Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-11-12 / 46. szám

M A G ¥ \ R PAIZS 1914. november Még egy hang a drágaság ellen. Egy nem kereskedő-ellenes városban, Nagykanizsán, egy nem kereskedő-ellenes lap, a Zala, keserű, szép és jó czikket ir a lap első helyén, a kenyérliszt megdrágulásáról „Negyvenkét és fél korona" czimen. Kénytelen vagyok ezt nemcsak közölni, de bevezető jegyzéssel is ellátni, azért az emiitett támadásért, amelyben én részesültem, holott micsoda elröppenő szelid hangon szólt vala a Magyar Paizs akkor, kezdetben, ezelőtt öt héttel, hogy nem kellene a kereskedőknek megdrágitaniok a gabonát. Uton-utfélen megtámadtak (csak Zalaegerszegen), hogy: „szégyen, gyalázat igy támadni a kereskedőket", pláne a zalaegerszegi kereskedőket. A főhatóságommal is meg akartak riasztatni. Mert kellemes embereim tagjai a kamarának. Persze, én erősen megijedtem. — Nos, már több hírlapot czitáltam, akik jobban támadták a kereskedőket, mint én Ime ráadásul itt van a Zala is. Kemény czikkének az elején rámutat, hogy mi, nemzet, szívesen adjuk a háborúba a katonát, szívesen kötjük számukra a hósapkát, együtt érzünk, együtt sóhajtunk, együtt szenvedünk velük, imádkozunk itthon a győzelmükért ; szívesen adjuk a hadi adót, a hadi kölcsönt; csak más eszközökkel, de együtt harczolunk a csatatéren levőkkel : csupán azt nem szerttjük, ha azalatt lenyúzzák a bőrűnket. S a nem kereskedő-ellenes városban, a nem kereskedő-ellenes újság, a Zala igy folytatja tovább : »De mikor ezt tesszük, — t. i. az áldó zatot, — nem fojthatjuk vissza keserűségünket, amely akk>r fog el bennünket, ha látjuk, hogy Jézus templomába ismét behatoltak a kufárok s az üzleti szellem a szörnyűségesen nehéz időket is legrutabb kalmárspekulácziókra használja föl. — A düh, felháborodás festi pirosra arczunkat, amikor halljuk, hogy a gabonatőzsdén szalonruhás rablók garázdálkodnak s a nemzet javai\al, a létlöntartásnak legelemibb eszközeivel hirtelen meggazdagodásra irányuló spekélácziót űznek. A hetvenkilós pestvidéki buza tegnap a tőzsdén negyvenkét és fél koronán kelt. De még ennyiért sem állt rendelkezésre megfelelő mennyiség, mert a gabonatulajdonosok egy része visszatartja a készletét, mert még mindig magasabb árakra spekulál. Hogy lehet, hogy szabad ezt tovább is zsebretett kezekkel, nyugodtan tűrni ? — A kofát megbüntetik, ha pár fillérrel többet kér olyan élelmiczikkekért, a melyek nem is nélkülözhetetlenek. X, nagybirtokosnak, Y, bérlőnek és Nulla tőzsdespekulánsnak azonban szabad az országot végigrabolni s a népre hozzáférhetlenül drágává tenni a kenyeret, ami nélkül nincs élet. Már hetek óta hallunk bizonyos ankétekről, kormánytervekről, amelyek állítólag redukálni fogják a gabonaárakat. Állítólag a spekulánsok a gabonamennyiség szándékos visszatartásával nem spekulálhatnak majá tovább, mert a kormány ráteszi a kézit az országban található egés gabonakéazlétre. De ha ez a szándék komoly, miért halogatják annak végrehajtását ? Miért nem lepnek föl az arra hivatott hatóságok sietve és teljes erélylyel t Miért hagyják még hetekig, hónapokig zsarolni a népet ? Az ellenség ellen megvédi a nemzetet az állana,. A fosztogatók, a lelketlen spekulánsok ellen is kell, hogy megvédje. Lángoló ostorral kell a szentélybe tolakodó üzérhad közt szétütni 1c Jótékonyság a háborús czélokra. (IV. Folytatás). Folytatjuk az adományok közlését, melyeket Dr. Bálás Béláné fóispánnéhoz, a Vöröskeresztegylet elnökéhez visznek, aki a katona kórház különítményének a főnöknője. A következők adták — folytatva — a következőket: Vargha Vilmosné 8 kalács, — Tóth Ferencné martonfai malom 20 tojás, 2 csirke, 14 klg. liszt, Pálffy László Söjtör 1 nyúl, — Mihályi Sándorné 9 ing, 3 vánkos 6 huzattal, Makara Mariska koszorú megváltás Mindenszentekkor 4 kor., — Özv. Kontor Pálné 20 kor., — Pajthy Elek Söjtör 1 nyu', — Türk Janka 4 párnahuzat, Spolarik Nagyszőlős 1 kosár szőlő, Halász István Nagylengyel 1 It. tejfel, IVj lt. tej, turó. 2 káposzta, 5 tojás, 1 tál fánk, — Tőkéssy Jánosné 1 párna, Barthelmes Valter Döbréte 1 mérő szilva, — Miskor Adél alsótngodi tanítónő gyűjtése Alsó-, Felsőbagod, Vitenvéd, Szentpál, Zalaszentgyörgy községekben : 25 ing, 13 zsebkendő, 5 mlr. barchet, 4 mtr. flanell, 29 alsónadrág, 84 törülköző, 34 váukos, 51 huzat, 34 lepedő, 10 lábruha, 6 konyharuha, — S?epetk község adománya : 7 zsák krumpli, 1 zsák káposzta, 1 tészta, Vi zsák alma, lVi zsák bab, 1 kis zsák liszt, 32 kenyér, 33 kenyér, 33 tojás, 3 koszorú hagyma, 2 pint bor, — Zalaistvánd község adománya: 12 zsák krumpli, 68 kenyér, 50 tojás, 2 koszorú hagyma, 20 káposzta, 2 zsák bab, D/s zsák liszt, 3 kosár sütemény, V* lt. szilvaiz. Gyönyörűség a hazáért meghalni. Kedves Százados Ur! ... Én most a jelzett kórházban vagyok ! 12 ütközetben voltam. 22 rohamban vettem részt, : mint századparancsnok, később géppuskaosztag parancsnoka egyszerre 2 osztagnak! Igazáu sajnálom, hogy most, midőn csapataink győzelmesen haladnak előre, nem lehetek ott. Igaz, Oroszországban Auffenberg hadseregében győzelmesen nyomultunk a szent czél felé, de később vissza kellett jönnünk. Amikor a 12-ik ütközetben, midőn a géppuskaosztagommal előre mentem, egy srapnell levágott a földre! Jobb szememet teljesen szétroncsolta (mert 1 kgr. sulyu kupakja ért) és csontjaimat, egész alsó fogsorom és államat kivitte. A nyelvemből is hiányzik egy darab. Ez volt szeptember 9 én Zargorace-uél (Lembergtől körülbelül 40 km. északnyugatra). De már nem baj, büszke vagyok rá, mert a hazáért kaptam ? Büszkén viselem ezt az óriást, sebet, melyből a jó Isten kigyógyított és végű* büszka vagyok, hogy százados IM szavaival éljek, mert: «egy kalapácsütéssel én is hozzájárultam a világtörténet kovácsolásához.* November 1-én már elhagyom a kórházat és . . „-rá, ahot lakom és ezredem állomásozik megyek és mivel fogaim és szájfenekeai nincs, sajnos nem mehetek vissaa, mert enni csak folyékony dolgokat tudok. Addig is ujonc/.képzőnek jelentkezem és mikor fogaim lesznek (jovó év február vége felé; előbb nem lehet az inny és a száj fenék most nőnek) édes örömmel megyek vissza, mert hiszen t Magyarország most készül a második ezredik évre!» és abban én is szeretnék részt venni. Még egyet — egy örömhírt közlök — első vagyok az augusztus 1-én kikerült zászlósok között, aki megkaptam az I. oszt. vitézségi érmet, melyet sebemmel együtt büszkén viselek és az arany érdem keresztért minél előbb visszamegyek. Sokszor üdvözli volt tanítványa : FEKETE, zászlós. Gyönyörűség a hazáért meghalni. Édes, lelketremegtetó, bódító érzés. S becstelen lennék ha csak élni tudnék! Hol vagytok ti hősök unokái? Itt vagyunk, élünk, szenvedünk, meghalunk, de mind hozunk egy csepp olajat egy mákszemnyi erőt az idők kerekének lendítéséhez, mellyel most Magyarország a második évezredét kezdi meg. És ezt egy zászlós, egy gyermek irta. Lehet é kétségünk a diadalban? Csak magyar katona ne volna a világon. Egy szerajevói tartalékos, aki mint fegyvermester küzd az északi harcztéren, a következőket irja egy barátjához intézett levélben : — Nagyon nehéz napjaink voltak, melyeknek lefolyását azonban nem közölhetem ve'ed. Azonban vigasztalódunk, mert tudjuk, hogy az oroszoknak sem könnyebb, sót látjuk és tapasztaljuk, hogy az ö helyzetük egyenesen kétségbeejtő, Leginkább az erős nagy hidegek miatt szenvedünk. Itt már október másodikán havazott. Ót hétig szabad ég alatt eső és hóviharban tanyáztunk. Mindezt szó nélkül tűrtük és türjük tovább , is szívesen, mert most végre le kell és le fogunk i számolni az orosz czárizmussal. Egy kultúrember el sem képzelheti, hogy micsoda rablóbandával van dolgunk. Nem is annyira a közemberek, mint a tisztikar. Az orosz tisztek bestiális vadállatok. Ahová mink érkezünk, ott semminek bántódása nem történik, mig az orosz horda rabol, gyújtogat és az asszonyokat, leányokat egytől egyig megbecsteleniti. A nőknek a fülükből kiveszik a függőt. Remélem azonban, hogy végzünk velük. Csoportostul dobják el fegyvereiket. De nem is csoda. Borzalmasan pusztítjuk őket. A jelenlegi ütközetünk tiz nap óta éjjel-nappal tart. Nemrégeu 45 ágyút zsákmányoltunk. Sohasem hittem volna, hogy a mi csapataink ilyen lelkes egyetértésben és gyönyörű lelkesedéssel harczoljanak. Különösen a magyarok elképzelhetetlen bravúrral küzdenek. Ha csak a «muszka» szót hallják, mintegy reflex-mozdulatra nyil módjára kirepülnek a sorokból és szuronyszegezve forgószélhez hasonlóan rohannak a boldogtalan oroszokra. Leírhatatlan látvány ez. Ég, föld és az egész mindenség dübörög a magyarok halálmegvető rohamától. Nem hiába kesergik az oroszok: Csak magyar katona ne volna a világon!