Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-22 / 21. szám

«IV év, ZatiegeMffl, 1913, május 22* 21. szám ár: •itj éne i kei 04 f í'éí ??ta 2 kor 04 f ftcgyaáre 1 kor. 04 f i'íysp »zása 8 fillér. BESrlcesEtl Z. HToz?-v-á"bii. Lajos M-aniatéirs a le Hirdetések dija megegyezés szériát Nyilttér sor* 1 kor Szerkesztőség kiadóraUi: Wlasics-ntcz* 8, ( LBXírQXBL PBSB1T02 = V B OK, B Í! Jj "2" GYÖBQSr lap n ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Az örök béke az iskolában. A békét kötözgetik. Vájjon nem az európai örök békét? . . . Hálátlan szerep a jóslás, azt mondják, de ez nem igaz. Én azt moondom, hogy nincs a jóslásnál háládatosabb mesterség, Próbálja meg akárki: csak merészen, kitartóan, szakadatlanul jósoljon, egyszercsak hire kerekedik, hogy szavahihető ember. A józaneszü, kissé jó orrú ember jóslásainak kétharmadrésze beválik... S az emberek mire fognak emlékezni? — A beteljesedett jóslatokra. És is azok közé álltam, kik az örök békét jósolgatják. Vasárnap volt a békenap az iskolában, azért hozakodom vele elő. Most már nem ugy tárgyalják az örök békét, mint jámbor óhajtást, hogy igy-ugy ... micsoda barbár állatiasság az a háború, micsoda i ettenetes teher az a militárizmus . .. Most már jeleket emlegetnek. Tudományos homlokránczolással üzik-füzik, hogy a dolgok természetes fejlődése szerint el kell következnie az örök békének. Nincs is már talán nagyon messze. Gie&swein Sándor a Katholikus Szemle legutóbbi számában kisüti, hogy a XIX. században feleannyi háború volt, mint az előző században. Nem érdekes ez ? Mi lehet ennek az oka? Talán megjavultak az emberek? Megszelídültek? Nem lehetetlen. Való tíny, hogy egész Európában az Al-Dunától fölfelé borzasztó irtózat él a háború iránt. Régen ez nem igy volt. Az al-Dunától fölfelé Zimonynál kezdődik az európui czivilizáczió. Ennek az európai czivilizácziónak sajátos természetében vannak a jövő arany világnak föltételei. A vasút, táviró, telefon roppantul közel hozta a népeket. A közlekedés szinte a határokat rombolja; a gazdasági termelés és az ipar termékei oly akadálytalanul áramlanak széjjel, összevissza minden országba, oly élénk, gjors, pontos mindennek a kicserélődése, hogy soha, mióta a világ világ, nem voltak igy egymásra utalva a legtávolabb élő emberek. Bátran el lehet mondani, bogy régente a háborúk nagyobbrészt rablóhadjáratok voltak. Ma már ez, a czivilizált népek közt, lehetetlen. Ma már, ha Oroszország elfoglalná Magyarországot, vehetne-é el itt akárkitől földet vagy ipartelepet? Ha tömegesen megtenné, megrendülne az egész európai gazdasági egyensúly. Hogyan? Egy csomó magyar földmives és iparos kikergetve a munkából, nem végezné azt a termelést, melyre Európa háztartásának szüksége van. Rögtön emelkednék a bécsi kamatláb, utána a berlini, utána a londoni és végül a párisi. A párisi pénz drágaságát kik éreznék meg legkeservosebben? — az oroszok, kiknek a vállalataiban rengeteg franczia pénz fekszik. Hogy ez nem képzelődés, megmutatta ez az elmúlt balkáni veszedelem. Miért lett a piripócsi takarékban az ősszel olyan drága a pénz? Mert a balkáni népeknél az ősztől nincs gazdasági termelés, s nem lévén kereset, nincs oda sehonnan bevitel, tehát azok a magyar és osztrák vállalatok, melyek a Balkánra való kivitelből húzlak hasznot, csak tengtek-lengtek, bizonytalanná vált a gazdasági helyzet, értékét vesztette a pénz, vagyis megdrágult . . . értéküket vesztették az értékpapírok (nem voltak mögöttük értékek) vagyis estek, olcsóbbodtak . . . A termelésnek ez a nemzetközisége teljesen nemzetközivé tette a pénzt. Hiába vitte Bismarck a német-franczia háború után az 5 milliárdot Francziaországba, hamarosan visszaszivárgott mind, hallatlanul megdrágult minden Németországban, mind vissza kellett küldeni franczia iparczikkekért. ElzászLotharingia gadasági helyzete teljesen ugyanaz maradt. Aki tudja, hogyan csikorgatják a németek a fogaikat a pózeni lengyelek miatt, akiket nem tudnak kimarni, hiába hozták azt a buta és gyalázatos föld elkobzó törvényt, az megérti mit akarok mindezzel mondani. Rózsika temetése. Irta: Farkas Emdd. Rózsika markotányosnö volt a Kossuth-huszároknál. Szép, magas, barna, parázsszemü leányka, akit a szive hozott a táborba. Bujdosó Bözsi volt a neve és Deésen állott be markotányosnőnek. Olyan üde volt mindig, mint a harmatos rózsa a májusi napsugártól körülragyogva. Hiven követte a huszárokat mindenfelé. Ott volt Piskinél, Nagyszeben bevételénél. Pompás hangja, igéző termete, darázs dereka, tüzes fekete szeme a huszárok kedvenczévé tette. Mindenki csak Rözsikának hívta s valamennyien bolondultak érte. DÖ ő csak egy daliás közkatonát, egy fiatal iparos segédet szeretett, aki szintén Deésen esapott fel huszárnak. Mindig vidám volt s örökké édes dal zengett az ajkáról. Követte a huszárokat a bánáti táborba is. A vidámság és kedves kaczagás sohasem fogyott ki belőle. Amikor dörögtek az ágyuk, ropogtak a puskák s a füstfelhő, mint halotti szemfódél lebegett a csatatér fölött, Rózsikát rendesen ott lehetett látni, ahol a sebesülteket kötözték. Megmosta a vértől a sápadt huszárokat, aztán ment zsemlyét, gyümölcsöt és italt kínálgatni a csatatüzben álló hősöknek. Nem félt a golyóktól. Utána szaladt a fáradtan bukdácsoló vastekéknek s mikor vaszett forgásukban végre megállottak, tenyerébe kapta, megrázta és felkiáltott : — Óh, te utálatos golyó, hány életet sodortál a másvilágra ? Sokszor figyelmeztették a huszárok, hogy ne tréfáljon a halállal, mert egyszer az is megtréfálja őt. Rózsika vállat vont és nevetve mondta : — Ahol annyi hős honvéd van, oda én is szívesen elmegyek. A szőregi csatában, melyet Haynau a szegedi városháza tornyából nézett, szintén jelen volt Rózsika. Itt történt, hogy a honvéd tüzérek észrevették Haynaut, amint a toronyból látcsövezte őket s egy hatfontost röpítettek a toronyba. A golyo bele is csapott a torony falába s a lehullott vakolat mind Haynau fejére pottyant. A nagy hős rémülten futott le a toronyból, mert tudta, hogy a második golyó már lekaszálná a fejét. Ebben a csatában is ott sürgött-forgott Rózsika a huszárok körül, akik rohamra készen állottak a mezőn, amelyre perzselő nyári nap tűzött. A tisztek szemet hunytak rá, hogy a huszársapkás, kaczkiás leányzó szilvóriumot, boros csutorát kinál a deli vitézeknek, noha olyankor, amidőn már csak a rohamjelre várnak, igazi életveszedelem gyalog futkározni a rohamoszlopok között. Rózsikát azonban még a paripák is szerették, mert gyakran etette őket a tenyeréről, ót tehát nem kellett félteni, hogy a paripák összetiporják. Még tánczolt is előttük szilaj harczi dalra gyújtva s olyan jókedvre derítette a komor huszárokat, hogy még meg is éljenezték. Az egyugolyók mind közelebb kezdtek süvíteni s Dembinszki elrendelte a visszavonulást. A huszároknak kellelt fedezniök a hátrálást 3 mind sűrűbben röpködtek a golyók a Kossuth huszárok körül. Rózsika most is csupa derű és vidámság volt. ót egy csöppet se ijesztgették a bugó ágyugolyok, amelyek ugy ugrándoztak, mint bokrok között a felvert nyulak. A repülő bombák sivító 2ugással csaptak la előttük s a mint szétpattantak tüzes vasforgácsok, hegyes szilánkok repültek szét belőlük, amik fellurták a földet s üszköt vetettek az aranykalászokra, melyek csakhamar lángba borultak. Néhány huszár leugrott paripájáról, hogy kardiával lekaszálja a tüz előtt a hullámzó kalásztengert s igy megmentsék a szegény magyar nép életét. De alig fogtak munkához, mikor bomba csapott közéjük. A bomba néhány pillanatig forogni szokott s csak aztán robban föl, mikor a lőporhoz ér a gyújtózsinór.