Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-18 / 38. szám

2 M A G Y \ R L'AÍZS 1913 szeptember 18. A reformátusoknak egyébként példaadó és rokonnzenves debreczeni nagy gimnáziumában a diák TebintetesUrnak szólítja a tanárját,ami bizony elég rideg és hideg. Csak ilyen hátborzongató az is, hogy az egyetemeken meg nagyságolják a tanulók a tanárt. Brassai eleget rug kapálódzott is evvel a nagyságolással szemben a kolozsvári egyetemei), de leszavazták a kollegák. Ettől fogva aztán következetesen nagyságolt ő is mindenkit, az egyetemi hallgatókat is, a favágóját is. Sőt, hogy nagyobb legyen a guny, igy adta elő a dolgot, hogy ő nála most János „Nagysád" vágja a fát. Épen ugy, mint a zalaegerszegi polgári leányiskolában beszéltek eddig a tanuló lánykák otthon tanárjaikról, hogy például: Engemet Grész Nagyséd tanít, de Vilma Nagysád szigorúbb, mint Vendeiin Adél Nagys

ád, Visszamenő kritikának itt most nincs helye, de igazán csudálkozni lehet, s lehetett, hogy épen iskolában, ahol a nyelvtant tanítják, ilyen 'akrabadakra nyelven beszélnek, egyszerre első-második-harmadik személyi birtokragozással. De eltekintve ettől az értelmetlenségtől, még ha helyes magyarsággal nagyságolja is a gyermek a tanitónénit: pedagógiai szempontból az sem helyes, az emiitett ok miatt. A gyermek szájába ez egyáltalában nem való. A nagyságot biztosítja micden tanítóban maga a foglalkozás, s ennek az értéke, és szárazon maga a hivatali cz^. A gyermek szájából jövő nagyságolásnak igazán nincs semmi nagyságos értéke. Tanitó és tanuló között milyen kedvessé, bizalmassá és barátságossá teszi a viszonyt a néni megszólitás! Üdvözölni kell ezért az okos változtatásért Schmidtné —Révfy Lau^a igazgató tanári. Ez egymagában is teljesen eléggo érdeme lenne arra, hogy igazgatónak tették. Borbély György. Észrevételek a zalai tanítóegyesület gyűlésének leírásához. (Gyorsírászati keserűségek.) Kolozsvár, 1913 szept. 15. T. Szerkesztő Ur! Érdeklődéssel olvassuk itt az erdélyi hegyek között a Magyar Paizst. Szeretjük is ezt a lapot, mert ez őszinte is, magyar is és paizs is a magyarság ellen törő gonoszság visszaverésére s a nemzetre mért vágások felfogására és elhárítására. Először is humoros oldalát láttuk meg a dolognak a tudósításban. A tudósító azon panaszkodik, hogy Zalaegerszegen — sajnos — nem vagyunk berendezkedve a gyorsirászatra. | [De hát — boldog Isten — akkor a Magyar Paizs miért közölt egy egész esztendőn keresztül kilométer hosszú hasábokat a gyorsirászat elméletéről és gyakorlatáról Dr. j. u. Kele Antal tollából ?! Mi ezeket a leírásokat olyan áhítattal olvastuk itt Kolozsvárt és szerzője iráut is akkora pietassal voltunk, hogy a szerző neve előtt levő rövidítéseket »dicsértessék Ur Jézus Kele Antal® fordítottuk. Szerző ur nem veheti rossz néven ezt a megbecsülést. Hiszen mi azt hittük, hogy j a magyar gyorsirászat minden tudományát össze • ereblyézte az egész országból, s Egerszegen kalangyákba rakta, később comprimátta s a kifacsart quintessentiát adta közre a Magyar j Paizsban. Mi csak most, nem régiben vettük észre, hogy szerencsére nekünk, kolozsváriaknak is maradt valami a gyorsirászat tudományából. Biró Árpád kolozsvári gyorsírászati tanár u. is, aki Dr. u. j. Kele urat a nagy vitára fellelkesítette, a mi gyorsírászati professzorunk és pedig nemcsak magyar, hanem német diplomával is az rendelkezik a sztenografiából. Ez a szerény modorú, jeies professzor nagy szolgálatot tett, mint az Emke irodában alkalmazott tanár, a kulturális, ügyeknek, de szolgálatot tett a gyotsirászat terjesztésének is, melyet még esperantó 1 nyelven is müveit. S mi csak most vettük észre, hogy túlterheltük szegény Biró professzort munkával, anélkül, hogy őt magát megláttuk volna, j Ám a Dr .Kele Antal úrral keletkezett polémiája j nyomán Ónok felé tul a Dunán észrevették ót \ és szerénysége daczára tudását s jeles képessé- j gét is. S most Pozsonyba meghívták gyorsírászati j tanárnak. És igy Kolozsvár ezentúl Zalaeger- ] szeggel egy gyékényen árul, most Zalaegerszeg- j nek van ugyan Dr. Kele Antalja, de nincs j berendezkedve a gyorsirászatra, Kolozsvár ugyan be lenne rendezkedve a gyorsirászatra, de elvesztette szorgalmas, lelkes tanárját. B. L. Ennek a kedves visszaemlékezésnek a bistó- ; riájaaz, hogy néhány évvel ezelőtt a Magyar Paizs j hasábjain magas színvonalú polémiát folytattak Bi.ó Árpád kolozsvári és Dr. Kele Antal zalaegerszegi gyorsírászati mesterek. Igenis itt Dr. Kele

( de sajnosan kell megemlítenem, hogy egyfelől ö most épen néhány hónap óia kelleténél is nagyobb mértékben gyengélkedik, másfelől rajta kivül • Diogeues lámpájával kell keresni, aki itt kellő gyakorlattal ért ehhez a dologhoz. Azért jegyeztem meg, hogy egy gyűlésről nem tudunk akaratunk szerint részletes tudósítást hozni. A főgimnáziumban Medgyesi Lajos igazgató tanit gyorsírást de ezek az ifjak nem valók még a fórumra. Szerk. Esetek. Közkönyvtárra 10000 koronát utalt ki a Muzeumok Országos Tanácsa s első részletkép 3000 koronát le is küldött. Ebből könyvek lesznek beszerzendők. A meglevő könvtári és muzeumi anyag rendezésére a városi tanács a fizetéses könyvtáros mellé ugyancsak fizetéses kisegitőt alkalmaz. Most csak olvasóközönség kell, lesz-e, azt a jövő mutatja meg. — Ne tessék azt hinni, hogy, ez a hir Egerszegre vonatkozik. Nem, ezt a Zala irja Kanizsáról. Mi megelőztük e téren í Kanizsát, van könyvtárunk, melyet ingyen szer- j zett s rendbe hozott egy ember, van muzeumi j anyagunk, talán arra is akad egy ingyen vállalkozó. Csak annyiban vonatkozik e hir Egerszegre, hogy itt sincs olvasó. Mennyi iskolát kell felállítani addig, amig a zalai betüiszonyt legyőzzük. * * * Kanizsára állami reáliskolát sürget a Zala. Amilyen szívósak a kanizsaiak, keresztül is viszik annak felállítását. Lám Egerszeg szerencsésebb. Itt nem kell ilyesmiért küzdeni. Jó is, mert nagyon nehezen megy itt minden. Egy kis játszótér kellene a gimnáziumnak, 18 év óta. Néhány ezer koronáért megkaphatnók a szükséges területet. Az eladó részéről meg van a jóakarat, de hát inkább pusztítson jobban a tüdővész, hanem a 48-ból nem engedünk. Ha nem adják potom pénzen az egész püspök majort (bár azt a csekély 100 néhány ezer korouát nem tudom hol vesszük,) nem kell a játszótér sem. Majd megmutatjuk annak a püspöknek, micsoda kemény legények vagyunk mi. * * * Megemlékeztünk munlt számunkban arról a > vandalizmusról, mellyel a koszorúkkal elbánnak, j Azt gondolná az ember, hogy a figyelmeztetésre • szigorú rendeletet kapnak a gyászhuszárok, vigyázzanak a koszorúkra. Nem, ilyen szigorú rendeietetnemad Sípos ur,akinek a múltkori üzenet szólott, hanem szigorú figyelmeztetést küld a szerkesztőnek, hogy feljelenti és az utczán megtámadja. No, no Sípos ur, lassabban kissé, ráér még agyonütéssel szaporítani a temetések számát, meg aztán miért akarja s hová a szerkesztőt feljelenteni, hát ha nem is ö irta meg azt a figyelmeztetést? Amint hogy tényleg nem ö irta. Aztán mondja valaki, hogy nincs szükség munkásoktatásra és közkönyvtárra. (e.) „Király akarok lenni!" Gyalog a mesék világába. Valamikor mindnyájan voltunk kis gyerekek, okos, mindent tudni akaró kis gyerekek, akik mohón taltuk az anyánk mondotta tündérszép meséket, akárcsak a vajas kenyeret. Ki ne emlékeznék vissza még felnőtt korában is Hüvelyk Matyira, Guliver bácsira, Jancsira és Juliskára s a többi kedves ismerősre, akik soha cserben nem hagytak minket s pontosan meghozták szemeinkre az édes álmot. S az álom százszor csábítóbb formában folytatta az édes anyánk ajkáról haliott mesét, elröpült vélünk a kék hattyú hátán fantasztikus országok színpompás mezőire, ahol kristálycsengettyüs virágok zenélnek édes-bus melódiákat s ahol a tavak titokzatos mélyéből csodaszép tündérarczok káprázatos fényessége vakítja szemünk. Ha megnő a gyerek, a valóság Szaharájában szertefoszlik ez a tündérmese, mint egy szivárványcsókolta szappanbuborék s visszaszáll uj gyönyöröket nyújtani az ifjabb generáczió álomvilágába. Sokszor ez a mese olyan varázsos, oly csudacsábító, hogy az általa betelt gyermeklélek nem tud ellentáilaui a kísértésnek s megy-megy előre mint a holdkóros, hogy felkeresse a mesék í hónát. És mi a vége? Az, hogy vérző lábbal, I összeszaggatott ruhával kóborolva a valóságok j mezején, végre is be kell látnia, hogy milyen | keserű a csalódás. Egy ilyen meseszonjas gyereket juttatott vissza a jó sors aggódó édes anyjának tegnap délután. Welle János vidaréti születésű 13 eves tanuló ez a kóborló gyerek, aki özvegy anyjának Magyar-utcza 75. számú lakásáról még április végén megszökött s ment-ment napkeletnek maga sem tudta hova. Egészen Beszterczéig gyalogolt el hosszas hányattatás után s útközben a jó emberek könyörületéből élt. Bsszterczén aztán mintha megsejtette volna, hogy milyen hiu ábrángokat kerget, visszafordult s folytouos kérdezősködései segítségével újból visszaérkezett Kolozsvárra. Itt egy rendőr, kinek feltűnt a czéltaianul kóborló gyerek, bevitte a rendörségre, ahol aztán rövidesen kitűnt, hogy kicsoda-micsoda s egyben értesítették anyját is, hogy gyermeke megkerült. A rendőrség udvarán egy falóczán kuporodott össze a mesék Jancsijának szomorú druszája. Egész testén a fáradtság és nélkülözés nyomai látszanak, arcza beesett, de pompás két kék szemében valami fanatikus rajongás lángja lobog. És mesél a kis Jancsi, mesél azokról az olvasmányokról melyekből ö teleszívta a lelkét szépségekkel s melyek az ó kis eszét már szinte, hogy zavarják. — Király akartam lenni — mondja lelkesedve. Olvastam a mesét, hogy van egy ország, amelynek minden épülete arany, minden folyója folyékony ezüst, ahol nincsen baj, küzködés. csak boldogság. Ennek az országnak nincs most királya, mert mindegyiket elkergetik az alattvalók, amiért nem tudják elpusztítani hét nao alatt a fiatal