Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-28 / 35. szám

274 MAGYAR PA I Z S 1913 augusztus 7. A bíró hozzám fordult. Foglalkozásomat kérdezte. Megmondtam. Emlékezett a nevemre. Tudta, hogy én is tanultam lélektant és gyermekeket oktattam. Olvasta az újságokban itt-ott megjelent Írásaimat. Azt is megjegyezte, hogy minden Írásban a kisemberek érdekeiért állok sikra. Birám párhuzamot vont az én munkásságom iránya és az akkori ügy között. Az összehasonlítás ulán tömören kifejtette, hogy a kisemberekért küzdeni, harczolni „nem érdemes". Sajátságos következtetésnek tartom ezt Azért is irom meg. Az újságíróknak 98 százaléka önösérdeket támogat, hajszol. Csak elvétve akad egy-egy, aki az anyagi haszonlesést lealázónak tartja. Nem azokat értem, akik csak az újságírásból élnek, hanem azokat, akik magasztos foglalkozásukat briganti módra űzik. Szeretem a kivételeket, mivel én is kivétel akarok lenni. Nem feltűnésből. Humanizmusból. Szándíkosan mondottam humanizmust. A kisembereket ütik-dobják. Havaiamelyik hivatalban megjelennek, ott a kisebb állású hivatalnokok a hivatali főnöknek a foxterierjét többnek, értelmesebbnek tartják, mint az ügyes-bajos kisembert. Lóhátról beszélnek vele. Nem a nemzetnek dolgos, munkás tagját, hanem a kezdetleges műveltségű embert látják benne. Itt a hiba. önkéntelenül ez jutott eszembe, mikor azt a „nem érdemes" szót hallottam. Még gondolatban sem teszem fel volt birámról azt, hogy ennek a csúnya felfogásnak hódolna, mert az ő magas műveltsége, lélektani tudása és humanizmusa kizárja ezt. A hiyatalok rabjai szüklátkörükben nagyot, merészet gondolhatnak maguk felől. Az ujságirő azonban nem állhat arra a pulpitusra, ahonnan száműzve van a humanitás. Igaz, mindegyik újságíró maga határozza meg azt az irányt, amerre haladni akar; de a művelt lelkű ember a nagy tömeg érdeke mellé áll még akkor is, ha közben-közben defektusok érik a tömegnek egy-egy tagjától. Szórványosan előforduló hálátlanságokból nem következtetheti még a legfőbb bíró sem, hogy a kisemberekért küzdeni — „nem érdemes". Lengyel Ferencz. A balkáni népek békéje. A mult esztendőnek október hónapjában nagy meglepetés érte a világot. Az iczi-piczi Montenegró 25 ezer emberből álló összes hadseregét mozgósította és török területre vonult. Ez volt a jeladás. Felkeltek a többi balkán népek is és pedig Bulgária, Szerbia, Görögország s nagy sebtében mozgósították seregeiket, valamennyi a török ellen. Egész Európa meglepetve látta, hogy tudta nélkül, szövetségre léptek a balkáni kis országok; de nem gondolta, hogy bár négyfelól támadják a törököt, igy megtépázzák azt a népet, mely néhány századdal előbb egész Európát sanyargatta és részben leigázla. De jöttek a többi meglepetések is. A bolgárok óriási győzelmei: Kirkilissze, Burgász bevétele. A törökség egyre szorongott, egymásután vesz tett csatát; mintegy 150.000 négyszögmérifóldet harácsoltak el töle és a győzelmes bolgár fegyverek már azt üzenték meg a töröknek, hogy Konstantinápolyban követelik ki a meghódított földet és lealázó békét, ha Drinápolyt át nem adja. A töröknek mindössze a konstantinápolyi kerület (vialet) maradt s a Londonbau tanácskozó nagyhatalmak követeinek egyértelmű ítélete ugy szólott, hogy a török tartozik Drinápolyt átadni és békét kell kötnie; lemondva európai birtokairól, hogy megtarthassa Konstantinápolyt. A nagyhatalmak követeinek londoni tanácskozása és ítélete után, melynek a török magát alávetette, azt sejtettük, hogy vége a háborúnak. A férfi megbocsát. A lehajtott lámpa nyomasztó fustszagot termelt; amint a varrógép szélén állott és fátyolosan Világított a sarokban álló ágyra. A fürdős asszony a szélén kuporogva hintázgatta a hozzá kiadott gyermeket, akit édes anyjának el kellett titkolnia. Baráth alatt besüppedő diván, régebben a másik ágyon a gazda aludta nyugalmas éjszakáját. A gyomra émelygett a sok sörtől, rumos teától, feje kissé szédült és kimereszté tekintetét, hogy jobban lássa az árnyékba törlődő tárgyakat. A fürdő egyetlen szobáját előtte foglalta le valaki. Néha behallotta a fürdős lány csiklandós nevetését. És ezalatt, hogy sorjára várt, mig ö kerülhet be a lányhoz; roppant nehéz, komoly gondolatai voltak. Sötét, erősen nyomorba, piszokba mártott részletek jutottak eszébe Zolától, Gorkijtól. És mivel ö is iró volt, igen fiatal, kezdő és tehetségtelen, azt gondolta: Most szemlélődöm, íme egy ártatlan kicsi lány élete. Az anyja kiadja ebbe a piszokba, az örömtanyán, itt nevelődik. Egy fedél alatt alszik a perditákkal. Mert hiszen ez a hely rosszabb mint egy kéjbarlang. Fürdő jelige alatt szerelmet árulnak itt, megfertőzött beteg szerelmet. A fiatal ember, aki éles megfigyelőnek tartotta magát, elhatározta, hogy leirja a kisded sorsát, ahogy elkezdődik ebben az alacsony gerendás plafonddal megfeküdt állatpárás, fűslös vegyes szagú szobában. A szellem életéuek a szervei belenyúltak ebbe a komponálandó történet ködrétegébe, de állati érzékei kifigyeltek a folyosóra a hová a fürdőkabin és a lány szobájának ajtaja nyilott. A füléből hosszú szimatoló csáp kinyúlt az ajtón tul, leste, itta a kis neszeket, a suttogást, elfojtott indulatnak halvány elrebbenéseit, s mikor az ajtó zárja fordult, leszaladt róla az elgondolkodás sörpárával súlyosbított állapota. Végre jönnek. Felugrott és sietett a másik nyomába. Fél óra múlva könnyű kedéllyel, rutinos lépésekkel tartott hazafelé a városka elnéptelenedett utczáin. A tiszta hideg csillagos éjszaka lemosta róla az örömtanya nehéz, zavaros és piszkos hangulatát. Megkönnyebbülten, éles világos aggyal élvezte a szép kristályos éjszakát. A kis leány sorsa is vigasztalóbbnak, megnyugtatóbbnak látszott már s egyelőre lemondott a megírásról. Belemosolygott az éjszakába és a menyasszonyára tért rá az elméje, A szép fehér, finom, puha bőrű leányra. Gomolygott szivében a vékony eres kezecskéjének illata, ahogy az éjszakákon szokta szorítani és szivta magába meleg aromáját kis kacsójának, hajának parfüm felhője csiklandozta az orrát, amint remegve a gyengéd ideálizmussal áttört érzékenységgel De uj meglepetés következett. A szövetségeseknek a konczon való összeveszése s uj szövetség keletkezett: a románok (akik eddig csendesek voltak), a szerbek és görögök egyesült erővel a bolgár ellen támadtak s Bul ária, mely a csatában úgyis legtöbb vért veszteit (százezer embere hullván porba), nem bírta az ellene szövetkezők támadását, kénytelen volt békét kérni s ezt a békét Románia fővárosában, Bukarest ben e hónap 7-én pecsételték meg. A béke igen lealázó Bulgáriása. Mig a görögök 50 ezer, a szerbek 45 ezer négyszögmértföld területet kapnak, addig a legvitézebb bolgárok kénytelenek a felével megelégedni s ha hozzávesszük, hogy régi országok határából is kihasítják a Romániával mesgyés területeknek egy jókora darabját Romániának, az ember ámulva kérdi, hogy érdemes volt-e százezer katonáját a háborúban feláldozni, hogy országuk a mondott területtel nagyobb s talán az elesetteknél kétannyi leigázott idegen emberrel több alattvalója legyen. Az első napokban hire ment, hogy az európai hatalmak ezt a Bulgáriára szégyenletes békét nem fogadják el és maguk a hatalmak fogják megállapítani az országok uj határát. De azóta más szél fuj. A hatalmak nem avatkoznak bele és Bulgáriát sorsára hagyják. Amit Bukareslben főztek, azt meg kell enni szerbnek, bolgárnak, görögnek egyaránt. Lejjobban Románia járf, mely a háborúban mitsem koczkáztatott és értlkes földet kapott. Emberi számítás szerint ez a béke tarlós nem lehet, mert Bulgáriának nagy sérelmével és az igazság, meg méltányosság lábbal típrásával kötötték. De a nemzetek életében erősé a jog és igazság és a gyöngének hallgatnia kell. Ha Bulgária tényleg ugy legyöngült, a hogy mondják, erőre kell kapnia, ha igazságához el akar jutni. De ezenfelül is van egy kis baj. A török uj vitézkedése. Mikor a szövetségesek egymásra agyarkodtak, ö is megindult legjobban sajgott birtokát, Drinápolyt visszakövetelni. Hogy a hatalmak visszaszorítják-e, még nem tudható, hogy a török szót fogad-e, még az is kétséges? Summázva a dolgokat, igy kell látnunk a dolgokat: a bukaresti békekötésen rajta van a fjléje hajolt. A tüdejét teleszívta friss levegővel, az emlékezését kedves, finom, szűzies szerelmeséről való édességekkel iraktálla. És ment hazafelé. Otthon bizonyosan várja egy álomka, védtelenül finom vágyhoz hasonlítható illatú és hófehér levél Zsuzsikától. Egy kis .lelkifurdalást is érzett, hogy az a szépséges fehér leány az övé és, bogy a mátkája azt hiszi róla, hogy tiszta poétikus, minden mocsoktól ment ember. Hogy megesküdött neki, hogy növel még nem volt soha dolga, hogy teste és lelke érintetlen. Akkor nyújtotta oda azt a kis fehér liliomhoz hasonló kezét, s ó diadalmas örömmel húzta rá a karikagyűrűt hamis eskü árán. Azzal vigasztalta magát, hogy majd a jövőben igyekszik tiszta erkölcsű lenni. De nem volt ereje hozzá, folytatta piszkos, mocsaras életét. Itt van a mai est is például. Minden fiatalember ilyen. Ezzel az általános érvvel verte le feltörő, bugyborékoló vádoló gondolatait. Hiszen a menyasszonya ugy sem tudja. Visszaesett előbbi gondolat körébe. Ravaszul örült. A menyasszonya az övé lesz. Boldog leszek 1 ez a bizonyosság, ujjongott benne, mikor rátalált az éjjeli szekrényen a gyufaskatulyára és világosságot csinált, Hát a fehér illatos levél ott feküdt pontosan a gyertyatartó tövében. Felvette ajkához szorította, szivta az illatot s vetkőzni kezdett. Odakészítette a könyvet, amit