOS Munkatársak: MEGJELENIK HETEMKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE LENGYEL FERENC BORBÉLY GYÖRGY laptulajdonos, kiadó. A hitelszövetkezetekről. — Dr. Beíró Korányi Frigyes beszéde a kongresszuson. — A hitelszövetkezetnek nagy szerepe van a népjólét emelésében. Ezt fejtegeti és bizonyítja az ügyvezető igaz- gató. Bevezetésében okát adja annak, hogy ilyen háborús időben is szövetkezeti ügyekkel foglalkozik. Bebizonyítja, hogy ugyancsak még most kell igazában evvel foglalkozni, mert a megtámadott népéletnek a gyökerét most kell leginkább védeni, ápolni, fejleszteni. A hitelszövetkezet pedig a népéletnek egyik legerősebb gyökere. Ezt a tanulmányértékü. beszédet közlöm egész terjedelmében öt részletben. Igen értékes, tanító beszéd az egész közönségre nézve. A helyzet feltárása után arra is tanit, hogy nem elég dolgozni, s nem elég lángoló lelkesedéssel lenni, hanem nem szűnő lelkesedéssel kell dolgoznunk, vagyis: legyünk — kitartóak, tanuljuk meg tűrni és várni is. Az olvasó közönség figyelmébe ajánljuk ezt a kitűnő előadást, — ami itt megkezdődik. I. Körvonalak. Talán csodálkozást kelthet egyeseknél, hogy az immár tiz hónap óta dúló véres háború közepette, midőn köröskörül dörögnek az ágyuk határainkon, midőn honvédő hőseink rohamaitól dübörög a föld, midőn fiaink, testvéreink, rokonaink percről-percre farkasszemeí néznek a halállal s itthon minden magyar ember szivében magasra csapnak a honszeretet és a reményteljes lelkesedés lángjai; talán csodálkozást kelthet — mondom, — hogy ilyenkor nyugodtan együtt ülünk itt több százan, tanácskozunk s akad, ki e világfölfordulás idején előadást tart — az Országos Központi Hitelszövetkezet hivatásáról. A németek nagy császára azt mondta: ezt a háborúi az a nemzet fogja megnyerni, amelynek legerősebb idegei vannak. 3 ha körülnézünk, vájjon mit látunk ellenségeink nagy táborában? Bujkáló hitszegést, árulást, alattomos orgyilkosságokat, ideges kapkodást s ijedt hazudozást, a néphisztéria jelenségeit s mindenekfölött, hogy úgy mondjam, azt az ideges szívdobogást, amelyet a bűnös érez, mikor ráront áldozatára. (Tetszés.) Ezzel szemben mit látunk a mi táborunkban? A hatalmas Németbirodalomban a nemzeti öntudat valósággal mesebeli diadalokat arat; az önfegyelmezettség, a határn tálán áldozatkészség, a győzelembe vetett biztos hit s egy nagy nemzet vasakarata még talán a harci fegyvereknél is jobban rémitik ellenségeinket. ■ És nálunk, vájjon nem dobban-e hangosabban az ember szíve, ha körülnéz országunkban. Van-e itt nyoma kétségbeesésnek, csüggedésnek, még csak aggódó izgatottságnak is? Nincs! Férfias nyugalom honol mindenütt, mert az a határozott tudat él a nemzet minden tagjában, hogy ügyünk igazságos, hogy ez a háború • elkerülhetetlen volt nemzeti érdekeink, létünk megmentésére és a honalapitás második ezredévének biztos megalapozására! (Viharos éljenzés és taps.) Most, mikor szétfosziott minden látszat s minden népfaj valódi arca került napfényre, ez a férfias, önérzetes nyugalom domborodott ki a magyar nemzet uralkodó jellemvonásaként. És ez a nyugalom magyarázza meg, hogy ma is itt tanácskozhatunk arról, hogy a háború után miképp kell megépíteni alapjait az uj Magyarországnak, miképp kell e célból fejleszteni azokat az intézményeket, amelyeknek a legfőbb hivatásuk népünk jólétének emelése. Vége a frázisok korszakának, a szónoki dialektika, az elvont fogalmak fölötti öngyilkos harcok korszakának. Az élet-halál- harc rettenetes erkölcsi ■ nyomása eggyé gyúrta a nemzetet. Egyek vagyunk ma minden rétegében a nemzetnek s éreznie kell mindegyikünknek, hogy ha élni akarunk tovább is, nagyszabású munkához kell látnunk jövő boldogulásunk megalapozására, amely sokkal nehezebb lesz, mint volt a múltban. A háború után ft fog változni az egész világ képe, uj szervezkedés ideje jön el, uj keretek alakulnak ki, s nekünk ezekben az uj keretekben el kell foglalnunk azt a helyet, amely megillet, amelyre joggal vágyunk. Minden erőnkkel neki kell feküdnünk Magyarország gazdasági újjászervezésének s elsősorban a nemzetfönntartó széles néprétegek szellemi és anyagi jóléte gyors föllenditésének, az erre alkalmas eszközök s intézmények kifejlesztésének. Ma uj „Talpra magyar“ járja! E gigászi harc után föl kell küzdenünk magunkat egy sokkal magasabb színvonalra. A magyarság hatalmas karizmai a harc után egy korszak- alkotó, békés munkában fognak megfeszülni. Ebben a nagy munkában részt venni kötelességünk nekünk, az Országos Központi Hitelszövetkezetnek s nagy szervezetének. Számba kell tehát most venni erőnket, magunkba szállva kell meggyőződnünk, képesek leszünk-e ezt a magasztos hivatást betölteni s ha meggyőződünk róla, meg kell győznünk róla a társadalmat is, „Vere scire est per causas scire“, mondta Bacon, vagyis csak arról van valódi ismeretünk, aminek az okait is ismerjük. A középkori bölcsésznek* ez a mondása jut eszembe, mikor véleményeket, bírálatokat, kijelentéseket hallok vagy olvasok a mi intézményünkről. Igazán csodálatos, hogy egy ilyen intézményről, amelyet maga a törvényhozás állami érdekekből s a társadalom hangos sürgetésére alkotott meg, amelyben ma már 700.000 egyén tömörül a nemzet legértékesebb elemei közül, amely 340 millió koronával, több mint 2400 helyi szervezettel közel 8000 községben dolgozik, csodálatos, hogy egy ilyen intézményről, az ország legnagyobb közgazdasági népszervezetéről, még ma is oly: kevés körben van némi megfelelő képük még azoknak is, akik egyébként alapos ismerői az ország gazda* Valamelyes tévedés van itt. Mert Verulami Bacon a francia Des Carlessei együtt a 17. százból valók; tehát másfél százzal későbbiek a történelmi (1492.) újkor után is. Szellemileg pedig még kevésbé középkorbeliek. Szerk. sági viszonyainak. Sőt ki kell mondanom nyíltan: lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy nincsenek róla tájékozva, — ha egyáltalában tudnak is róla — még hatóságaink legtöbbjei sem. Hiszen ezzel a bajjal kell küzdenünk jóformán napról-napra. Százával tudnék erre példákat fölhozni, nem egyet, amely igazán árnulásra adhatna okot önöknek, kik odakinn a falvakban közvetlenül látják s maguk munkájával elő is mozdítják eredményeinket. Önök megérthetik érzelmeimet, mikor elfoglalva jelenlegi állásomat, első utamon uj hivatalomba, találkoztam egy közéletünkben igen nagy szerepet játszó, kiváló egyéniséggel s az jóakaratu korholással fejezte ki csodálkozását, hogy én minisztériumi szép állásomat s hatáskörömet fölcserélem „egy szövetkezet“ igazgatói állásával. Mikor fölvilágosítottam, hogy hiszen egy országos intézetről van szó és hogy mi a célja ennek az egész szervezetnek, bevallotta, hogy nem tudott róla semmit. A közelmúltban történt, mikor a pénzügyminiszter összehívta az összes fővárosi pénzintézeti vezetőket az első hadikölcsön ügyében, hogy a pénzvilág egyik igazán kiváló tehetségű vezérférfia megkérdezte, mit keresek én ott, hiszen a mi hitelszövetkezeteinknek nincs pénzük. (Derültség.) Válaszomra váratlan tanúbizonyság volt az a 48 millió korona, amelyet szövetkezeteink fizettek be az államkincstárba s még inkább lesz a mostani hadikölcsön eredménye. Vagy mit mondjon az ember, mikor egy főhatóságunk legutóbb azzal utasította el egy vitális érdekű kérésünket, amelyet egyébként két miniszter is. melegen pártolt, hogy a hitelszövetkezetek nem olyan fontosak gazdaságilag, hogy ugyanolyan tekintet alá eshetnének, mint más gazdasági intézmények! Nemrég egy komoly hirlap irta meg, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet és szövetkezetei nem váltak be, már nem is adnak kölcsönöket sem s kimondta ránk a „delendam esse censeo“-t, nem rosszindulatból, csak mert fogalma sincs róla, mit csinálunk. Sajnos, saját köreinkben is vannak, akiknek nincs teljes képük intézményünkről. Ismernek talán 10—20 szövetkezetei, de nem ismerik az egész intézmény állapotát, amint nem ismeri az erdőt, aki csak 10—20 fát lát belőle. Mi ennek az oka? Az, hogy sokan csak egy-egy jelenséget, egy-egy esetet látnak s abból Ítélnek, jóllehet azok okait sem ismerik. Az, hogy intézményünk 16 év alatt meglepő gyorsan fejlődött, annyira, hogy a közvetlenül nem érdekelt emberek elvesztették a fonalat s nem tudták e százágu fejlődést figyelemmel kisérni. Az hogy ez a rohamos fejlődés csendben, reklám nélkül ment végbe. És talán az is, hogy jóllehet az alapítás idején sokan voltak, kik azt állították, hogy nálunk az alsóbb körökben még nem alkalmas a talaj ilyen szövetkezeti akció számára, most nemcsak az derült ki, hogy ez téves hit volt, hanem az is, hogy megfordítva, — sajnos, — társadalmunk felsőbb rétegeiben nem alkalmas még á talaj ilyen népies intézmény országos jelentőségének helyes megítélésére, annak megítélésére, hogy egy ilyen intézmény hathatós támogatása ezeknek a felsőbb rétegeknek is mennyire érdekükben áll! Tisztelt Kongresszus! Ez a nemismerés,
