Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-18 / 38. szám
1913 szeptember 18 M AGYAK PAIZS 3 leányokat ebédelő hétfejű szörnyet. Én megöltem , volna, mert király akartam lenni . . . Szegény gyerek, szegény gyerek te aki j elindulta), hogy király légy és visszatértél beteg lelkednek agyonhajszolt rabszolgájaként. Hivatalos rovat. Zalaegerszeg rend. tan. város polgármesterétől. 9075. 1913. Hirdetmény. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Acs Imre zalaegerszegi lakós püspöki uradalmi hajdú hü szolgálatáért 100 korona jutalmat és elismerő oklevelet adományozott. Ezen kitüntetés ünnepélyes átadását a folyó évi szeptember 28 ik napjának délelőtt 11 órájára a városháza gyűlési termébe tűztem ki. Az ünnepélyre ugy a gazdaközönséget, mint az érdeklődő munkásokat ezennel meghivom. 9619. 1913. II. A magy. kir. belügyminiszter ur 191049. VIII. b. 912. szám alatt kiadott körrendeletével a nyilt, vagy súlyos tuberkulózisban szenvedő betegeknek kötelező bejelentését elrendelte abból a czélból, hogy ennek a veszedelmes betegségnek a terjedése korlátoztassék és lehetőleg megszüntettessék. A hivatkozott miniszteri körrendelet folytán, utalással az 1876. évi XIV. t. cz. 80. § ának határozmányaira felhivom a város közönségét, j hogy ha tüdösorvadásban, gégesorvadásbau vagy nyiltm irigy és csonttuberkulozisban szenvedő | egyén elhal, ez a hatóságnál bejelentendő. Bejelentendő továbbá, a bekövetkezett haláleseten kivül az ilyen betegeknek lakás változtatatása, vagy ha a beteg kórházba vagy egyéb gyógyintézetbe távozik. Kötelező a bejelentés ha a nyilttüdővészben, gégesorvadásban, avagy mirigy és csonttuberkulozisban szenvedő beteg: a) másokkal sürün lakott helyiségben társait veszélyezteti, b) intézetekben. 'nternátusokban, szegényházakban, árvaházakban, penziókban, hotelekben többekkel együtt lakik, együtt étkezik, vagy vendégfogadókban, kávéházakban, étkező helyiségekben, élelmiszereket tartó üzlethelyiségekben és hasonló rendeltetésű helyeken alkalmazva van s akár közvetve, akár közvetlenül a tuberkulózis terjesztése szempontjából környezetére nézve veszedelmes, c) ha ilyen eset iskolában foidul elő és pedig akár a tanszemélyzet, akár a tanulók közó'.t. A bejelentések megtételénél az az alapelv irányadó, hogy minden bejelentés szükségképpen hatósági beavatkozást von maga után. El halálozás esetén a bejelentésre a halottkém köteles. Lakásváltoztatásnál a bejelentés megtételére: a kezelőorvos, illetőleg a beteg háztartásának teje és a háztulajdonos, vagy bérlője. Intézeteknél a kezelőorvos, az intézeti igazgató, illetőleg gazda, vagy vezető. Iskolákban, ha van, az iskolaorvos, s a tanitó, illetőleg a tanítónő. Figyelmeztetem a város közönségét, hogy aki a kötelező bejelentés megtételét elmulasztja, kihágást követ el és a fent hivatkozott törvény 7. §-a értelmében büntetés alá esik. Zalaegerszeg, 1913 szeptember 12-én. Dr. KORBAI, polgármester. — e Zalaegerszeg rend. tan. város adóhivatalától, j 9745. 1913. III. f Alulírott városi adóhivatal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik a községi adófő- I könyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-cz. 26. §-a értelmében esedékes adótartozásukat f. évi augusztus 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény közhirré tételétől számított 8 napon belül vagyis e hó 23 ig az alulirt városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Zalaegerszeg, 1913 szeptember 11-én. MAGYAR, adóhivatali főnök. Zalaegerszeg r. t. város rendőrkapitányi hivatala. 5204. rkp. 1913. IV. Közhirré teszem, hogy Zalaegerszeg városban folyó hó 9-én egy darab zsebkés találtatott; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányi hivatalban átveheti. Zalaegerszeg, 1913 szeptömber 12-én. í ZILAHI, rendőrkapitány. 1 Helyiek. Felhívást intéznénk a Magyar Paizs olvasóihoz az előfizetések ügyében, de vannak pontos j előfizetők s félünk, hogy megsértjük ezeket, j Pedig ezeket kérve kérjük, ne vegyék magokra. j Egy pár olyan is van, akik előre a jövő évre is 1 megfizettek. Ezekhez ne szóljon a mi felhivá- < sunk. De szóljon azokhoz, akik egy kél s több • évről is hátralékban vannak. Vegyék ezek figye- • lembe, hogy itt a városban mindennap drágul minden, tehát a nyomdaköltség is. Emiatt tehát még kevésbé adhatjuk ingyen a lapot. Kérjük tehát hogy október elsején, az uj évnegyed elején küldjék el a hátrálékot. Másik esetben ne vegyék rosz néven, ha postai megbizást küldünk. Egyébiránt elvbarátainknak októberben az előfizetés megújítását ajánljuk. — A kiadóhivatal. Gyűjtsünk a Csány szoborra! N. N. Zalaegerszeg . . . — K 50 f. Mai gyűjtésünk . . . . 25 K — f. Hozzáadva a múltkori (36739 K 90 í) összeghez A Magyar Paizs gyűjtése máig 36764 K 90 fill. Református istentiszteletet tart az evangelikus templomban szeptember 21-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor Fejes Gábor barabásszegi lelkész. Úrvacsora osztás is lesz. L munkíisginináíiüiai népkönyvtár nyitva van minden délután 2—4 ig. Minden megbízható egyén válthat könyvet, amelyet 2 héten ingyen használhat. 1 A munkásgimnázium október első napjaiban megnyílik. Bővebbet a következő számban hozunk. Az érdeklődők figyelmét előre is felhívjuk. A Londonban tartott európai ervos-kongresszuson a zalai orvosokat Dr. Halász Miksa tiszteletbeli vármegyei főorvos képviselte. Dr. Halásznak, aki többnyire ismerős az európai nyelvekkel, amúgy is értékes orvosi tudását bizonyára fokozza a Londonban hallott tudományos orvosi elő adásoknak a sorozata. A salaegerszegi gimnáziumban megkt tanári állás van üresedésben, még pedig, sajnos, most rendkivülibb esemény miatt, a párhuzamos osztályok miatt a nyáron két uj tanerő jött, közülök egyik Korponay István, aki alig volt itt két hétig, s mindjárt súlyos, mondhatni végzetes betegségbe esett s el is távozott. Korponay élete derekán van, alig 40 éves világi pap s a nyelvészet tanára, töbszöri európai utazást tett, s bő tudása van ; hét évig a Ferencz József intézetben, az elsőrendű iskolában tanított, s onnan jött most Zalaegerszegre, valószínűleg, hogy vidéki egészséges levegőn legyen, mert lappangó tüdőbetegsége van, ami első tekintetre fel sem tünilc. Pár nap múlva már panaszol Medgyesi Lajos igazgatónak, hogy ö beteg és szerencsétlen, s beadja lemondását. Az igazgató roszabbat nem is sejtve, de meg humanitásból is azt feleli, hogy arról szó sincs, hiszen meggyógyul, most szabadságot kér, egyelőre helyettesitjük, a lemondást nem fogadom el, a nyugdíjaztatást nem ajánlom, nem eszközlöm, hiszen még egy év beszámításával nagyobb nyugdijt nyer. Esetleg könyebb foglalkozást vállal, pl. főigazgatói vagy miniszteri irodában stb. Másnap a testi betegségből következett lelki betegséget, buskomorságot is meglehetett állapítani, sőt papírszeletekre vetett összefüggetlen Írásaiból isazt, hogy a lelki egyensúly megbillent s talán katasztrófa előtt állunk. Eközben azonban e hó 12 én hirtelen elutazott s csak három nap múlva tudhattuk meg, hogy Pestre ment s a szállodában maradt. Ha á jó gondviselés alatt meggyógyulna ez a rokonszenves derék ember, bizony nagy örömünk lenne. Szenzácziós újdonsággal kedveskedik közönségének az Edison mozi. A franczia—porosz háborúban játszódik le az a hatalmas 12 felvonásos dráma, amely f. hó 19-én pénteken kerül bemutatásra. Németországban a nagy mozibarát II. Vilmos császár egyenes kívánságára az udvar előtt mutatták be a darabot; megjelenése után, ahol óriási hatást váltott ki a nézőiből. Impozáns tömegeket mozgat a rendező a darabban és hatása vetekedik az elmúlt szezon hires „Ano Vadis" áéval. Meg kell említenünk, hogy a film Budapest és a vidék nagyobb városainak megelőzésével tartja premierjét Zalaegerszegen, ligyességének köszönheti az „Edison mozi", hogy ilyen hamar, bizonyára áldozatok arán szerezte meg. Festő iskolát nyit városunkban Göbl Árpád főgimnáziumi tanár jeles festőművész, akinek a kiállításon is igen csinos darabjai voltak. A jelentkezők a műkedvelő festésnek mindenik ágában oktatást nyernek : bársonyvasalás, festés, faégetés, aquarell és olajfestés. Az oktatás dija havi 8 korona, havi 8 órára. Göbl tanárral naponként lehet találkozni a főgimnáziumban.(3) á kenyérről és a húsról egy beküldött levél igy szól: T. Szerk. Ur! Mellékeltem az Est újságból, a hus ár leszállításáról szóló közleményt. Itt Egerszegen mily élhetetlenek az emberek nem törődnek semmivei, más szegény emberek | sorsával. i Ma 40 százalékkal olcsóbb a marha és esszük i a régi tul magas árban a hust. A gabona 6 j koronával olcsóbb s felemelik a pékek "a Kenyér és a sütés árát; lehet é ezt összetett kézzel nézni? Hol a hatóság? Hol vannak az újságszerkesztők ? N. N., családos apa. — Tudja a menkő, hol vannak. Azt tudom, hogy ha az újságok a nagy közöneség érdekében írnak valami olyat, ami egyik másik üzletembernek uem tetszik, akkor az az egyik másik üzletember leütéssel fenyegeti a szerkesztőt s ha aztán ez meg is történnék, a közönség nagyot mulatna rajta. Egyébiránt a húsról az Estnek ez a czikkelye van: A hus ára, A mult évi augusztusi árakat tanulmányozva, arra a meggyőződésre jutottam, hogy az élő marha és a központi vásárcsarnok jegyzése szerint a nagybani árusítás árai és az idei árak viszonyítva az idei detailárakhoz, nincsenek arányban. Ugy találtam, hogy a mutatkozó differenczia a közönség hátrányára szolgál, s ezért felszólítottam a főváros mészárosait és henteseit, hogy az élő marhák - áraihoz képest menjenek le a detail-árukkal. Az árusok egy része ezt ugy magyarázza, hogy a községi élelmiszerárusitásba a hus árusítást is bevonjuk. A felszólításnak nem ez volt a czélja. A mig a mészáros- és hentesiparosok a beszerzési árakhoz képest méltányos árakon detailirozza a közönség számára az árut, addig hatósági beavatkozásra alapot nem látok. Az aktív hatósági beavatkozást csak abban az esetben komtemplálom, ha felszólításomnak nem lesz meg a kívánt hatása s azt tapasztalom, hogy ezekben az élelmiczikkekben az árusok meg nem engedhető haszonra tesznek szert. A hozzám beérkező jelentések szerint azonban konstatálom, hogy az árakkal máris lemennek. Drégui a kenyér s a kenyérsütés. Alólirt sütőmesterek jelentik, hogy a kenyér árak következők : zsemlye, kifli, stb. darabja 4 f, kemény sütemény párja 6 f, fehér kenyér kilogramja 34 f, barna (rozs) kenyér kilogramja 30 f, 1 darab kenyér sütés dija 16 f, özv. Weiss Samuné, Nagy József, Scbwarz Mór, Oláh József, özv. Grünbaum Samuné, Türk Mihály, Lang Ferencz, I Megyeiek Gróf Batthyány Pálné — Inkey Valéria ! őméltósága a Zalacsán mellett levő örvényes községből egy érdekes domborművű épületköve^