Magyar Paizs, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-05-14 / 20. szám

XV. év. Zalaeqmtiafl, 1814, május 14. 20. szám Ei£fts«tíai ál: *gj én» 4 kor. 04 f m (rt* 2 kor. 04 f SÜBgjrán 1 kor. 04 í tifzt lúa 6 8 ti ér. BxerjsLeeztl ZL Hor-vátli Lajos IvSl-Q-T-i Tratársajg Hirdetétak dija megegyezés szériát Nyilttér sor* 1 kor Szerkesztőség küdóTttki : Wltsies-ntca* 8, L. 351 IsT Gr H. FBBENCZ BORSÉIT GTÖEGSr l»p i njdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A borról. Moit tavasz van. S a szüret, ha lesz is, csak majd ősszel lesz. Da hátha mégis lesz szüretünk. Nagy bölcsesége a roagyar hirtapirásnak, hogy a borról csak szüret idején beszél. „Aktualisság!" Pedig hát előbb meg kell kapálni a tövét. A bor nem kis tényezője a mi szegény gazdálkodásunknak. Kivált a szőlős vidékeken, A mi megyénk jó bortermő vidék. Hogyan \an, hogy olyan keveset, sőt semmit sem beszélnek itt a nem levő, de leendő bor raktárokról'? Ezekről is nemcsak szüretkor keli beszélni. A napokban avatták fel ünnepélyesen 8 adták át a forgalomnak a sátoraljaújhelyi állami bor-közpinceét, ezzel együtt még más hármat, amelyek az ország legkiválóbb borvidékein épültek s hivatva lesznek arra, hogy a bor kedvező értékesítésének előfeltételében az okszerű kezelésben részesítsék az olyanok borait is, akik egyrészt nem értenek hozzá, másrészt érthetetlen maradiságból vonakodnak elsajátítani az okszerű borkezelés ismereteit. . Á magyar bortermelés és borértékesítés szempontjából, valóban borszakos intézményeknek lehet nevezni ezeket az állami pinczéket. Olyan dologra vállalkoznak ezek, | amilyenre a magyar szőlősgazdák tulnyomó nagy része évtizedes sürgetés daczára sem volt hajlandó vállalkozni. Aki Lmeri, különösen a kisebb szőlőbirtokosok pincze gazdálkodását érthetőnek találja, hogy a szőlő kiváló minősége daczára miért kerül ki csakis az állami és magánosok nagyobb pinczéjéből kifogástalan minőségű jó bor. Érthetőnek találja azt is, hogy miért kell a szőlősgazdák nagyrészének még must korában túladni a termésén s miért lehet olyan kevés kifogástalan minőségű fajbort különösen a kis és közép termelőknél találni s a legkiválóbb szőlőtermelő vidékek miért produkálnak inkább alacsonyáru tömegbort, nem pedig olyan kiváló fajtát, amely a világ piacznak is drága pénzen keresett czikke lehetne. Az oka m'ndennek az, hogy a pincze kezelés általánosságban Magyarországon túlontúl primitív, ugy, hogy a borkereskedők legtöbbje kénytelen saját hordóiba szüreteltetni, kénytelen saját megfelelő pinczéjében a bort kezeltetni, a mig az a közfogyasztás tárgyát nem képezi. Csak egy specziális dolgot emiitünk még. Vájjon a síkvidéken hol találunk megfelelő pinczét, arceiy nélkül az okszerű borkezelést elképzelni nem lehet? A bor értékesítésének e nagy baján lesz hivatva segíteni az a tíz állami bor-közpincze amelyek közül négyet már át is adtak & forgalomnak. Ezeknek a pinczékuek legfőbb rendeltetése az lesz, hogy elsősorban is a kiválóbb fajta boroknak legyen olyan állandó lerakata, ahol a bor szakszerű kifogástalan s becsületes pinczemesteri kezelésben részesül. Az a körülmény, hogy a földmivelésügyi miniszter ezeknek az állami bor-közraktárak vezetésével Rácz Sándor orsz. borászati főfelügyelőt a legkiválóbb szakemberünket bizta meg, már magában véve is elég biztosíték arra, hogy ezeknél a pinczéknél ugyanazok az alapelvek lesznek irányadók, amelyek biztosították Darányi Ignácz egyik alkotásának a budafoki pinczemestevi tanfolyamnak nemcsak országos, de világ hírnevét. Lesz ezen kivül ezeknek a pinczéknek már egyéb hasznuk is. A kezelés alatt álló borokra előlegeket nyújtanak, ezzel elejét veszik annak, ho'<y a finomabb fajta borokat a termelő közvetlen szüret után potom áron elprédálja. Egyik fontos feladata lesz a pincéknek szakértő pinczemunkások állandó kiképzése is, továbbá a borkivitel irányítása. Az előbbinek szinte természetszerű következménye Rákócziné álma. — Igas történet. — Irta: FARKAS EMŐD. • II. Rákóczi Ferenczné menyezetes ágyban, rózsaszínű se'.yampapláü alatt alszik, hófehér karjára támasztva a fejét amelyen szétbomolva vastag arany lepelként omlik el ezüst csiliogásu. nagy, buzaszóke haja. Arcza fénylik, mint a leesett hó a holdsugárban. Keble lázasan piheg, meggypiros ajka néha megrándul, m.int a kinek a szivét hirtelen nagy fájdalom markolja meg. ' Künt komor, fekete árnyat vetnek a házak a holdféoytől ezüstös földre, s az ősz zúzmarás lehelletétöl lassan peregnek le a fonnyadt falevelek. . A szél panaszos zúgással vágtat a Kárpátok felöl. Sóhajában egy eemzet fájdalma zokog. Suhogása mintha a Majthénynál ravatalra tett szabadsága kísértő szelleme volna. Ott kopog, ott járkál a varsói kolostor tetején, rázza, zörgeti sz ablakokat, néha zokogó hangon s^iszszen föl: — Most megy az én lelkem édes fiam, a •agy Rákóczi, a bujdosásba. A fejedelemasszony nem hallja ezt. Selymes piliája lezárva, arczát betakarja az álom bársonyos szárnya. Egy nagy tündérkertben jár ő: a szabad, szép Magyarországon vonaglik és összerándul. Karját felemeli, s ajkán kétségbeesett sikoltás tör l;í. Az iszonyat és rémület kiáltása ez. ^ztáu felugrik a patyolat ágyban, s az ablakon beömlő holdsugárnál rémülten néz körül. Kotnornája meghallja a sikoltást s ijedten fut be a szomszéd szobából. Mi történt, felséges asszonyom? — kérdi dideregve. A fejedelemasszony kezére támasztja forró homlokát, amelyen nagy gyöngy cseppek fénylenek, s reszketve, töredezve sóhajtja: — Nem járt itt senki'? — Egy lélek se, felséges asszonyom. — Lehetetlen, gyújts gyertyát s kutasd át a szobát. — A komorna világot gyújt s átvizsgálja mind a két szobát, de sehol semmi nyom, hogy valaki ott járt volna. A fejedelemasszony reszketve ül az ágyon s arcza halálsápadt. — Valami rosszat álmodott, fenséges asszonyom. — Igen, rossz álom volt csupán. Egy ismeretlen férfi közeledett hozzám, habzó billikomot tartott. A komorna tágra nyílt szemmel bámult a fejedelemasszonyra. — Mit akarhatott, azzal a biüikommal? — kérdezte, nagyot nyelve. — Felém nyújtotta, hogy igyam belőle. — Különös, — szólt rekedten a komorna. — Én eltoltam magamtól, mert nem voltam szomjas s képzeld, az az ismeretlen, akinek most is eiötlem áll az arcza, ismét felém nyújtotta, s foiytott hangon mondta: — Igyál, ez az utolsó ital életedben. A komorna mosolyogni próbált, de a hideg borzongatta. A fejedelemasszony ragyogott az egészségtől, duzzadt a rózsás ifjúságtól, s íme a halál követe bejelenti érkezését. — Ez az álom azt jelenti, hogy nemsokára megfogok halni, — folytatta a fejedelemasszony. — Ivott a biliikomból

1, fenséges asszonyom? — Nem: újra eltoltam magamtól, ijedtemben nagyot sikoltottam és felébredtem. — Ha nem ivott belőle, akkor ez az álom azt jelenti, hogy soká, nagyon soká fog élni. Rákócziné mély, átható pillantást vetett a komornára, aztán tompa, fátyolozott hangon felelte: — Nem tudom, mit jelent, de azt az embert, aki a billikomot nyújtotta, százezer ember közül is feltudnám ismerni . . . Rákácziné ezután Párizsba ment lakni. Az 1721 ik év nagy részét St. Cloudban, unokatestvére mellett, az orleánsi Herczegné közelében töltötte. Ősszel suiyos betegségbe esett. Unokatestvére, aki betegágya mellett virrassztott, azt hitte, hogy vizibetegségben szenved. De Rákócziné felgyógyult és Párizsba költözött. A chesmidy i kolostorban bérelt lakást, s amig azt rendbe hozták, fogadóba szállott. Egy napon hirtoien rosszul lett, a pamlagra dőlt s udvarmestere, Gróf Schlíeben, elhivatta a királyi család orvosát, a nagyhírű Dr. Helvetiust. Az orvos belépett, Rákácziné ránézett; meredt