Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-10 / 28. szám

XiV„ év. Za>«egep»gafl, 1813

. julius 10. 28. szám ja&ftsat »i 4c . &.f éfí* > kai 04 f JMS Vffí 2 kor 04 f «4,;r*<ÍM 1 kor 04 f ijysf ttbn- § öítér. Z. ELoi?-vái:JtL Lajos JVI-CLTI Hirdetések dij» megegyeféB szerint. Nyiltt'r sor» 1 kor SzerkesztÖBég kiadóTtUi : Wl»sics-atcji» 8. LB NGT3L F0BBNO2 BOEBÉL T Q- ~ST ÖBQ 7 lap v ijdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Meddő nyár. Még nem haladtunk elő ebben a nyárban oly előre, hogy már most felállítsuk a mérleget, de az bizonyos, hogy az óhajtott gazdasági veszedelmet ez a nyár sem háritja ie rólunk. Hiszen igaz, helyenként a csodálatos időjárás ellenére elég jó termés van, de még ha egészben nagyobb termés lenne is, amig a közgazdasági feszültség tart, addig jó napokról, a gondok eloszlatásáról nem beszélhetünk. Igazán meddő nyarunk van, melyben reményeink meghalnak. És valami fásult közöny fog karjai közé. Ami talán minden bajnak okozója, a balkáni veszedelem tovább tart. Az egymással szövetkezett államok most már a konezon, — a mi előre volt látható, — összevesztek és a töröktől elfoglalt vitás területen íolyik a vé . De a mi férünk is folyik. És ha csendeí nézői is vagyunk a háborúnak, azért gazdasági veszedelmét szörnyt n érezzük. Máskor a nyárnak ezen a táján, már meg volt az aratás billansza és a pénzintézetek megnyitották az olcsó hitel zsilipjeit. Most még azok a hitelintézetek is zsilipet zárnak, a melyek eddig, habár vékonyan, a hitelnek némi kis erecskéjét áteresztették. Semmiféle vállalkozás nem lendülhet fel abból az egyszerű okból, mert semmire sincsen pénz. A jelzálogpiacz terén vagyunk a legrosszabbul, hiszen zálogleveleink egész Európa pénzhiány következtében visszaözönlenek és jelzálogbankjaink kénytelenek tőkéjüket felhalmozni, hogy a beözönlő papírokat visszaváltsák. Ezért a vidéki takarékpénztáraknak visszleszámitoló intézetei nincsenek. És az a tőke, melyeket ők forgatnak, már régen ki van helyezve. E mellett a hazai betétek nem szaporodnak, H'szen a drágaság úgyis az igényeket szállítja le. S mégis az emberek gondja súlyos, kivezető pedig ma nir cs belőle. Széli Kálmán a hazai pénzintézetek országos ülésén, jóllehet nem akart Hióbként vészhireket pengetni, maga sem tudja, hogy egyhamar a mai közgazdasági feszültség változik-e, enyhébb lesz-e? Pranger, az osztrák-magyar bank magyar származású vezértitkára nem tud egyéb kivezetőt a közgazdasági veszedelemről, mint azt, hogy a magyar középosztály fokozza, le igényeit'a minimumra. És ha két ilyen közgazdasági kapaczitás ekként nyilatkozik, ki az az optimista, aki hisz a viszonyok gyors változásában. Erről szó sincs! Méltán Írhattuk tehát czikkünk cziméül, hogy meddő nyárban vagyunk, a melyben a közgazdasági viszonyok változását Az emlék. — Sütő Károly Oroszvég. — Tuüja a jó ég mi segített inkább, az ur Isten e, vagy az ördög,' de anuyi szent, hogy a gimnázium hatodik osztályát szekunda nélkül végeztem el, ami pedig rekord volt diák életemben, mert eddig — mint szegény öreg apám szokta volt mondani, — négy ökör (ára) húzott fel a másik grádusba minden esztendöbeo, de ez még hagyján lett volna, de ráadásul a javitó vizsga gyönyöreit is át kellett élveznem. Nagyon meg voltam magammal elégedve, de legjobban a mamám, meg a női rokonság, kik már nagy jövőt jósoltak számomra beat a minisztériumban a hol még miniszter is lehetek, ba az Isten egészséget ad. (Ebben a mai kutya világban az ilyen csuda sem ritka.) Mindenkitől kaptam valami ked/es ajándékot . . . A mama megengedte, hogy a Dankánics Margitkának, a posta mesterék lányának udvarolhassak s naponta 4 czigarettát elszívhassak. Vilma néni vett egy arany órát láncczal, (jogász éveim bizonyítják, milyen kedves ajándék volt). Olga néni hímezett egy remek bársony mellényt, s apám pedig vett egy flóbert puskát s megengedte a madarászást; nota b;ne a madárvédő egyesület diszelnöke volt az öreg. Még Zsuzsi szakácsnénk is jobb szemmel nézett reám s mikor ugy piivát passzióból megcsipkedtem telt idomait, nem ütött a kezemre, s nem vágta fejemhez azt a förtelmes »bukott diák« szót. Szóval kedvencze lettem az egész famíliának. Margitkáról nem is szólok, ó, a bájos angyal szivét vissza vette a Markovics Elektől s nekem ajándékozta. Egész nap együtt turbékoltunk, ami Olga néninek sehogy sem volt inyére és egy alkalommal kereken ki is tálalta, hogy egyszersmindenkorra megtiltja, hogy a Margitkával barátkozzam, mert én egy nagy jövfvel dicsekedhető ember, Dem való nagyok, egy egyszerű postamesteri famíliába, s ha ellenszegülök kitagad, s punktum ! . . . Ez eléggé meg volt mondva s nekem igazán nem volt kedvem a Margitka kék szemének bájos pillantásaiért az Olga néni »Gallishegyi« szőlőjéről banki részvényeiről s Batthyány utczai házairól lemondani. Van is eszembeD, hiszen már adóságot is csiuáltam rá. Margitkától lassanként távol maradtam, minek az lett a következménye, hogy szivét visszaadta a Markovics Eleknek s többé rám se hederített. Végtelen unalmas életem lett. Egyedüli szórakozásom a madarászás volt. Naphosszat jártam a mezőt, rétet, ligetet és füzest a flóbert puskával, meg a Bodri kutyával. Valóságos átka lettem a madárvilágnak. Szegény apám többször mondta, hogy azt a négy ökröt, amit az iskola évben váró reményeink éppen ugy elfagytak, mint ahogy az áprilisi fagy tőnkre tette gyümölcsterméseinket. Ilyen viszonyok között hálás dolog lesz a Pranger eszméjére visszatérni és a legszigorúbb takarékosság elvét emlegetni. Hálás dolognak ez semmi esetre sem mondható, de viszont felette szükséges és kötelességét mulasztja a közvéleménynek minden orgánuma, a mely ebben a meddő nyárban éppen a legszükségesebb takarékosság elvét nem emliti. A takarékosság elvének azonban tő megvalósítója a magisztrátus, a mely a piaczi viszonyok javításában tervszerű és egymásután való intézkedéseket tehet. Elvárjuk ebben a nehéz közgazdasági helyzetben, a magisztrátustól, hogy a közlakosság megélhetési viszonyaiban ennek segélyére siet. Ma már elmulaszthatatlan, hogy a mi városunknak is legyen közélelmezési politikája és hogy mindent megtegyen, a legszükségesebb táplálékoknak minél^olcsóbb megszerzésében. De ez magában még csak fél megoldás. Igazában a mai nehéz időket csak azok élik át válság nélkül és számithatnak a jobb idők erőduzzadására, akik ebben a nehéz időkben minden irányban a legszigorúbb takarékossággal rendezkednek be. megspóroltam, a vakáczióban körülbelül el pufogatom. Egy kellemes délután, midőn a nap heva kissé megcsappant, szintén ki kóboroltam a tiszaparti füzesbe. Egy vöröshasu madarat űztem már napok óta, de sohasem sikerült puska elé venni. Boszantott a dolog. Estefelé járt már az idő és én még mindig csatangoltam a füzesben, s bújtam a rekelye bokrokat s jó messze el csavarogtam a falutól. Már, már haza készülődtem, midőn észrevettem, hogy Bodri kutyám egy bokorban lest áll. Foglyot sejtettem ott, oda mentem, s kit látok ott, mint egy gyönyörű leányt szenderegni. Egy zsombék volt a párnája s bársony pázsit a fekhelye. Hiányos ruhája s barna piros arczából felismertem, a vándorcigányok egyik díszpéldányát. A zörejre felébredt s futni akart, de én elkaptam derekát, megöleltem ós vérpiros ajakát egy szenvedélyes forró csókkal lezártam. Nem tudom más is igy cselekedett volna . . . Tizennyolcz éves szivemnek minden hevével megszerettem a leányt. Leültünk egy zsombékra é3 sokáig elbeszélgettünk. A leányt Hildának hívták s tizenhat éves lehetett. Gyönyörű növésű, remegő forró teste a kéj minden gyönyörét elárulta. Két nap óta tanyáznak itt a parton és három nap múlva mennek tovább mondta Hilda. Megegyeztünk, hogy holnap e helyen megint