Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-21 / 12. szám

2 MAGYAR PAISZ 1912. márczius 14. számos helyén, melynek téli keresete a j háziipar révén a kétszáz koronát bőven j meghaladta. Nem ismeri a magyar földmivelő helyzetét az, aki ez összeget csekélyli és ; nem annak látja ugy, a mi: olyan kezdés- j nek, melyből a népjólét virága fakadhat. j Dr. Hollösi Pál ügyvéd emlékbeszéűe a zalaegerszegi márczius 15. ünnepélyen. Tisztelt ünneplő közönség! Emlékezetem viszszaröppen a múltba, legendás idők, mithikus alakok köré. A kort, az embereket, az eseményeket, melyeknek évfordulóját a mai napon ünnepeljük, a nemzet képzelete már rég beborította a dicsőség szivárványszínű fátyolával. Félőn, gyöngéd kezekkel lebentem fel e varázslatos fátylat, heroikus idők, dicsőséges nagy magyaroknak nemzetszőtte bűvös bájos takaróját. Amint nő az idő, ugy nő az ő szellemalakjuk is az idők végtelenségével az örök hallhatatlanságba . . . Ragadjuk ki magunkat a sivár jelen bői, vissza a múltba, a szabadság márcziusához. Csak 50 évvel kell visszafordítanunk a történelem lapjait. 50 év egy nemzet életének történetében csak egy perez, az emberiség történetében a pillanatnál is kevesebb és mégis mily szédítő szakadék tátong közöttünk, daliás mult és ernyedt jelen között! Ab, hol van a magyar Tirteusz, ki kobzába vágta ujjait, melyből kiharsant a Talpra magyarnak nemzet-riasztó csatakiáltása? Hol van ma egy Széchenyi, aki próféta szemmel nézett a jövőbe, keresve és mutatva az utat, melyen nemzetének haladnia kell ? Hol van ma egy Kossuth Lajos, kinek lángszavára fegyverbe állott az ország népe, hogy titáni erővel döngesse a zsarnokság kapuit ? Hiába keresi őket szemünk, árván halad a nemzet úttalan utakon. Csak el, csak el a vigasztalan jelentől, vissza a szent tavaszhoz, a szabadság íakadásához! Csodálatos idők voltak azok! Európa hegyein és rónáin végigsüvitett a forradalom szele. És e szél trónokat döndött porba és népeket szabadított fel. A vén Európa roskatag alkotmányai egymásután roppantak össze, de e romhalmaz helyébe egy szebb, színesebb, gazdagabb és szabadabb kultura termékenyítette meg a tóidét. Ismerik a történetet a mesebeli király kisasz szonyról, aki 100 esztendeig aludt, de felébredt vőlegényének első lépésének rezzenésére ? A mesebeli királykisasszony Magyarország volt. Mély. lethargikus állomban senyvedt a nemzet évszázadokon át, ellenségei már rég halottnak vélték, de amint régi jegyesse, a szabadság szellője megérmté arczát, fölébredt, megcsörrenté bilincseit: szabad akarok lenni, beállani az európai nagy népeknek szabad társaságába és ^játszottunk mi is Európa színpadán és miénk nem volt a legkisebb szerep.* Látták már a tengert közelgő vihar előtt ? mikor a fojtó lég ráuehezedik az emberekre, a kormányos tikkadtan áll a kormánykerék mellett, valami sajátságos szorongó érzés fog el mindenkit, s a természet félelmes csendjét sirálymadarak vijjogása hasítja át, melytől érthe tetlen rémület fogja el lelkünket. E sirálymadarak Petőfi költeményei voltak! Petőfi azzal a titkas és ismeretlen sejtéssel, mely csak a lángésznek adatott meg és mellyel egész életét és csodaszerü halálát oly előre megjósolta, — már évekkel ezelőtt megérezte, hogy reedkivüli idők következnek. Állomképeí a szabadságharcz szent viziói, lelkesítő és véna gyasztó látományok: Irtóztatók koronként álmaim, Az éjjel is szörnyüket álmodám, Alig, hogy eltűnt egyik álomképem, Másik mereszte vad szemet reám. Láttam veszendő dult országokat, Hol kész halál volt a polgár erény, Hol éj közeige . . . már pirult az alkony Hóhérok honfivéres fegyveréD. Láttam lsdöntött, rab országokat, Hol nem hallatszott a rabok jajjá, Mert jajgatásukat fólülhaladta A zsarnok hatalom gunykaczaja. Meddig tart még ez iszonyú világ? Miért nem jösz, te rontó égitest, Te üstökös, mely arra rendeltettál, Hogy tengelyéből a földet kivesd! 1845-ben irta ezt a költeményt. A vihar közéig 1 A horizonton ólomszürka fellegek tornyosulnak, a távolból villámok ezikkázása látszik, a tenger haragos zöldje ölelkezik a hunyó rap vérpiros sugaraival: Véres napokról álmodom, Mik a világot rombadöntík, S az ó világnak romjain Az uj világot megteremtik. Csak szólna már, csak szólna már A harezok harsány trombitája! A csatajelt, a csatajelt Zajongó lelkem alig várja. Fejünk felett már zug a szél, a tenger morajlik, az ég menydörög. A költőt, az ifjú férjet, már békés családi otthonában is rémképek gyötrik : Mit csinálsz, mit varogatsz ott? A ruhámat foltozgatod ? Rongyosan ís jó az nékem, Varrj inkább egy zászlót, feleségem. Nem maradhat igy sokáig, Mi hogyan lesz, majd elválik, Elválik a csatatéren Varrd meg azt a zászlót, feleségem! Drága áru a szabadság, Nem ingyen, de pénzen adják, Drága pénzen, piros véren . . . Varrd meg azt a zászlót feleségem! A vihar kitört, tomboló orkán közepében vagyunk, a villám előttünk sujt az árbóezba, tarajos hullámok csapkodják a hajót, a tenger zug, a tenger háborog .... 1848. márcziusában vagyunk: Föltámadt a tenger, A népek tengere : Ijesztve eget földet, Szilaj huliámokat vet Rémitő ereje. Látjátok ezt a íánezot, Halljátok e zenét ? Akik még nom tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred S dobáld a fellegekre Bőszült tajtekodat. Amit a költő megálmodott, ime bekövetkezett! A bilincseket, melyok a nemzet testét szoriták, széjjeltörte, kardot kovácsolt belőlük s megkezdé élőt-halál harczát a szabadságért. Soha fönségesebb küzdelme a magyar nemzetnek még nem vólt 1 Nem akartunk miidegen területeket hódítani, mint a királyok; nem a más vallá'Suakat lemészárolni, mint a keresztes hadjáratok; nem dúsan termő gyarmatokat szerezni, miut a modarn pénzhatalmak; nem a kultura terjesztésének örve alatt gyémánt mezőket rabolni, mint a praktikus brittek: hanem azok a névtelen félistenek csak egyszerűen a szabadságért har czoltak, a szabadságért, melyről azt sem tudták, hogy micsoda, és meghaltak a testvériségért, amiben soha sem volt részük, csak elnyomatás ban és megaláztatásban és kilehelték a leiköket az egyenlőségért, melyet még azóta sem tudtunk elérni! Két császár, két birodalom fogott össze, hogy leverje a magyart. Tizféle nemzetiség támadt ellenünk, uz egész ország lángban állott, patakzott a vér a nemzet testéből, ... óh mily rettenetes napok voltak azok: A Kárpátoktól le az Aldunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar. Európa népei bámulva szemlélték egy maroknyi népnek élet halál küzdelmét. A fiatal Ibsen s az öregeiő Heine siettek borostyánkoszorut fonni a nemzet homloka köré. A szabadság kardja, mely oly diadalmasan esengett a magyarság kezében, markolatban törött ketté s a nemzet elbukott a titáni küzdelemben. A tudomány hatalma rég megtörte a hazaárulás vérbástyáját. Lehetetlen volt a harczot tovább folytatni. A nemzetet legyőzték, de a szabadság még sem halt meg ! Miből fakadt ki újra ? ki tudná ezt megmondani ? Petőfi sirját nem tudja senkisem. Amint megálmodta, ott esett el a harcz mezején, . . . végszavát elnyelte az aczéli zörej, a txombita hangja, az ágyú dörej, . . . holttestén át fújó paripák száguldottak, . . . Szabadságra törö lelke még holtteteniét sem engedte egy szük sírgödörbe összeszorítani. Széjjel szórták a szelek. Igy legalább mindegyikünknek, minden magyarnak jutott belőle egy porszem. Talán e porszem volt az, melyből a szabadság újból kisarjazott! E porszem tanítson meg benünket ugy szeretni ezt a nemzetvérrel áztatott földet, ahogy Ő szerette, annyit áldozni magyar hazánkért, amennyit 0 áldozott érette, oly rajongón hinni a nemzet hivatásában, mint ahogy Ő hitt benne, ugy munkálni annak jövőjéért, mint ahogy ó munkálkodott s ugy imádkozni a magyarok Istenéhez, mint ahogy Ő imádkozott: Míg világ világ lesz, míg magyar magyar lesz : Uralkodjék benne időtlen időig. Márczius 15. Zalaegerszegen. A nagy nap emlékére négy ünnepélyt tartottak az idén. Mindenik gondosan készített, lélekemelő ünnep volt gazdag műsorral. I. A felsőkereskedelmi iskolának ifjúsága tartotta e napi időrendben is az elsőt d. e. 10 órakor, mely iskoláról szeretet'el kell megemlítenünk, hogy — legrégibb tekintélyes iskola lévén — itt kezdették legelőbb megünnepelni az az eszmék diada'át, még pedig elejétől fogva Kiss Lajos magyar irodalom történeti tanárnak lelkes vezetése melleit, aki az önképző körnek is az elnöke. Minden alkalommal ó mond tartalmas megnyitó beszédeket. Igen érdekeseu kiált fel most is, hogy ö mindig csudálkozik azokon a zagyva beszédeken, melyeket itt-ott hall, hogy a márczius 15. dolgok már kopottak. Hogy lehet elkophatni — igy szól — az emberiség életének örök szép eszméit néhány év alatt ? — Inhoff István felső oszt. tanuló szónoklattal méltotta a !

történelmi emlékeket; Pfeiíer Sándor, Császár Gyula, Grósz Józset és Lendvay Jánös tanulók gyakorlott ügyes szavalatokkal szerepeltek; Bálás Márton tanár, karnagy vezetése mellett az ifjúsági énekkar előadta a tlymnuszt, Talpramagyart (Balásnak dalszerzeménya), Fegyvertánezot (Balásnak szerzeménye), Hunnia csata'dalt és a Szózatot. — Schmidt József igazgató szívesen megengedte, hogy a tanulók filléres gyűjtést rendezzenek a Csány szoborra, melyre begyült 7 kor. 74 fillér. II. Az állami főgimnázium ifjúsága nyomban 11 órakor folytatta, amint az előbbi iskola végzett. Kulcsár Gyula tanár, az ifjúsági önképzőkör vezetője, nyitotta meg az ünnepélyt plasztikus magyarázatával annak, hogy miért olyan nagyok ezek a márciusi eszmék, vagyis megfordítva, töltette a kérdést: Hogy van az, hogy az ország fővárosában semmiféle rendőri hatóság és semmi nemű katonai erőhatalom nem állott rnégcsak útjába som az utczai zavargásoknak ? Hogyan vau az, hogy az addigi világos törvény ellenére azonnal kinyomatták czenzura nélkül a Talpra magyart? Hogyan vaa az, hogy állami vagy politikai foglyokat maguk a porkolábok engedték szabadon azonnal, önkény tesen? Hiszea egyetlen ágyúnak az ardördülése vissza fojthatta volna (legalább egy időre) az egész mozgolodást. Ez ounan van, mert ezek a márcziusi eszmék 25—30 éven át érlelődtek és ezekben igazság van. Ez az egyeden igazság győzte le mind a hatóságokat ós hatalmakat. A gyönyörű beszéd nagy hatást tett a kallgató közönségre, mely túlzsúfoltságig megtöltötte a tágas tornatermet. Az ifjúsági énekkar énekelte a Hymnuszt, A hazáról, Kurucz dalok, Talpra magyar, Hunyady indulót, AZ énekkart Takács József tanár, torna és zene tanár vezette, aki iránt hagyományos már a tisztelet a fegyelmezett tanításért és vezetésért. Medgyesi Natalia VII. oszt. tanuló szabatos tanultsággal zongorázta Lisztnek egyik rapszódiáját. Émlékbaszédet tartott Fridrik László VIII. o. t. Jó szavaló Hutter Ferenez, aki Farkas Imrének Vén czigányát szavalta, melyet Goszleth Lajos VI. o. t. kisért zongorán jó gyakorlottsággal. Fangler Imre VII. o. t. a Ledőlt szobrot szavalta hatásosan. III. A város közönsége számára délután 4 órakor volt ünnepély a Bárány-szálló nagytermé. JÉ