Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-21 / 12. szám

XIII. év. Zaiaaegorggeg, SSI2. márczius 21, 12, ssám ÍSCBsetísl ftr : (&?y étrt 4 kor 04 f tfál éw« 2 kor. 04 f Nejy«íre 1 kor. 04 f ágysa fiám S fillér. Hirdetések dija megegyezés szériát. Nyilttír sor* 1 kor Szerkesztőség kiadó vat*»: Wlasics-ntcía 8. 8eerb:esztl Z. Hozr-^á-tlti. Lajos f LENGYEL FBHBNOZ MxLnfcatár-sals: - | BOHBÉÍ^T &TÖEGT lap íjdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A munkakereset fokozása. Idehaza és a külföldön is legnagyobb probléma az, hogyan lehetne a mezőgazdasági munkásnépnek kereseti viszonyait javítani, illetőleg miként lehetne a téli kényszerű pihenést keresethiányán segíteni ? Azt hisszük, mi nagyon jó nyomon vagyunk, midőn a tömegtermelő mezőgazdasági háziipart gondoljuk annak arkanumául, mely behegeszteni tudná azokat a sebeket, melyeket a téli teljes keresethiány, a kényszerű pihenés okoz. A mezőgazdasági tömegtermeléshez jóformán ingyen rendéikezünk anyaggal: a folyók partja fűzzel van tele. Az erdőkoszoruzta hegyek kínálják a faanyagot, sás, szalma szintén bőven áll rendelkezésre. Es ahogy a földmivelés intenzivebben fog munkához és ahogy évről-évre nő baromfi , gyümölcs- és szőlőkivitelünk, egyre több ládára, kosárra van szükség, mely néhány százezer kéznek adhat munkát. Hiszen még ma is, mikor már valami nyolczvanezer háziiparos áll télen dologba, ezeknek a tömegtermelő czikkeknek készítésére, még ma is millió koronák mennek tőlünk küllőidre szőlőszállitó kosarakért, melyekkel Galiczia és Csehország lát el. Miért ne készithetnők mi ezt magunk ? Miért kell ezekkel a milliókkal a külföldnek adóznunk? A kivándorlás ellen, valamint általában a munkások anyagi helyzetének a javítására kétségkívül egyik legfontosabb szer a munkásoknak téli foglalkoztatáshoz juttatása. Hazánk kedvezőtlen munkásviszonyainak egyik fő oka az, hogy a gabonatermelés rendkívül előtérben állása folytán a munkások tetemes része csupán a nyári hónapokban, sőt számos munkáskéz csak az aratás idején talál foglalkozást, ellenben a téli hónapokban a mezei lakosság nagyrésze munkanélkül szűkölködik. Ezzel párhuzamosan a munkások háztartásábau beálló gyakori zavarok járnak, mert feltéve, hogy a munkás a nyári hónapokban, illetőleg az aratás alatt annyit keres, hogy ebből az egész éven keresztül megélhetne, a legtöbb munkásban hiányzik az előrelátás, hogy az igy összetorlódott magas keresetet az egész év szükségletére arányosan felossza. Éppen ezért a mezőgazdasági munkások helyzetének tartós javulása csak az esetben várható, ha czéltudatosan gazdasági politikával olyan kereseti viszonyokat teremtünk, melyek lehetővé teszik, hogy mezőgazdaslgi munkásnépünk kifejthesse teljes munkaerejét s az év minden szakában megtalálja megélhetésének feltételeit, a keresetet nyújtó foglalkozást. Ebben az irányban a földmivelésügyi minisztérium igen élénk munkásságot fejt ki. Idetartozik a nagyobb jelentőségű s a belterjesebb gazdálkodást előmozdító tevékenységen kivül a téli gazdasági háziipari tanfolyamoknak a rendezése, melyeknek a száma évenkint már az 500-at is meghaladja és melyeken a résztvevő munkások száma évenkint a 15000-et is felülmúlja. A gazdasági háziiparral való foglalkozás fejlesztése- czéljából -z 1890. évben kezdette ] meg a földmivelésügyi miniszter a gazdatársadalom bevonásával nagyobb arányú akczióját. A munkásoknak a gazdasági háziipar egyes ágaiban való begyakorlása czéljából ez idő szerint évenként téli időben, amidőn a külső gazdasági munka szünetel, az egész ország területén 500—600 községben, hat héttől hat hónapig tartó tanfolyamokat rendez a minisztérium, melyeken a munkások díjmentesen vehetnek részt. Földmives iskolákon és gazdasági ismétIőisk)lákon, hol a földmivelő nép gyermekei részesülnek 14 éves kortól oktatásban, a gazdasági háziipar gyakorlati tanítását szintén elendelte a földmivelésügyi minisztérium s az iskolákat a tanításhoz szükséges eszközökkel felszerelte. Az 1899. év óta ez ideig közel 5000 gazdasági háziipari tanfolyam tartatott, melyeken mintegy 80.000 mezőgazdasági munkás vett részt és sajátította el a gazdasági háziipar egyik vagy másik ágának űzését. Ezeken a téli tanfolyamokon a kosárfonásra, a seprükötésre, gyékény- és szalmafonásra, továbbá a fafaragó munkákra tanítják meg a népet, tehát használati czikkek gyártására. Ezek előállításának elsajátítása különösen technikai ismereteket, sőt nagyobb kézi ügyességet sem igényelnek, a nagyipar és gépek versenye mellett is fennmaradhatnak, mint keresetet biztosító téli foglalkozások. Tanfolyamokon nagy súlyt helyeznek arra, hogy a munkások kellő gyakorlatot szerezzenek a tömeges fogyasztás tárgyát képező piaczi czikkek rendszeres gyors és olcsó termelésében. Az évenkénti 500 téli háziipari tanfolyamon készült tárgyak értékesítése után félmillió koronát meghaladja a bevétel, mely összeg mint munkadíj osztatik ki a mnnka arányában a munkások között. A gazdasági háziipari tanfolyamokat a gazdasági egyesületek és a gazdakörök, a vármegyei mezőgazdasági bizottságok és megyei iparfejlesztő bizottságok, részint pedig a népmivelési és közjótékonysági szövetkezetek, gazdasági akadémiák, földmivesiskolák, gazdasági szaktanárok stb., a földmivelésügyi miniszter megbízása szerint és támogatásával rendezik. Az ismétlő iskolai tanítók ezirányu kiképzése czéljából a nyári szünidőben a minisztérium több tanfolyamot rendez. Hogy a földmivelésügyi minisztériumnak ezt a tevékenységét milyen hatalmas haladás kisérte, legjobban mutatja az, hogy százat meghalad azoknak a községeknek a száma, ahol a háziiparos munkások termelő és értékesítő szövetkezetet alakítottak. „És hogy ez nem apró közgazdasági vállalkozás, jelezzük azt, hogy a tápéi gyékényfonó háziipari szövetkezet mult évi mérlegében 350.000 K-t mutat ki, mint olyan összeget, melyet tagjainak készített munkájukért kifizetett. Yolt munkáscsalád, nemcsak itt, hanem az ország Petőfi szülei. — Egy icis részlet. — Irta: Farkas Emöd. Vachot Sándor belépvén a Honderű szerkesztőségébe, ott nagy meglepetésére egy kék mándlís, magyar nadrágos, alacsony, köpczös, barna embert és egy selyemkendős asszonyt talált, akik jöttére nagy illemtudással keltek fel székeikről. — Bocsánat, ténsur — mondá az öszbevegyült falusi ember — én Petrovics vagyok Szalk Szent-Mártonból s az anyjukommal együtt Sándor fiamat keressük. — örvendek, bátyámuram, csak tessenek belyet foglalni, mindjárt itthon lesz Petőfi ur. — Ha meg nem sérteném kérdésemmel a ténsurat, — szólal meg az öreg Petrovics, .zavartan forgatva a kalapját, — hogy viseli magát az én Sándor fiam ? — Jól, nagyon jól, bátyám, nincs semmi kifogásom ellene. — Nem korhely? nem maradozik ki éjszakára? — Nem iszik az, bátyám, este pedig legfeljebb, ha tizenegyig marad ki. Petőfi, kemény dobogásal közeledett a szobája felé. — Ez Sándor. Petőfi a szobába nyitva, meglepetésésében az ajtó előtt megállt s csak azután futott az édes anyjához. Az öregasszony könnyezve csókolta, ölelte, majd kezébe fogta az arczát, gyönyörködve nézegette, aztán boldog mosollyal szólt: — Jó szinben vagy, fiam! — A rendes, nyugodt élet teszi ezt édes apám. — Mondd csak fiam — jó ember ez a te gazdád. — Nagyon jó, édes anyám. Igy kicsit ugyan érezteti velem, hogy segédje vagyok, de azért igazságos és jószivü hozzám. — És rendesen fizet, nem huz le tőled semmit? — Ellenkezőleg, még előleget is ád, ha kérek ; most száz forintot kaptam tőle külön egy munkámért. — Száz forintot — ismételte csodálkozva az anyja? — Hát aztán hova tetted azt a rengeteg pénzt? — Jó helye van annak, édes anyám. — Tán adósságot fizetsz belőle ? — Nincs nekem egy fillér adósságom sem, édes anyám. — Akkor hát hová telted a pénzedet! — Itt vau a fiókban, holnap akartam elküldeni édes szüleimnek, de annál jobb, hogy itt vannak, legalább magam adhatom át. A költő ezzel kivette fiókjából a kétrét hajtott százast és boldogsággal sugárzó arcczal nyújtotta át az apjának, AZ öreg Petrovics, hol a százasra, hol meg a fiára nézett. Gyanakvó tekintettel méregette a fiát, erősen küzködött magában, végre körülnézett, mintha a falaknak is füle volna s halkan, csaknem ijedten kérdezte: — Fiu, te, igaz uton jutottál te ehhez a pénzhez? Nézte, nézte és könny gyűlt a szemébe.