Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-28 / 13. szám

XIII. év, liliegeFtafegi, S9I2. márcaius 28 13. széna £lS8s«t3«i ár. HJ érr« i iior 64 f "él íwt 2 Sior 04 f 1 kor. 04 f íS>-«* 8 fiilér. Hirdetések dija megegyezés szerlat Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvata>: Wlasics-utcaa 8, Sí.er-lceszti Z- ZECox*-v-átiItL Lajos Mun Itatái'Baic LENGT6:X_i FfilHENCZ ATÖEG? lap n ajdonoa. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Április 1-én u] évnegyed kezdődik. A Magyar Paizs olvasóit tisztelettel kérjük, szíveskedjenek a hátralékos előfizetéseket elküldeni, hogy a lap küldése meg ne szűnjék. Virágvasárnap. Részben igaza van a nótának, hogy Nem ugy van már, mint volt régen, Nem az a nap süt az égen . . . stb. De csak részben, mert bizony csak ugy vagyunk sok dologgal, mint ezelőtt két-háromezer esztendővel. Nagyon egyszerű, világosan megérthető példa erre a virágvasárnap. Virágnak is onnan nevezték el ezt a napot, hogy a megváltó Jézust ünneplő óriási tömeg dicsőítő beszédeknek közepette virágokat hintett útjára a legnagyobb mesternek. Virágokat hintettek, éljeneztek s véröket ontották volna érette. Saját véleményükön voltak. S néhány nap múlva annyira megváltozott a véleményök, hogy megölették. Most ilyen vala a véleményök, mert most már a hatalomnak a véleménye igazgatta vala őket. Ezelőtt kétezer esztendővel is rabszolga volt az embereknek nagy tömege, s most is az. Hatalmának részeg tudatában, zagyvalékos beszéddel, szédítő sötétségből szól ki Pitia a bámészkodó tömegre, hogy hát: Fejér! Ujjongva zúgják rá, hogy Éli, Éli! Éljen! Egy vándor legény sokféle tapasztalása. — Elkezdi. — Örökké hallottam az atyámfiaitól s kivált a jó édes apámtól, hogy a mi nemzetségünk erősen szeretett erre arra járni az egész országon karesztül-kasul. Ugy kell lenni, ez is nemzetségre járó dolog, mert alig cserepedtem fol akkorára, már nem tudtam otthon ülni. Ha az apámuram elment a sóbányába, vagy a dürüczkölőbe, egyszeribe fóltelepedtem én is s egyszer egyszer egész hétig oda voltunk. Az is igaz, hogy sokszor, a mikor éjjel hóharmat esett, ugy megfáztam mint épen a csont. Ilyenkor leszállottunk a szekérről s a hegyeken fölfelé mind csak gyalog mentünk. Éjszakának idején sokszor ijedeztem biz' én, u^y mondom ahogy volt, mert a gyermek farkasnak látja még a bokor árnyékát is. De az is igaz, hogy ha egyszer kétszer meglátja a valóságos farkast, már azután szembe nézne még talán a medvével is. Soha sem hittem volna, hogy az efféle gyerekes apróságoknak nagykorában akkora hasznát veszi az ember, pedig hát az éppen ugy van, a mi ki fog derülni, ha Isten jóvoltából elmondhatom, amit mondani akarok. El is kezdem jóelól. Hát akkor biz' én csak olyan kicsiny legényke lehettem, a mikor hallom, hogy az egész falu készül valami búcsúra. Nem tudtam én mi lehet az, de minek utána hallottam, hogy a jó édes anyám sütkérez, apám meg a tengelyeket hájazta és a kerék fejét is kicsinosította, gondolám, hogy valami jó mulatság készül. De Pitia roászul nyelt egy korty bort s kedvetlenül mormogja, hogy : Fekete — a sors. Azonnal elkomorul a csorda s halált ordit ő is. Pitia hatalmának rabszolgái a buták. Más hatalmasságoknak rabszolgáik a hízelgők. Egyebekben csak ugy van most is, mint régen volt. Borbély György. A nagy hét Komában. Lapunknak irta : Verner László. Nem kis mértékben felemelő dolog az, hogy midőn belépek Szent-Péter tomplomának ajtaján, már ezzel a néhány lépéssel is száznapos bucsut nyertem VI. Sándor pápának, e nagy Borgiának jóvoltából, kinek hatalmas egyénisége még ma is uralkodik nemcsak e nagy, mindeneket felülmúló Bazilikában, hanem a világ legszebb földjén, a Szent Péter templom terén is. Sőt mintha a tavaszi szellő is a Borgiák zsarnoki nagyságát dudorászná a fülembe. Hát igen. Nagy dolog az, bűnös lélekkel belépni egy csoda gyönyörűség azzal a tudattal, hogy bűnös lelkünk száz napra meg van tisztulva. Da az se utolsó, hogy a római langyos márczius meleg napsugaraiban ós éppen a Szent-Péter téren megfürödhetünk . . . Csak a renesainee alkothatott ilyen mese dolgot. Bravante, Michel Angelo, Rafael géniusszá terem tette ezt az emberi legnagyobbat. Ha képen látjuk : semmi. Tollal leirva még kevésbé tájékoztat a valóságról. Ezt látni kell! E

áy hatalmas tért kepzeljünk el, melyen pápa-választáskor Róma egész t'épe elfér. És képzeljük el a három gigász művészi fantáziájának legnagyobb alkotását, tegyünk ehhez képzeletünkből még sokat és akkor talán előttünk lehet a Szent Péter tér, melyhez foghaló nagy nem volt és uem lesz. A hajnali órában be volt fogva a két fekete kancza s minekutána a farko'< jól föl volt kötve, mindjárt gondoltam, hogy e már nem lesz utolsó dolog. Igazi pompás zsupülés volt a szekér elején. Azt hivém, hogy valahogy nekem is jut rajta egy kis hely, honnan majd a hegyen fel a lovakat hajthatom, de e már nem ugy történt, hanem engem bizon hátra ültettek a szekér derekába a jó puha szénába, hogy a fejem is alig ért ki belőle. Azt én ugyan nem bántam, csakhogy éppen menjünk. Édes apám, meg édes anyám egymás mellé ültek és Leszélgettek. Éu ugy hallgattam mint a nyul, mert olyan volt a regula. Amikor elhallgattak, megkérdeztem melyik faluban vagyunk, vagy messzi vagyunk e még. Hallottam, hogy édes szülőim sokat beszéltek a korondi búcsúról. Mi lehet az, kérdezém magamban, de nem igen mertem szólni. Egyszer amikor apám leszált a szekérről, anyámtól megtudtam, hogy mi éppen a korondi búcsúra megyünk. Hogy mi volt, most már tudom. Egy nagy sokadalom. Összegyűlt ott a korondi fürdőn 6—7 falu népe a drága jó víz mellé ősi magyar-székely szokás szerint, miután hogy immár a búzaaratás s a hordás is le volt járatva Hát bizony ott volt is kelete az anyámasszony pánkójának, meg az árpasörnek, amiből szinte egy jó kis hordóval föl volt téve. Oít voltak mind az atyánkfiai három-négy faluból is. Engemet ugyancsak szeretgéltek s el is láttak kürtőskalácscsal, pánkóval, vajas almával és csirke hússal jó bőven. Talán azóta sem éltem olyan jól. Ha pedig magát a templomot végigsétáljuk, halálig ki vagyunk fáradva. Kár, hogy nagyhéten a belépőtől jobbra levő mellékoltár, Rafael hires Pieta-ja, lilaszin palásttal van fedve. Általában a Golgothát ábrázoló képek és feszületek a nagy hét bánatos egyházi gyászába öltöztek. Megcsodálni valók maradnak az oszlopvégeken Rafael trombitás angyalai és a pápai monumentális síremlékek, amelyek a renasainca utáni kor művészi hervadásának méla tanúsítói. A közönség kezében a piros Baedekkerrel és a Cook-vezetők pórászos programmjához képest valamennyien Canovánok világhírű alkotása felé sietnek, mely a templomhajó középtáján, a pápai oltár előtt van. X ik Leó pápa áhítatos imája ez, nagy elődje, Szent-Péter előtt, és nincs ember, akarmilyen vallású is, hogy meg ne induljon^ jámborságnak, az alázatosságnak e nagy művészi monumentuma előtt. Láttam copfos chinait, aki a meghatottságtól a szemeit törölgette. Kissé kellemetlen elmonlani, de az bizonyos, hogy a mindenféle nácziók sorában a leghangosabb a Szent-Péter templomban is a magyar, kivált ha egyenesen a Lipót nevezetű városfertályból csoppént Rómába. Ám oly egyetemes hatása van az imádkozó pápa szobrának, hogy még ezek a hangos idegenek is megindulva bámutattal némán adóznak, s innét mintha kissé vezeklőbb érzés vinné őket az öreg bronz primitív Péter szoborhoz, melyet a konvenczió jogán a többiekkel együtt lábon csókolnak és a csókos hely kopásához egy atomnyival ők is hozzájárulnak. Innét már nem hosszú séta amikor ráakadnak a lengyel mellett a magyar gyóntató székre, amely előtt Dr. Czaich Menyhért minorita atya áll. Nagy szeretettel fogad minden magyart, és olyan előzékenységgel, amit nem lehet elfeledni soha, segiti az embert ahhoz, hogy a Sixtina kápolnában a feltámadási pápai misén jegyet kaphassunk és ugyancsak egy pápai kihallgatásra is jussunk legyen. Ez pedig nagy sor éppen a nagy héten, amikor az öt világrés

z A szekerek a korondi fürdő előtt is egészen el voltak terjedve. Annyi székely szekér volt ott, hogy egy országos sokadalomnak is sok lett volna. Egyszer aztán este felé tánozra kerekedtek a legények. Volt ott olyan figurázás, amilyent tán azóta sem látott ember a székely földön. Egyszer csak leányválasztásra került a sor. A mi falunkbeli legyények közül Molnár Pista volt a legjobb tánczu. Az egész nagy sereg nép csak öt nézte, de legindább egy korondi szép leány, a Biró Béni leánya, Anikó. Olyan klárisgyöngy volt annak a nyakán, hogy még a király leánya is feltehette volna. Gyönyörűen kivárt kendőjében szép bokréta szegfű s majoránna, mind az ö kertjéből. Aki rá nézett, egyszerre arra gondolt, hogy szívesen oda adná Molnár Pistának. Egyszer csak félbehagyja Molnár Pista a figurázást s hirtelen, mint a pereszlen, Anikó előtt terem s nyul a keze után. Auikó sem várt sok biztatást. AZ volt a pár ember. Olyant tudom nem látott embar hetedhétországon sem. Az Anikó anyja az alatt hamarosan meg tudott mindent a Molnárék háza tájékáról. Éppen neki valónak nézta Anikóját, mivelhogy Korondon amúgy sincsen neki való legény. A nagy mulatságnak az lett a vége, hogy Pista a legelső este Korondon volt. Mintha éppen várták volna, ugy fogadták. Tejjel, kalácscsal kínálták s még egy pár pohár balavásári bor is került az asztalra. Ebből nagy dolog lesz, suttogták a faluban, mert hát az a Molnár Pista tiszta unitárius, Biróné asszony pedig ugyancsak fogantozik a pápista keresztbe. Mi lesz ennek a vége, csak