Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-06 / 45. szám

4 MAGYAR PAIZS 1913. november Magyarnyelv. Nyelvé"ben él a nemzet. Fogalmazás, stilizálás . . . Nem hiszek a jó eredményben . . . Háládatos örömmel üdvözlöm a Nagyméltóságú Miniszter Urat, szért, hogy rendeletet bocsájtott ki a magyarnyelvnek gondosabb ápolására; de sajnálom egyúttal, hogy az óhajtott és reményebeli eredmény az én hitem szerint nem lesz meg. A közoktatásügyi miniszter ur felszólitotta a középiskolabéli tanárokat, hogy íorditsanak jobb gondot a magyarnyelvi fogalmazásra es stilizálásra. A rendeletnek két része van. Egyikből kiolvasható a fellépés oka. Az t. i. hogy közéletünk nyelve hanyag, helytelen, idegenszeiü, érthetetlen s ennélfogva káros is. — Hát, ez igazán igaz. A másik, a meghagyásos rész, az orvoslásra vonatkozik. Ennek, amint én megérthettem, az a lényege, hogy a tanárok tanítsanak — hogyan is tanítsanak? tanítsanak — magyarul. Ugy tudniillik, hogy: a könnyebbről a nehezebbre, a közellevőről a távolabbira, az érthetőről az érthetetlenre, ismertről az ismeretlenre, megfogbatóról a megfcghatatlanra, láthatóról a láthatatlanra, tapasztalatiról és gyakorlatiról az elméletire stb. lépegetve kell haladni. Ez azt teszi egy szóval, hogy induktív módon kell tanítani. De hiszen ez az intézkedés megvan már a régi utasításokban s rendeletekben is, ezek szerint járnak el a tanárok a tanításban is, többnyire, sőt ez a módszer már benne van a levegőben, kivéve egy-két régimódi scholastikust. De a jobbak közül már a mult száz. derekán is igy tanított Brassai Sámuel. Sőt bejött Magyarországra ez a felvilágosult szeilem már a tizenhetedik százban; behozták ezt értelmes ifjaink, akik a németalföldi egyetemeket és Angliát Lejárták, s megismerkedtek Baconnak s a többi filozofusuak tanaival; sőt ezen a módon tanított ' nálunk a legnagyobb paedagogus, Keresztúri Pál, I a legnagyobb tudós, Apáczai Cséri János, s egyik társok Jászberényi Pál ev/el a methodussal ala pitott Angliában iskolát, ugyancsak a tizenhetedik százban. Nem is akart Őkegyelmessége uj uolgot, uj főttet feltálalni, csak azt sürgeti inkább, hogy a már elég régi sütetü módszert emésszük meg jobban s errenézve uj vezérfonalat, uj könyveket szándékozik kiadatni, bizonyára pesti emberektől. Ebben aztán teljesen igaza van a Miniszter urnák. A sürgetés nemcsak jogos, de kötelességszerű is; ránk férhet s a köznek javára válhatik; de hogy a fáradtságot siker koronázza: csak erre nézve vau kétségem. j Két okból. En, ha miniszter volnék, tanügyi miniszter, j szövetkezném különösen a belügyminiszterrel, a pénzügyminiszterrel és az igazságügyminiszterre!. Megrendelnők közösen, hogy se az alispánok, se a pénzügyigozgatók, se a törvényszéki elnökök ne írjanak egy betűt se. Hagyják a dolgot a fiatal jegyzőkre, fogalmazókra s ezeknek a munkájokban ne is gáncsoskodjanak; ne erőltessék rájok az ezelőtt két-háromszáz esztendővel megállapított formulákat; ne tartsák szenteknek és megváltoztathatatlanoknak azokat az akkor még | nem ostoba, de ma már érthetetlen hieroglifeket. S Mert az az ifjú ember, de ha nem ifjú is s ha i nem a minta-iskolából és minta tanár keze alól | került is ki: józan eszével tisztán, értelmesen í tud gondolkozni, beszélni és írni. S ha ezt | szabadon engedik érvényesülni, ez az értelmes • fogalmazás terjed el a közéletben. De ha őrt [ állanak a sablonokra fölesküdt főnökök: jöhet I abból a mintaiskolából a hajnalcsillagnál ragyoj góbb stílussal író ember is; mert ez ezt a | tudását nem érvényesítheti s a közéletbe nem > küldheti ki. Másol, mint a gép, s mint a favágó. ! Ha ellenkezik: hivatalát és kenyerét veszíti s ( punktum. í Már pedig, hogy milyen az a megszabott í formula, áz a hivatalos írásmód: azt hiszem, ; mindenki tudja. Én is kaptam »Végzés« czimen ; néhány ilyen irást. Elolvastam háromszor négy' szer. Nem értettem. Elmentem az ügyvédhez, í hogy magyarázza meg ő. Csak beletekintett s ? azt mondja, hogy: Megnyerted az ügyet, pajtás. Hogy-hogy? Hát honnan tudod? Itt van ni, azt f mondja: Schwarz auf weisz. Meg van írva. — ; Én ugyan most sem értettem, de hát: ott egye I meg a fránya, jó, hogy nyertem. Máskor kaptam í egy más végzést. Aki hozta, a hivatalszolga, l messzire mosolyogott. Elolvasom ezt is háromszorH , négyszer. Nem értem. A hivatalszolga mosolyog, f — Mit kaczag? Kérdezem. — Hát hiszen jó ez ! a tekintetes urnák, mért haragszik? azt mondja. I Mi jó van ebben nekem? Kérdezem. — Hát ' nem kell fizetni, felmentették a tekintetes urat. I — Felmentettek? . . . Hát honnan tudja? I Olvasta ezt a levelet? S érti is? Hiszen én : nem értem. — Nem olvastam én, kérem, azt | mondja, de én tudom már a levél fogásáról. Ahá! Hát nem az Írásból tudja. Csak a jelekről. P ros, kék plajbász, jobbra, balra hajtott papír stb. Sőt, eszembe jutott, hogy akkor tavaly az ügyvéd sem az írásból értette, hanem csak a jelekből. Ez mind igen pompás dolog; de nagy kár, hogy a nagy közönség nincs beavatva ezekbe a szent titokzatosságokba. A hivatalos stilus olyan, hogy egy lapon van ötdarab: Mmekutánna, hétdarab: Mivel, kilenczdarab törvényczitálds a bekezdéseknek és soroknak a megnevezésével, továbbá, hogy november nem esztendő, hanem: Hó, s meg vau irva, hogy a zalaegerszegi polgármester zalaegerszegi lakós, és van tizenöt darab vdn-vén: de sarkmondat nincs. Ha véletlenül odatapad egy cselekvés-szó, az is passzív köntösben van, hogy pl. elmarasztaltatott. Pedig hát inkább ebédre szokták az embert marasztalni, nem a tömlöczbe. Ide parancsolják, viszik, teszik, kedve ellenére is. Ott fogják, o^la fogják, vagy: visszatartják. De nem marasztaliák, nem is kérleiik, hogy legyen szerencsénk, sétáljon be a dutyiba. — Betekintenék tehát e magas hivataloknak irodai műhelyébe s elsősorban ezeket reformálnám, hogy rendes jó fogalmazás és • j stilizálás terjedjen ki innen a közéletbe. Legalább t j is ne akadályozza a velük született vagy az ! iskolában szerzett kis jó stilusérzéket. i S ha már miniszter volnék, betekintenék egyúttal a kereskedelmi iskolákba is. Mert a ma már meglehetős jó szinvonaloa álló kereskedő, világ nagyobbára mégis ezekből az iskolákból kerül ki, s a kereskedő világ számbelileg is,, sulybelileg is tekintélyes részét teszi a közéletnek. Mondok egyet. Nem szólok én valami magasrendű tudományos dologról. Amit mou dok, nem tartozik a stílushoz, még a fogalmazáshoz sem. Igen-igen aprolékos dolog. De annál jellemzőbb. A kereskedelmi iskolákban (akadémiákban) legalább a dunántuli kereskedelmi iskolákban, nem tudják leírni magyarul az — u betűt. S vasbocskort kell kötni, hogy találjunk egy kereskedőt, legalább a Dunántui, aki ugyanezt le tudja irni. Ha több fáradtsággal jár is, mégis mindenki németül írja, igy ni: C, a tetején egy felfordított c, mint ez a német Írásban szokás. Abb'dn, vagyok, hogy nem az iskolából hozták ki, hanem megfordítva a kereskedőktől tanulják a kereskedelmi iskolák is. De ez — már a felelősségnél is nagyobb teher. Micsoda kicsiny dolog! Micsoda kicsinyeskedés ez! Egy u betű? — Hát az igaz. Egy haszontalan légy sem olyan méltó s- nem is olyan veszedelmes ellenségünk, mint egy felfegyverzett hadsereg; de mégis szemtelenül bosszantó, ha az a légy mindig az orrunkra száll, vagy állandóan ott ül. De van ennél nagyobb ellenségünk is az előbb emiitett hadseregben. Itt állandóan igy irnak: forint 5, korona 10. — S hogyan kiszivárog ez a maszlag is a közéletbe! Amit diák koromban láttam, talán még most is ott van a trencséni országúton az a kő, ráírva: Kilóméter 7. Arra czélozok tehát, hogy a közhivatalok akadályozzák a helyes Írásmódnak az érvényesülését ; némely iskolák még elősegítik a barbarismust, a helytelen írásmódot. A nagyméltóságú miniszter ur távol lévén az én irkafirkámtól és tanácsomtól, valószínű, hogy nem tekint be az emiitett műhelyekbe s igy ott nem is csinál reformot. Egyik okból ezért mondám irásom elején, hogy kétségem van fellépésének a kívánt jó eredményére nézve: II. Másik okom a következő. Jelzi a miniszter ur, hogy a fogalmazásnak és stilizálásnak jobb eredményéért gondoskodik némi vezérfonalról. Nem tudom, miért nincs benne a szerkesztés szó is. Mert a fogalmazás, stilizálás és szerkesz tés egymásra következő fokozatos dolgok, egyúttal egymástól el nem választhatók, Annyira nem, hogy egyik, akármelyik, egyszerre kifejezi mind a hármat is. A miniszteri fogalmazó, amikor egy rendeletet gyárt, akkor, bár csupán egy kisrendü müvet, de, szerkeszt és közbe néha stilizál is: Viszont egy nagy műremeknek a megszerkesztése nem egyéb, mint fogalmazás, nagyméretű fogalmazás, avagy nagyméretű stilizálás, eltekintve a kisebb részekben, a mondatokban levő diszitésektől. Hát akkor elég volna a három közül egyiknek, akármelyiknek a felemlítése. Vagy csak egy, vagy mind a három. Lehet, hogy igy érti a rendelet fogalmazója is. Denique lesz egy vezérvonal. Vagyis valószínűleg valamelyik fővárosi nevesebb tanár készíteni fog egy tankönyvet a vidéki tanárok számára, hogy milyen uton-mödon tanítsák a fogalmazást, stilizálást és szerkesztést. Igen helyes. Csakhogy a sok bába közt el ne veszen a gyermek. A tanitó tanárt dirigálni fogja a régi utasítás, az uj utasiiás, a tankönyv, a vezérfonal, az igazgató, a változó főigazgatóknak változó elvök s végre a tanitó tanárnak saját egyénisége, ha van ilyen. Lehetetlen, hogy ezek mértanilag mind egybeillők legyenek. Attól félek, hogy tanítás helyett vitatkozások lesznek.