Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-07 / 32. szám

XIV. év, Zalaegerszeg, I9I3» augusztus 7, 32. szám laőflsrtési ár: 3»y étre 4 Ser 04 f fél éw« 2 kor. 04 f Hejjeére 1 kor. 04 f fig?w niása 8 fillér. Baerkesetl Z. Sox»-vá"bIb. Lajos IMI~U--rí "t^atáijraals: Hirdetések dija megegyezés szériát, Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvata»: Wlasics-utc*» 8, LENCJXSr. FBRBHOZ BOSBÉLT 3-Tönaar lap u ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A Magyar Paizs olvasóit, főleg a vidéki olvasókat tisztelettel kérjük, hogy a julius elején, vagyis a félév elején elfelejtett lapdijakat augusztus folyamán szíveskedjenek elküldeni, hogy a lap küldése ne akadjon meg. A zalaegerszegi hordójelző hivatal megszüntetése. Az 1874-ben hozott törvény a mértékek és a hordók hitelesítésére az úgynevezett mértékhitelesítő hivatalokat rendszeresítette. Ezek vezetését egyszerűbb emberekre bízták, akiktől iskolákat nem kívántak meg, csupán a szakvizsga letételére voltak kötelezve. A hivatalokat rendszerint ambíczíózusabb iparosemberek vezették, akik még a helyesírással is hadilábon álltak. A mértékek, mérlegek, hosszmértékek, űrmértékek hitelesítéséhez nagyobb ínteíligenczia és műszaki képzettség szükséges. Ellenőrzésükhöz pedig rendszeresebb szabályok, kiterjedtebb felügyelet kell. Az eddigi mértékhitelesítő hivataloknál mindez nem volt meg. A mértékügy terén nálunk ázsiai rendetlenség uralkodott, ami nemcsak a fogyasztóközönségnek, hanem a kereskedőknek is a rovására ment. Végre az 1907: V. t.-cz. rendet akart teremteni ezen a téren. Kimondotta, hogy ezután a mértekek hitelesítését az újonnan szervezett mértékhitelesítő hivatalokra bízza. Ezeknek vezetőjök csak felsőbb ipariskolát végzett ember lehet. A hordók hitelesítése helyett a jobb hordójelzés kifejezést használták és kimondották, hogy hordójelzö hivatal vezetőjének négy középiskolájának kell lenni. A mértékhitelesítő hivatalok felállítása az államnak, a hordójelző hivatalok fentartása pedig a törvényhatóságnak, esetleg a községeknek leiadata. A mértékhitelesítők állami tisztviselők, a hordójelző azonban nem tagja a vármegyei tisztviselő karnak, hanem csak alkalmazott. A mértékek hitelesítésére eddig semmiféle szigorúbb rendszabály nem volt. Időszakosan nem is kellett azokat a mértékhitelesítőhöz vinni. Ezért a hivataloknak kevés jövedelmök volt. Ami kis jövedelem befolyt is, azt a hordójelzés szolgáltatta. A régi hivatalokat fentartó vármegyék és községek rendszerint ngy szerződtek a hitelesítőkkel, hogy átengedték nekik az egész bevételt. Ez volt a fizetésük és ezért kellett a kiadásokat is fedezni. A jövedelem mindenütt olyan kevés volt, hogy szívesen elengedhették. Mikor az uj törvényt végrehajtották, a miniszter kijelentette, hogy ezután ilyen szerződést kötni nem szabad, hanem a hordójelzőknek rendes fizetést kell adni. Ezt azon • ban takarékossággal állapítsák meg. A szabályrendeletekben tehát 600—800 korónás fizetéseket adtak. A miniszter azonban a szabályrendelet jóváhagyásakor ezeket a kis fizetéseket is redukálta, mert tudta, hogy a hivatalok annyit sem jövedelmeznek, az állam pedig hozzájárulást nem ad. Azt sem akarták, hogy a törvényhatóságok és a községek pótadóból fedezzék a hiányt. Most tehát vannak olyan hivatalok, amelyekben a vezetőiknek rendes hivatalos órát kell tartani, amelyek súlyos erkölcsi és anyagi felelősséggel járnak, amelyeknek betöltéséhez négy középiskola kell. A fizetés azonban csak 400—600 korona. Igaz ugyan, hogy a miniszteri rendelet szerint a kisebb helyeken a rendes 'tisztviselők közül lássa el valaki a hordójelző hivatalt mellékfoglalkozásként. Ilyen tisztviselő azonban sehol sem akad Először is, mert a maga dolgával sem győz, másodszor szakvizsgát kell letenni, harmadszor mert a hordójelzés piszkos munkával járó nehéz teladat. A hordót vízzel kell megtölteni, le kell mérni, ki kell üríteni, újra meg kell mérni és égető bélyegzőkkel kel! ellátni. Ha mindehhez napszámosokat alkalmaznak egész napra, akkor a költség Ismét sokra rug, mig a hordójelzők régen maguk végezték el a durvább munkát is. Szóval igen különös hivatalokká fajultak a hordójelző hivatalok. A vármegyék több járásukban szerveztek ilyen hivatalokat, melyek az uj rend szerint 3—4 éve állanak. A vármegyék azt látják, hogy a hivatalokra ráfizetnek, mert az évtizede tartó csapások miatt bortermés nincs, tehát hordót sem kell jeleztetni. Zalamegyében például az alsólendvai hordójelző hivatal, három és fél év alatt 3029 korona kiadással járt, de csak 542 koronát vett be. Tapolczán, az ország egyik legnagyobb bortermelő és borkereskedő központjában 4610 korona volt a bevétel, a kiadás pedig 5629 korona. A vármegye tehát sokat ráfizetett a hat hivatalára. Csupán a nagykanizsai hivatal jövedelmezett 3377 koronát. A vármegye alispánja ezért felhívta a hivatalok székhelyein lévő községeket, hogy a különbözetet fedezzék. Ezt azonban megtagadták, mert a városok maguk nem bortermelő helyek, inkább a járásbeli községeknek lenne érdeke a hivatalok fennmaradása. Ezeket a községeket pedig nem szólították fel. Egyébként is kérdéses, hogy a vármegye részére történő ilyen megszavazások törvényesek-e ? Mikor az alispán látta, hogy a deficzitet nem akarják fedezni, a hordójelzőknek felmondott és kijelentette, hogy a törvényhatósági közgyűlés határozata alapján a jövő újévtől megszünteti a hivatalokat a nagykanizsai kivételével. A vármegye szőlősgazdái és ke eskedői között a határozat nagy nyugtalanságot keltett, mert érdekeiket az nagyon sérti. A törvény ugyanis azt mondja, hogy bort, szeszt csak jelzett hordókban szabad forgalomba hozni. Ha tehát például Zalaegerszegen egy külföldi ember vesz száz hordó bort, akkor a hordókat előbb Nagykanizsára kell küldeni jeleztetés végett. Az is megtörténhetik, hogy másik megyébe kell szállítani. Mindez a kereskedelemre bénitólag hat, egyesekre pedig súlyos csapást jelent. Ugy halljuk, hogy más megyékben is meg akarják szüntetni a hivatalokat és igy kenyérvesztetté tesznek sok régi szegény hordójelzőt és kárt okoznak a szőlősgazdáknak, borkereskedelemnek. Értesülésünk szerint a zalai határozatot sokan megfelebbezik. Ez a kérdés nagy port ver föl majd az egész országban. Ezért rá akarunk mutatni, hogy miként lehetne a kérdést közmegelégedésre megoldani. Először is vissza kell vonni azt a kijelentést, hogy a befolyt jövedelemért nem vállalhatják ei a hivatal ellátását. Végre is az mindenkinek magánügye, hogy kisebb jövedelemért akar-e szolgálni ? Inkább adjanak kisebb jövedelmet, semmint valakinek egészen el kelljen veszíteni az évtizedekig viselt állását. Amig a régi rend volt, a jelzések dijai valamivel magasabbak voltak. Az uj rendelet azonban egy kis hordó jelzéséért csak 15 fillért állapit meg. Ez igazán kevés azért, hogy a hordót vizzel megtöltsék, lemérjék, kiüresítsék, ismét megmérjék, kilencz darab égetőbélyegző megtüzesitése végett tüzet rakjanak, a bélyegzőket a hordóra süssék, ezt ellássák még három hideg ütőbélyegzővel is. E műszaki munka után a hordó adatait elkönyveljék, a dijról csekket állítsanak kf, szelvényt adjanak stb. Nincs olyan ember, aki ennyi munkáért sajnálna 30 fillért. Ha a dijat a régi mérsékelt mértékig állapítanák meg, akkor a hivatalok jövedelme szaporod-