Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-19 / 25. szám

XtVrév ISI3v junius 19. 25. szám tsiöttsrtsri m íij évr® é £<sr 04 f fél ma 2 ke? 04 f ; S»4ysírí 1 kos 04 f ; ÍÍJüí sxátü 8 üíláí. aerlcasBtl Z. Lajos MxLiiisiatÉireali; Hirdetések dijs megegyezés szerint Nyiltlér sort 1 kor Szerkesztőség kiadóYfttfti : Wlasics-ntcM 8, LBK-GTBjL, FBHHNCZ B O Iti 3 S "5T GTÖHG X" "lap u ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Az tshüult hét ®.gazdáké volt. A kuruczok ősi vámosában Rákóczi l'antheonjában, a müveit áíasí án tizezer gazda volt együtt. Történelmi nevek képviselői között számra leginkábs képviselve ,a mándiis közép és kisgazda, Magyarország ereje. Akármit beszélünk és akármennyire törekszünk, mi mégis (évszázadokig agrikultur Hl&m maradunk és jsorsunk, boldogulásunk, jól tünk, nemzeti virulásunk attól függ: milyen a termés ? Nekünk mezőgazdaságunk fejlesztésén kell fáradozni, nekünk azt kell mindenáron előmozdítani, hogy a magyarföld minél többet teremjen. És, hogy a mii termelünk annak kiyiteli piaczait alkalmas külföldi egyezményekkel biztosítsuk. E részben egyhangú állásfoglalás történt, amely alkalmas arra, hogy a miniszternek erőt adjon, mindenféle mezőgazdaságunkat fenyegető ellenséges törekvésekkel szemben. Nagjon helyeseljük, ha az Országos Gazdaszövetség a gazdakat egy táborba egyesiti. Olykor felvetődik valamelyes tormában az a destruktív törekvés, hogy a nagygazdat a kisgazdáktól elvalassza és köztük érdekellentétet támasszon. De ez oktalan törekvés és káros is, mert a mezőgazdasági osztály nyo matékos állásfoglalását gyengíti. De nincs Í3 megokolva, mert nagy gazdának és kisgazdának itt ezen a földön, ahol élni és halni kell, az a hivatása, hogy az ősi földnek minél nagyobb termését biztosítsa. Az •egyik nagyban csinálja ezt, a másik kicsiben, de az a kis parcella éppen olyan véráztatta földje Szent István koronájának, mint a napijáróra terjedő latifundium és szemünkben minden gazda első hazafias kötelességét akkor teljesiti: ha az ősi földet tehermentesen és csonkitatlanul hagyja utódaira. A mai küzdelmes korban ez pedig csak ugy teljesíthető, ha földjén intenziven gazdálkodik és lelkében a haladás vágya él. Azért van nagy jelentősége az évenként megszokott gazdagyüléseknek, mert ezek hivatva vanuak, hogy a gazdák látókörét fejlesszék. Hogy kölcsönös érintkezéssel egyes fejlődöttebb vidék gazdasági kulíuráját lássák. Micsoda okos dolog volt például Kecskeméten rendezni a gazdakongresszust, ahol a zsíros földön gazdálkodó kunsági, hajdúi magyar csodálkozással láthatta, ho^y a zsivány homokon a SZÍVÓS kecskeméti magyar micsoda elágazó gazdálkodási kulturát fejlesztett, hogy ezer számra ültetett baraczkfát és az egész világot elárasztja a kecskeméti „magyar legjobb" kajszibaraczkkül. Hogy micsoda hatalmas szőlőtelepei vannak és ezt mekkora hozzá értéssel kezeli. Minderről a kötött földön gazdálkodóknak fogalmuk sincs. Az ő felfogásuk szerint csak a zsíros fekete földön lehet gazdálkodni és csak az ősi Kisvárosi esetek. Irta : Kulcsár Gyula. I. Asszonyok megjegyzései. Vacsora utánra nagyobb társaság volt hivata los polgármesteréknél. Beszélgettek, pletykáztak teáztak, sonkáztak, zongoráztak, énekeltek. Különös dolog történt: az a társaság, mely máskor esak savanyítani szokott polgármesteréknél, valami boszorkányos varázslattól olyan jókedvbe lovalta bele magát, hogy tündöklő szemmel csak bámultak egymásra: mi történt mi velünk? Annyit kaczagtak 1 és micsoda semmiségeken ? Ezek az élet legdrágább peiczei, mikor mámorba szédülünk és nem tudjuk mitől ; ehhez a mámorhoz testünknek semmi köze : a lélek diadala sz, a lélek felszabadulása ez a vidámság. Nem tudták, miiől van ez a jókedv. Pedig tudhatták volna. Egy fiatal tizenkilencz éves leány követte el ezt a varázslatot. Akkor délután lett bizonyos a dolga jövendőbelijével. Még nem tudott róla senki. De ő szerette volna kikiáltani az egész világnak. Ezt nem tette, csak bolondos jókedvében elkezdett az elméje meleg kis fényű csillagokat szórtii: bájos őszinteséggel kikimondott egy egy találó csípős gorombaságot ennek az urnák, aztán meg annak. Azok elkezdtek vele kötődni, ö mindig remekül repiikázott, áttüzese dett egész lénye. Eredeti észjárása kitört, amit eddig leányos alamuszisággal rejtegetett, csak meglepődtek urak, hölgyek egyaránt: hiszen ez az Éviké valóságos egyéniség! Elmókázott egy kupiét, azt mondta: »ezt a polgármester ur igy énekemé« és csodálatos jellemzetességgel és komikummal utánozta a kissé nagyképűsködő öreg urat. Aztán a fiatal urakra került a sor. Legutójára a legnagyobb majomra, aki mikor tánczolt vagy sétált, mindig ugy illegette magát, mintha folyton tükörben nézné magát. Hogy ezt kicsúfolhassa, tánczra kerekedett a leány. Majd halálra kaczagták magukat az emberek. Ez a kaczaj annyira feltüzelte, hogy a leány önmagában szenvedélyes toborzóba sodródott, olyan tüneményszerű tánczot járt az egész tássaságnak, amilyenre igazán nem voltak elkészülve a bájos, egyszerö, szerény Évikétől. De nem ez volt abban az estében a legérdekesebb. Nekem azok a megjegyzések maradtak meg legjobban a fejemben, amit hazamenőben az magyar kalász termése hozhat jólétet a gazdának. Pedig éppen ellenkezőleg, aki égyoldalulag kalászt termel, az állandóan szegényedik. Az boldogul a mai világban, aki gazdálkodása gerinczének a rendszeres állattartást tartja, mellyel földjét termőerejében nemcsak megőrzi, hanem fejleszti. Megnézem a vetésforgódat és megmondom, hogy kivagy? Mindig őrülünk annak, ha a magyar kisgazdát, aki ugy is oly nehezen mozdítható, megmozdulásra, utazásra bírjuk. Ebből csak haszon fakad ő rá is, az országra is. Hiszen minden jelenség azt mutatja, hogy a magyar gazda nagyon szemfüles és nagyon szeret tanulni különösen nem huny szemet a tapasztalati tények előtt, — nem is igen van más hátra, minthogy megadják neki a tapasztalat gyűjtés alkalmát és ebben jelentékeny érdeme avn a Magyar Gazdaszövetségnek, mely kassai gyűlése rendezésével is a magyar föld iránt való tántoríthatatlan szeretetéről tett vallomást és arról, hogy hivatása van az ország gazdáit értelem és vagyonkülönbség nélkül egy táborba egyesíteni — a gazdásági haladás jegyében. A magyar gazdák a kis kassai excursiók után nagy események előtt állanak: minden munkájuk sikere a ránk következő hét időjárásán múlik. Hiszen azért nehéz és koezkázatos éppen a gazdálkodás mert hiába tudás, szorgalom és igyekezet, ha hiányzik asszonyok tettek Éviké mai viselkedésére. A fójegyzőné azt mondotta az urának : — Micsoda elragadó, kedves, elmés teremtés ez a leány. Mersics ügyvédnő igy nyilatkozott: — Téuy azonbaü, hogy jó adag elbizakodottság is van benne. A doktorné meg igy : — Jó hogy nem látta a vőlegónyjelöltje, menynyire érti a kaczérkodást boldog-boldogtalannal t A vizsgálóbíró felesége azzal tetszelgett magának, hogy őneki mélyreható megfigyelései vannak s a rejtett izékbe is be van izélve, azért rejtélyes suttogó hangon ezt mondta : — Azt hiszem, abban a tácczban kitört az igazi természete : a rejtett érzékiség, az tombolta ki magát máma, olt a szemünk láttára. Az adótárnokné meg otthon azt mondta az urának : — Micsoda közönséges egy perszóna az a Horváth-lány ! II. Hitetlenség. Azt gondolná az ember, hogy a mai íintelligenc/.ia« csak a föld feletti és föld alatti dolgokban hitetlenkedik. Sokszor azonban ugy tűnik