Magyar Paizs, 1913 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-10 / 15. szám

XIV. év, Zalieaertwg, 1913. április 10 IS. szám K5Űfiz«te«i ár . $xy érre 4 kor 04 í m árra 8 kor. 04 f Simoiro 1 kor. 04 f %y«a szia 8 fillér. SaerkeBBtl Z. Hor-vátlL Lajos MunJs:atórsak: Hirdetések dija megegyezés szériát. Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadövatii: Wlasics-ntcsa 8, IiBNQTBL FaSBNOa BOSBÉ1T GTÖEQ 2" íap a ajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE ftéotet eke túrja ! Szántó-vető nép a magyar, a maga túlnyomó részében. Sokat lármáznak miatta, akiknek nem juthatott abból az istenadta rögből, hogy azon élet teremhessen. Agráriusnak, földfalónak, főldéhesnek és tudj Isten miféle másnak keresztelik el az irigyek. De ami áldás fakad abból az anyaföldből, az bizony nem szolgálja a hazát. Ami a termésért befoly, azt felaprózva aprópénzre mind, vagy igen nagy hányada megyen a külföldre még szántó-vető gépek árának fejében is. Lim-lom, ami a külföldi piacz zsibvásárain sem kel el, az mind jó pénzen kerül eladásra boldog Magyarországon. Mi csak a kereskedőnek juttatunk az aratás bőségszarujából ömlő kincsekből, — amely kereskedő első sorban Ausztriát boldogítja rendeléseivel. A magyar mezőgazdasági ipar pang, nem tud lábra álianí, mert a magyar gazda, aki elfelejti, hogy híres gazdálkodó, a külföldi gazdasági gépek után kapkod. Elég, ha beállít hozzá az osztrák vigécz, annak gyönyörűséges orczájáért csak rendel, — mert ne mondja az a kákabélű német, hogy : smucig a magyar. Azt a drága honfivértől ázott magyar földet, bizony sok német vas túrja. Vannak régi hírű, szolid gépgyáraink, nem kell félni attól, hogy váltóval, ócskavasba való gépekkel rászedik a gazdat és mégis, mint a mezei pocok, elszaporodik nyaranta az országban az osztrák vigécz. A magyar utazó kereskedőt, no hát azt kurtán kidobják, mert magyar és csalni tud. Pedig édes hazámfiai, magyar gazdák, rajtatok a sor, hogy az ország el ne pusztuljon. Elfelejtettétek volna Deák Ferencz szavát: „Állítsuk feí házunk küszöbén a vámsorompót, idegen portékát vásárolni, hazánk elleni bűn." Sok milliót adnak ki évenkint a gazdák külföldi gazdasági gépekért, — magyar munkásaink meg kivándorolhatnak Amerikába. Ha mindazoknak foglalkozást, ipari munkát biztosítunk, akik kivándorolni kénytelenek, nem kellene a mezőgazdának termését annyi kézen keresztül a külföldnek potom pénzen elvesztegetni. Megenné a sok ipari munkás a legbőségesebb termést is, mert lenne mibői jó árat adni érte. Ezt nem fontolják meg a magyar földmivelők, noha tudhatják, hogy a hazai földet jobban felaprózni, hogy jusson minden gyermekünknek elég mivelendő föld, már nem lehet. Akiknek nem jutott az anyaföldből, annak ipari foglalkozást kell biztosítani. Fogadják meg a magyar gazdák, hogy: német vas ne túrja fel a vérrel szentelt magyar földet. M. V. E. Végkimerülésig ? A végső kimerülésig fog e tartani a balkáni háború és ez a végső kimerülés nem következett e már ma be? — ez kérdés. A koczkát valóban nagyon tragikus körülmények között dobták föL Hamlet nagy monologját szavalhatja a török: Lenni, vagy nem lenni!« — de ugy vesszük észre, szinte már szeretne is nem lenni ebben az állapotban. Csakhogy az európai diplomácia másként rángatja a balkáni népeket törököstül, mindenestől. Carleijle mondja egy helyt, hogy a történelem nem egyéb, mint a mendemondáknak destiláit halmaza. Váljon a történelem az ő oknyomozó és kutató módszerével képes lesz e valaha, ugy megdisztilálni a mendemondákat, hogy tisztán lássuk: mi volt az oka ennek a háborúnak a rablás vágyán kivül ? H szen a mostani esetben a destiláció folyamatának át kellene szűrni az orosz diplomácziának nem is — kétszinüségét, de minden szaszanovi csalárdságát. És mikor az orosz külügyi politika annyira kiszámíthatatlan, hogy néha-néha éppen hálafeliratkészitése közben Nikitát a guta kerülgeti jó ura ellene vető csalárdságán, iugerlődve —- szabad-e valakinek jóslatot kockáztatni, hogy mit fog az orosz kezdeni holnap ? Hiszen a háború régen készen volna, ha az ifjú törökök nem rendezik azt a végzetes puccsot, — a történélem distilációjára tartozik kinyomozni: patriotizmus, féktelen uralkodni vágyás, angol vagy orosz pénz csiQálta-e ezt? Továbbá kilesz oly naiv, hogy higyje, miként Mvntenegró az ő 25.000 főből álló teljes ármádiájával a nagyhatalmak de marche áia kukkanni is merjen, ha Atyuska nem integet, hogy nem kell a dolgot egészen komolyan venni. Az ördög bánná mindezt és dehogy vesztegetnénk rá -egy árva szót, ha a bőrünkről nem lenne szó. Vagyok annyira naiv, vagy ha tetszik, czinikus, hogy a magam ezer baja közben nem túlságosan érdekel, — tud-e Albánia egy semleges keresztény kis országként megalakulni ? Mikor a vajúdó kis ország megszületése érdekében nekem kellene véremet ontani, — hogy mi érdekem Albánia mint külön territórium nekem,— nem látom át, de hogy ezért esetleg még glédába is kell állanunk, — azt sejtem és rettegem. Lehet, hogy a fegyverek nem dördülnek el, de hogy az eddigi 600 millió kiadás tovább is hatVányosra fog emelkedni, — ez már holt bizonyos. Pedig mindez évekre szóló gazdasági aléltságnák és kimerülésnek lesz a következménye. Ezek után pedig jogosan kibóvithető a czikk elején felvetett kérdés: Váljon csak a Balkán népei merülnek e ki a végsőig a harcz során és nem mi is velők ? Bizony nincs másként. Eddig 700 önálló kereskedő zárta be boltját s több bank felszámol. Ha igy megyünk a télnek, less több is. Hajókötél idegzete van azoknak, a kikra ez a dolog tartozik, hogy azt nem mondják

: nincs tovább. Embertársaim a Balkánon nem követelhetik a Curtius-ugrást, mert az mese, hogy jövő biztonságunk függ a mostani diplomácziai sikerektől. Ezektől a diplomácziai sikerektől nem függ semmi. A szláv gyürü minket mind erősebben átfog. A jövő leszámoló nagy kérdését, úgyse kerülhetjük el. Ellenben, ha igy mennek a dolgok tovább, elvérzünk. De jó lenne egy félévvel előre látni s talán azt mondani, hogy egy nagy veszély múlott le rólunk. De váljon egy fél év múlva nem leszünk-e még mindig a zűrzavarban? V. L. A szláv tenger. Nemsokára elmondhatja magáról Európa is, hogy fogadd be a tótot s kiver a házadból; da legjobban elmondhatjuk mi szegény magyarok, mert mi vagyunk nagyon útjában a szláv terjeszkedésnek. Minden oldalról hömpölyög felénk a szláv tenger hulláma. Északon már oly vészt jóslóan tornyosodik, hogy nagyobbról még a legvérmesebb orosznak se kell már álmodnia. E faj a legrettentőbbtől sem riad vissza, hogy terjeszkjdésüket előmozditsák. Hiszen napjainkban zajlott le, hogy Szerbia és Montenegró, kardélre hányják a hős, de most védtelen albán népet s a görögkeleti hitre kényszeritik, mert a Balkánon egynek kell lenni a vallásnak a nemzetiséggel. Mi magyarok nagyrészben magunk vagyunk okozói, hogy hazánk belterületén oly mély és tartós gyökeret vert a szláv nemzetiség. Saját főpapjaink verették ki a felvidékről a protestáns vallású magyar ajkú jobbágyságot s megtöltötték helyét morvákkal, csehekkel, kik északnyugati részét hazánknak teljesen elözönlötték s termékeny talajt szolgáltatnak minden magyarellenes mozgalomnak. Mily másformán nézne ki most Magyarország nemzetiségi statisztikája, ha azt a protestáns magyarokat nem pusztítják el különböző felekezeti viszályok ; mily szépen magyarosodtak volna a szlávok. Bizonyítja ezt Szabolcs- és Szatmárvármegye. Előbbi megyében még 100 év előtt 80 ezer tót család élt, kik 30 évvel ezelőtt még hazánk nyelvét sem birták s ma már itt-ott csak nevük hangzása árulja el, hogy nem született magyarok. Szatmármegyében túlnyomó volt a németek száma s ma már százakra, ezrekre megy azok számp, kik a német anyanyelvüket nem tudják. Bereg, Ung, Zemplénmegyék alsórészein a szlávság annyira beleolvadt a magyarságba, hogy csupán g. kath. vallásuk az egyedüli ismertető jel. A nevük is teljesen magyarrá vedlett. Egész g. hath. köaségek vannak, melyekben alig akad 5—6 idegen hangzású neva egyén