Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-07-30 / 31. szám

4 MAGYAR P A I Z £ 1914. julius 23. mit mondjunk többet. Ismeri mindenki az igazság és hazája iránti kötelességét. Még ha nem volnának is háborús időben hatványozottan szigorú törvények, melyekre fel is hivjuk a figyelmet, — ugyan ki ne tudná, milyen dicsőséges és fölséges érzelem hatja át nemzetünk, családunk s önmagunk életéért és becsületéért vivott küzdelmünket? —ÖVRádium a székeljek fantáziájában. Irta: K. Horváth Ignácz, a száz éves 48/49 iki honvéd alezredes Kolozsvár, junius 16. Rádium a Súgásban . . . Ezt a csalóka hirt már másodszor olvassák nekem a lapokban. Sepsiszentgyörgy város fürdőjéről beszéli ezt az élelmes reklám s a fürdő sarába természeti csodát magyaráz a rádium külföldön történt felfedezése nyomán. Az igy berádiumozott iszapot kilónként két koronáért már reklámozzák is, félhasábonként hirdetési-díjmentesen. Sepsiszentgyörgy város szerencsés. Népe leleményes. Mondják, hogy már a mult választások alkalmával felfedezte a rádiumot. Csakhogy akkor nem a Súgás iszapjában, hanem a választások iszapjában találta meg. Hosszú időn keresztül tartott a jólét. »Sok élelmes ember« már akkor is szerzett, ha nem is milliókat, hanem sok ezret. Hiszen a leiszapozódott korteskedés után, ugy beszélik, egymásután épültek ott a földszintes és emeletes házak. Nem tudom, igaz-e? . . . Azt is hallom, hogy a kormány telepitette gyárak, törvényszék s más intézetek czukrozzák ott ma is a jó sepsiszentgyörgyieknek azt az i'des mézet, amelyet részben tán a sóbányák Ínséges népe izzadott ki. Most, ugy látszik, nem nyújt eléggé biztató reményt a bizonytalan helyzet a jövendőbeli korteskedés bőség-szarujához. Rádiumos világfürdő kell, „amely alkalmas lesz a Székelyföldet jóléthez juttatni;" ezt olvassák a lapból nekem. Itt természetesen ismét csak Sepsiszentgyörgy néhány leleményes lakóját kell érteni, az egész Székelyföld alatt. Sepsiszentgyörgyi atyámfiait bizonyos dolgokra már évtizedek előtt akkor — Nem egyezett bele ? — Azt nem mondhatom. -— De hát az istenért, mi történt! Miért vág ilyen kétségbeesett arcot, Józsi ? — Talán rosszkedvű a papa ? — Nem, hanem a mama jókedvű. — Nos, és ? — Azt mondta a papa, hogy menjek a mamához, azzal beszéljek családi ügyben. — Helyes, hisz ez nagyon jól van I Menjen azonnal a mamához. — Ma nem merek. Majd holnap . . . vagy jobb lesz holnapután . . . vagy talán a jövő héten. — Hogyis ne ! Csak maradjunk a holnapnál. Ebben maradtunk. A huszonnégy óra alatt csaknem megölt a bizonytalanság. Másnap csakugyan beállítottam a mamához, aki déiczeg, impozáns asszony volt és e perczben ugy járkált a szobában, hogy lépésétől döngött a padló és a szeme villámlott. Illendően kezet csókoltam. Hidegen engedte ezt megtörténni. — Hozta Isten! — mondotta. — Jól tette, hogy eljött. Piroska is itt lesz tüstént. Hohó, gondoltam, ez elég jól indul. Neki rúgtattam. — Azt, ami engem idevezetett, talán sejti, figyelmeztettem, időről-időre folyton, midőn még én is köztetek éltem. E vidéken lakó atyánkfiai, ugy hallom, megszokták s szeretik a jólétet, főleg ha az munkanélküliséggel jár s nem kell „gondolni a gonddal." Sajnos, Erdély ma olyan szomorú viszonyok között vergődik, hogy az ilyen, minden bizonyíték nélkül való, hangzatos reklámozás folytatása ellen szót kell tenni. Szót kell tenni, mert a nemzetiségek immár gyújtogatják a házat Erdély lakói feje felett, lábai alatt pedig már nagyon érezhetően inog a tolaj . . . Félre kell tehát tenni a bolonditást, elő kell venni a komoly törekvést a kitartó, becsületes munkára. Igenis van rádium a Székelyföldön. De ez a rádium nem Súgás iszapjában van. E

v. a rádium a becsületes székelyek tiszta agyvelejében, SZÍVÓS cselekvő képességében, karjainak aczélizmaiban, a jellemek*megvesztegethetellen szilárdságában s a népnek csodával határos, önfeláldozó hazaszeretetében rejlik. Ez a rádium, továbbá a Székelyföld kimeríthetetlen természeti kincseiből áll. Rádium a Székelyföld balzsamos levegője; égbe nyúló, erdőkoszoruzta hegyekkel köritett vidékei, melyek szebbek, vadregényesebbek a világ legszebb tájékainál. Rádium a Székelyföldnek jobbnál-jobb gyógyító, üdítő és a szervezetet a legkésőbb korig ép erőben, egészségben tartó ásványvízsorozata. Rádium az ózont lehelő fenyő, a dúsan termő zamatos gyümölcs, hegyekkel védett széles völgyeiben pedig a kalászok óceánja. Rádium a vízesés, a kőszén, a márvány, a gránit s mind az a sok forgalomba hozható ásvány, melyet a föld színe takar. Erőssé és gazdaggá tehetnétek apáink földjét, székely fiaim, ha elővennétek elődeink legértékesebb rádiumát, a puritán életet, a komoly munka szeretetét. Akkor nem Csehország szállítaná asszonyaitoknak a czifra köntösnek valót. Nem Csehországban, hanem Székelyföldön füstölgő gyárakban készülnének azok a palaczkok, mikkel a mesés mennyiségű székelyföldi ásványvizet nemcsak az egész országban, de a világ minden tájéka felé szállíthatnák vasutjaink. Akkor nem csapnának be a Radó Elekek néhány ezer korona sáppal azon a czimen, hogy ők majd külföldön forgalmat teremtenek ásványvizeinknek

. Valójában nagyságos asszonyom. Megengedi, hogy nyíltan beszéljek ? Száját biggyesztette keserűen. — Megengedem e? Nevetséges. Maga talán azt hiszi, hogy törődnek azzal, megengedek-e én valamit, vagy sem ? — Hogy én . . . hogy azt . . . dadogtam. Homlokomat kiverte a forróság. Szépen vagyunk itt is. A mama is észrevette zavaromat, mert nyájasabb hangon ezt mondotta: — Nos, hát mi közlendője van? Újra neki fohászkodtam, de alig értesült arról, hogy valami családi ügyről van szó, közbevágott: — Kérem, ez a férjemre tartozik. Ö a család feje. — De . . . hebegtem. — Kérem, csak tessék a férjemhez fordulni. A szobájában megtalálja. Most úgyis éppen jó kedve van! Nekem is elég volt ennyi. Kétségbeejtő helyzet! Kitől kérjem meg hát Piroska kezét, ha itt örökké jó kedve van mindenkinek? Piroska ismét izgatottan várt. — Mi történt? — Semmi. — Semmi ? Hát ma sem kérte meg a kezemet? — Lehetetlen, Piroska a maga kezét megkérni, mert most már a mamának is, a papának is jó kedve van. pedig egy negyedére redukálták — mint mondják — az elóz5 kivitelt, itthon pedig drágábbért adják a földből kiömlő ásványvizet, mint a mennyibe egy nagy költséggel előállított palaczk sör kerül. Sok százezer munkás kezet tudnátok ti foglalkoztatni Székely fiaim, ha a tivornya, kártyaasztal mellől a komoly munka asztalához ülnétek, a széthúzás helyett az erőket tömörítve, takarékosan élve, folyton tanulva, egymásután teremtenétek meg a kinálva kínálkozó munkaalkalmakat a Székelyföldön. Én a 12-ik órában figyelmeztetlek. Térjetek a hasznos és nemesítő munka terére. Hagyjatok fii végkép magatok s más emberek bolonditásával. Jusson eszetekbe, hogy „Ábrándozás az élet megrontója." (Kézdivásárhelyi Székely Újság). A háború Zalaegerszegen. - Gondoljunk a szegényül maradottakra. — Szól a nőegyesületeknek. — Nem kell félni, még kevésbé rettegn'. Katonahatalmunk nagy és erős. Biztonságban vagyunk. Különösen ebben a dunántuli részben. Nem kell félni. Végezze mindenki rendesen a rendes kötelességét. A katona menjen a zászló alá, a polgárember folytassa napi dolgát s végezze emberségesen: a mezőn, a családban, a társadalomban. Nem kell félni. Gondolkoznunk és gondoskodnunk azonban kell magunkról s különösen szegényebb polgártársainkról, akik bár csak időlegesen, elvesztették kenyérkereseőjket. Kitűnő példa van előttünk. Páslek Lajos általánosan ismert nemes gondolkozású polgártársunk, aki mindig a maga helyén logikus gondolkozásával tején találja a szeget: 50 koronát tett le ama szegények számára, akik a háború miatt szalmaözvegyen, vagy szalmaárván maradtak kenyérkereső nélkül. Nincs idő dicsérgetésre. Csak azt emlit— Hja, néha . . . — De már most mit csináljunk? — Az én leleményességem véget ért" Piroska indulatosan toppantott a lábával. — Maga gyáva! — Az bizony meglehet. Valami nagyon megható lehetett az arczom a beismerés alatt, mert Piroska elérzékenyedett. Hozzám simult. Félénken felnézett reám. A szobában volt egy kakukos óra s a kakuk éppen szólni kezdett. Az ablak alatt volt egy rózsatő, egy kinyílt teljes rózsa éppen ránk mosolygott. A fejünk fölött függött kalitkájában egy rabmadár, az éppen csattogni kezdett. Átkaroltam Piroskát és magamhoz vontam, ó vállamra hajtotta a fejét. Oly szép volt sápadt, önfeledt, szerelmes arcza . . . Ebben a perczben kinyílt az ajtó és látható lön a jókedvű mama alakja rajta. * Most is csodálkozunk Piroskával azon, hogy elviseltük azt a vihart, amely e jelenetre fejüDk fölött elvonult. Piroskával, az én kis feleségemmel, akinek különben — most szintén igen jó kedve van.