Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-14 / 33. szám

258 MAGYAR PA I Z S 1913 augusztus 7. Ki mondaná azt, hogy ez felesleges volna még akkor is, ha közgazdaságunk egészséges irányban haladna'? Olyau oktalan embert nem ismerek. Mai viszonyaink között pedig a munkásságnak feltétlenül szüksége van ilyen irányú szövetkezésre. Helyet találhat azonban itt az önálló iparos, kisebb fajta hivatalnok, meg a kereskedő is. Az alapszabályai ennek az egyletnek virágzást biztosítanak. Három osztályba sorozza azokat akik tagjai lesznek. Nem az egylet tetszése szerint, hanem a belépők akarata nyilatkozata alapján. Az első osztályú tag heti 20 fillér tagsági dij mellett rokkantság esetén 12 koronának 70 százalékát kapja nyugdíj-segély czimen. A második osztályú tag heti 24 filléres befizetéssel 14 koronára, a harmadik 30 fillérnyi kötelezettséggel 17 korona segélyre számithat. Érthetőbben szólva: aki 10 éven át pontosan befizeti a szabadakaratából elvállalt heti járulékokat, az az egyes osztályokban meghatározott 12, 14 és 17 korona heti nyugdij-segélynek a 70 százalékát kapja meg. Tiz évnél további befizetések ut

!m minden év 1—1 százalékkal magasabbá teszi a segélyt. 40 évi tagság után a meghatározott heti segélyt teljes összegben kapja meg a tag. Intézkedik az alapszabály arról is, hogy aki 10 évnél rövidebb ideig, de legalább 5 éven át pontosan fizette a tagsági díjakat, az végkielégítésben részesüljön. Körülményesebben nem szólok az alap szabályokról azért, mert ma már rendes fiók pénztári kezeló'ség adhat felvilágosítást az érdeklődőknek. Bírálat alá bocsátom ezt a kérdést: Helyes-é az ilyen erőgyűjtés? Ellentétet képez ugyan, hogy az erőfogyasztása, az izmok gyengülése árán épül fel ez az épület; de ki tagadja azt, hogy az aggságban mégis erőt ad annak, aki nemcsak a máért, hanem a bizonytalan jövőért is dolgozik ? Lengyel Ferencz. A zaíaegerszeg— zalalövői vasúton. Réges régen, még 1848 ban és 49-ben, mikor még igen kevés vasút volt Magyarországon, s annak is nagyrészét Csány László miniszter csináltattad akkor kiáltott rá egyik pajtása (nem baj, ha nem is látták egymást, érezték) mondom rákiáltott : Milyen fölséges igy utazni! Röpülünk mint a gondolat. Csináljatok több vasutat. Talán nincsen vasatok ? Törjetek szét minden lánczot s lesz majd elég vasatok . . . Na nem kell megijedni, nem szólok semmit a köztársaságról; a szabadságról sem irok semmit. Nem nekünk találták azt föl. Majd megérik a gyümölcs s lehull fájáról . . . Csak a hajtányról szólok. S hirül adom, hogy készen van a zalalövői vasút. Készen van. Ma utaztam rajta végig, 24 kilométert oda, s 24-et vissza. Ekkora az ut. Egyike a legszebb völgyi utaknak. Lábunk alatt a Zala partján messze terülő rétek illatoznak s körös-körül erdőkkel, szőlőkkel rakott hegyek mosolyognak le ránk. De micsoda gyönyörűség azon a hajtányon utazni I íájhsz főmérnök ur adta nekem ezt a gyönyörűséget, ó végig utazik rajta majdnem minden második nap. Zeget zugot kikutat, javít, korhol, tanit, parancsol; észreveszi, ha egy lapáttal kevesebb kavicsot hánytak a nagy kocsiba, ha a szeget ferdén ütötték a IIJ. osztályú váróterem küszöbébe, ha a xfür Herrent épület deszkáján nem elég erős a festés. A padozatok alatt a legfinomabb megszáradt porondnak kell lenni. Igen. A III. osztályú váróterem padozatja alatt is. Ezt csak azért említem meg, mert láttam már félmilliós építkezésben, ahol ganés szalmát hordottak a napszámosok szobatölteléknek. Aminthogy van lelkiismeretes munka és van lelkiismeretlen munka. Fájksz főmérnök ősi épitöszellem a javából. 40 éve, hogy építi a vasutakat. Most 67 éves s vigan ugrál a vágányokon, haj lányokon s a kavicsbányákban. S ez azért van, mert minden nap fölkel öt órakor, friss levegőn jár és dolgozik, amiként a Dr. Flóris Áron makrobiotikája szól. — Ezt a vonalat Fábián főmérnökkel csinálják. Fábián egyebütt is el van foglalva. Ide ritkán jön. Fájksznak jó segítő társai a zalaegerszegi részen Árvay és Maxínovics s a zalalövői részen Salgó fiatal mérnökök. Tekintve a nyári sok esőzést, az aratási akadályt, a munkások drágaságát és szükölködését: pontosan és gyorsan készül ez a vasút, a mely körülbelül eluyel kétmillió koronát. Szeptember 27 re van kitűzve az ünnepélyes megnyitás. De gondolom, hogy hamarabb is készen lesz. Jóformán csak a kavicsozás hiányzik még. Erre a czélra három nagy házi tehervonatjuk jár a vágányokon s hordja a követ, porondot Kummer Gyulának csébi birtokáról. Épen a kavicsbányába igyekszünk s dicséri a főmérnök Kummert, hogy nem zsarolja ki a vállalatol, hát ott bandukol Ku mmer két kilométerre s mintha meghallotta volna, dus ebédre hívja meg a kiránduló társaságot. A 24 kilométer útnak mindössze 50 méter emelkedése van Zalaegerszegtől Zalalövöig. De van egy nevezetessége, ami aligha van egyebütt egész Magyarországon. Zalaegerszegnek délkeleti szögletéből indul ki a régi állomástól s a város északi szélén a nagy D betűnek domborulatját jálszodja végig a nyugati pontig. S ez az ut három kilométert tesz ennek a kis városnak közvetlenül egyik szélén. Az utas gyönyörködhetik Zalaegerszegben. Az útnak első állomása a Batthyány utcza végén Kaszaházával szemben lenne, ha lenne. Most még függőben van. Csak pár ezer korona kellene. A városbeliek nem gondolták meg előbb, hogy ez a hely van legközelebb a város zöméhez. Talán még sikerül. Kaszaliázának is nagy érdeke ez. Most még csak őrház vau itt. A második állomás Ola utcza végén a régi temető mellett. A harmadik Andráshida és Teskánd között, a negyedik Alsó és Felsőbagod között, az ötödik a Csurgaszi csárdánál Bonczodfölde mellett, a hatodik Cséb és Salomvár között, a hetedik Budafán, a nyolczadik Zalapatakán. Hát hiszen van elég. Mindenik falunak jutott. Zalapataka után már a Körmendről jövő vonattal párhuzamosan fut be Zalalövőre. Hát még mit is jegyeztem meg? Azt, hogy ennek a rakonczátlan Zalának a völgyében 60 méteres u. n. átereszeket kellett csinálniok, hogy a víz elférjen; a városnak egyik szennyvizét levezetik s igy a Sip utcza után egy második piszokgödör is megszűnik; továbbá a talpfákat sűrűbben rakták, mint a régebbi építkezéseknél és vízmosás ellen a töltések tövét végig ültették füzfacseme- j tével, mely gazdag anyagot adhat a kosárfonó ipar tanfolyamoknak, ha ugyan volnának itt ilyenek s ha volna, kinek beszélni. De megjegyeztem egyebet is. A munkások között alig láttam ké! alföldinél többet. Pedig a magyarországi vasutakat az alföldiek s a többi | erős karú magyarok építették. Ezt a zalaegerszegi vasutat is az alföldi aczélemberek építették csurdéra felgyűrt gatyában, vágva, túrva a szívós kemény földet s fekete nyakukon emelve a talyigát. De a töltés, a gát, a hová ember kell, már megvau; mit keressenek itt tovább? Még két ember számára van kemény munka, azért van még itt ez az emiitett két legény a talpán. Holnapután ezek is hazamennek. Most a már megkészített munkát, a töltést behintik poronddal, miként az irást rézporral s amiként a szobaleány a kész süteményt meghinti czukorporrai. Nem sokkal nagyobb munka ez. Van rá egynéhány száz ember. De csudálatos! még erre a porhintésre sem telik ki ennek a vidéknek szegény embereiből. Vannak közlök tótok, horvátok, -/endek sokáczok, bunyeváczok Vasból. Bácsbodfogból, Liptóból, Zólyomból és ördög pokolból csenevész, rongyos emberek, s kénytelen kelletlen taszigálgatják ott a porondot, napszámra ám ! s 4—4 koronát kapnak napjára ezért a tollfosztó munkáért. — A kubikus holdvilágos este 11 óráig hordja hátán a földet s hajnali 3 órakor már talpon vau. Keres is naponta 7—8 koronát. Beállott ilyennek egypár idevaló ember is, megirigyelve a 8 koronát, de délben már megszöktek pénz nélkül. A dunántuli ember pantallont és czipellőt huz föl s ur. Koldulni azonban nem szégyel s a vasat csak rablánczban szereti. Azt hiszem, csak ezeket akartam följegyezni s nem a Petőfi-féle vasutcsinálást. Borbély György. Szent István napján. (V.) Hagyományos kegyelettel és igaz magyar szivvel ünnepli Magyarország hálás népe első királyának, Szent Istvánnak névnapját. Az ünnep országos és vallásfelekezet nélkül való. Nemcsak a katholikus hivek szentjének szól hódolatunk és imánk, hanem a nemzetalapozó nagy királynak. És minél messzebb van a történeti idők távlata, az az idő, midőn Koppány vezér víszályos pártot ütöti az ős vallás érdekében, annál szorongóbb érzéssel jut eszünkbe a költő szava: »Isten csodája, hogy még áll hazánk.« A turáni síkról szakadtunk Európa nyugati kulturájába és valóban nagy államférfiura volt sürgős szükség, aki átlátta, hogy maroknyi nemzete, bármily tündöklő katonai erényekkel is csak ugy tarthatja fenn magát, ha mesgyéjén az európai kulluráramlásnak, beleolvad és felveszi e kuliurának legpregnánsabb brmáját, a keresztény vallást. Istvánnak államférfiúi nagy talentuma nemcsak ennek átlátásában mutatkozik, hanem abban is, ahogy országa területét a közigazgatás és igazságszolgáltatás czéljaira elrendezte. Ezer esztendő viharát átélte a vármegyei rendszer, ezer esztendő óta él alkotmányunk, melynek alapjait az első nagy király rakta le. Nem lennénk méltók nagy elődeinkre, ha nem a legtisztább ünnepi érzéssel ünnepelnök a nagy király napját, mert hiszen abban egyeznie kell minden véleménynek, hogy nekünk őt a gondviselés adta. Ezer esztendő alatt nemzetünk nagy viszontagságokat élt át, nagy katasztrófákat látott, volt idő, mikor nemzeti létünk szinte koczkán forgott és hányszor, de hányszor sirattuk az elveszett Mohácsot, nemzeti szerencsétlenségünk száma annyi, hogy az ezekre irányzott történelmi tekintet mondatta a költővel azt az előbbi idézetünket: »Isten csodája, hogy még áll hazánk.* A történelem színpadáról micsoda nagy, virtusos nemzetek tűntek le ez idő alatt! És nekünk is hányszor fenték már azt a kést, mellyel nemzeti életünket elvágják! Kellett lenni Szent István állampolitikájában olyan őserőnek, melyen