Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-31 / 44. szám

XIII. év. Salaegergieg; 1912, október 31 44. szám SlSÍIsetéii £r : <*gy évre 4 kor. 04 f fél ávr« 2 kor. 04 f Hegyedre 1 kor. 04 f SSjaa »táaa 6 fillér. BeerlESSEtá Z., IE-Iox

>"va.-bia_ Lajos Ad-u.mJsi&'báiars&jte: •í Hifdetésík dija megegyezés szerisí, Nyiltíír sora 1 kor Szerkesztőség hiadóvata. : Wlasics-utasa 8. L Hl :rsr Gr TE Xj IF JE IR E O 3 BOHSáiy ca-Tösa sr iap TI aidonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A sirok fényűzése. — Halottak napi elmélkedés. — Minden halottak napján két érzelem-hullám ütközik az emberben : az egyik a megindító, a megható, a tiszta kegyelet forrásából fakadó érzés, melynek jól esik látni a temetők Birhantjain felgyúló mécseket az emberek bánatos, komor hangulatát, a temetőnek koszorús diszét; a másik érzelem már kellemetlen : a kegyeletnek vásári sceneriája, a reklámkegyelet, mely egyre bántóbban és egyre hivalgóbban hirdeti az átlagos ember közönséges színvonalát, kicsinyes gőgjét ós stréber ostobaságát. Mert mit tagadjuk, a temetők fényűzésében szinte több az állság, mint a valóság. Nem látjuk-e, hogy a tisztelt házasfél, akinek szerencséje, hogy tovább él, mint az öröklétbe költözött hitvese, akkora vásári zajt üt a halottak napján az ő hivalgó kegyeletéből és olyan krokodilus könnyeket tud ereszteni, — az ember nem hisz a szemének, nem hisz a fülének Hiszen a zokogó hitves, mig az öröklétbe költözött itt élt vele e szomorú sártekén, nem tett egyebet, mint csörölt-pörölt, zsörtölődött, sőt egész házi zenebonát cselekedett hites párjával, bit most benépesedvén a temető, — oly hangosan sirat és szines mécsvilágok százait, drága virágok egész halmazát szórja a hideg hantra, ahol nem fáj semmi. Mi ez ? a múltnak vezeklése •-<? Bűnbocsánat; megalázkodás, vagy inkább a parvenü ostoba gőgje, aki hivalkodni akar és a maga temetői fényűzésével, mintha mondaná: — Ezt csináljátok utánam! . . . És nem is voina semmi hiba, ha a hivalkodásnak ez a felszólitása a közszánalom és némileg a guny özönében fulladna el, vagyis képletes kifejezés nélkül, ha egy bolond százat nem csinálna. Csakhogy csinál. Nekünk végzetünk, hogy minden ünnepünk, tehát a legtisztább is, a halottaknapi kegyelet e szent ünnepe is, anyagi romlásunk okozója legyen. Mert az. Mert mi minden téren a fényűzést utánozzuk és az a hazug disztinkcziónk van, hogy nem is kegyelet, ha azt a hatást nem éri el, melyet nem birunk meg, mely tul megy erőnkön. Szóval a temetői luxus terén is felvesszük a versenyt és éppen olyan becsvágya a nőnek, hogy az ő kegyeletes halottjának a sirhantja legyen annyira díszes mint X né, mint Y-é, minta hogy becsvágya, hogy kalapja éppen olyan prölőzös és kócsagos legyen mint X-néé, akivel egymás pukkasztására, a kávéházban együtt ozsonáznak, de külön-külön szapulják egymást. Nagy kár volna bennünket félreérteni! Valljuk, igaz lélekkel valljuk, hogy nincs nemesebb, sem kegyeletesebb és emberibb dolog, minthogy szeretteink nyugovó helyén egy napon, a halottak napján, felgyujtjuk a mécseket és kegyeletünk virágait méla borongással, imádságos ajkkal letesszük. Nagyon gyöngéd, nagyon mélységes szivben született meg ez a szép gondolat és örök dicsérete az emberiségnek, hogy a halottaknapi szép szokás nem ment ki a divatból. Ami szavunk az igaz kegyelet, a tiszta forrásból fakadt bánat nagy érzelmeit nem érinti: ami hirlapi zokszónk a talmi kegyeletnek a temetői reklámos fényűzésnek, az álkegyeletnek és a feltűnni vágyás szomorúan megválasztott alkalmazóinak szól. Akik a gyász igaz érzelmeit hordozzák és a tiszta bánat kegyeletét viszik könnyező szemükben: Oh engedjétek be a temető kapuján, de bár akadna korbácsos ember, aki az álkegyelet, a feltűnni vágyás hiúságává! a temetőbe igyekvőt visszakergetné: Ez a hely nem & hiúságok vására. Csak egy virágszálat! Hangzik országszerte és ha oly sok virágszálat adnának az élő-halottaknak életük megváltására, népszanatóriumok létesítésére, amennyinek elvonása szinte meglátszanék e napokban a temető sirhantjain : az lenne csak az igaz kegyelet és ez a virágszál lenne a legfényesebben beszélő kegyeletünk igaz voltáról, emberszeretetünkről, nemzeti érzésűnkről, de sőt halottaink mélységes meggyászoiásáról is. Vajha a temetők halottaknapi nagy ünnepén a sírra tett minden koszorúból hiányoznék egy hervadó virágszál, a hervadó élet megmentésére : az lenne csak a temetőknek mindannyiunk által dicsért legnagyobb fényűzése. Mert bizvást mondhatjuk, hogy akármilyen embermészárlás lesz is Balkánon, nem fog annyi ember elesni, amennyi nálunk évente tüdővészben elpusztul. Nyolczvanezer ember megmentéséért kiáltják oda: Ha csak egy virágszálat! — ismert jeligét, oh értsd meg szives olvasó és küld el kegyeletednek haiottaidért való megszentelt vámját! F. L. ősszel. Nincs szomorúbb a mogorva, Komor öszi időnél, Mikor más se látszik egy-egy Tömérdek felhőnél. Csupa bánat, csupa kétség A föld is, az ég is . . . Mintha egy nagy könnyé válnék A nagy mindenség is! Szegény tájnak, mintha örök Nagy kétségbe esve: Fénylő napról, friss tavakról Reménye se lenne. Oh természet, be sivár vagy Hit ós remény nélkül . . . Ments meg engem, Uram Isten Ilyen öregségtül! . . . Nem ez az ősz az én ószöm, Hanem az a másik: Mikor a táj, bágyadtan bár, Mosolyogni látszik . . , S mikor a nagy ráboruló Csendes lemondásban : Még örömét leli egy-egy Maradék sugárban! Mikor minden őszi rózsa Emléke a nyárnak, S van valami költészete A haló határnak. S mult és jövó reménykedő Merengésre késztet . . . — Én Istenem, oh adj nekem Ilyen öregséget! Szabolcsba Mihály. Háborús tárczaleveiek. — Fővárosi tudósitónktól. — III. A háború varázsa. — A döntő ütközet. — Mikor lesz vége a háborúnak ? A háború addig nem szűnik meg az emberekre varázssal lenni mig csodálatosat látnak benne; amig be nem látják, mennyire közönséges dolog az. Wilde Oszkár. A testileg lezüllött, lelkileg megégett czinikus angol genije csodálatosan tudott néhány szóban nagy igazságokat mondani. Az ő fentebbi idézete valósággal vezérczikk és csak abban különbözik az átlagos vezárczikkektöl, hogy néhány szóból áll és mégis többet mond, mint sok hosszú vezérczikk. Csak nézzük például ezt a balkáni háborút! Megtisztítva csodálatos varázsától, ez a dolog mégis csak egy kis betöréses lopás, melyben a tolvaj nem általja vérét is ontani. Csak nem akarjuk a komitácsik és balkáni bandák hadviselését rendes hadjáratnak látni és tisztelni. Elvégre a crnagocoknak is a maguk szempontjából igazuk van : A fekete hegyek országa kősziklából áll és ezen még a kecske is vékonyan legel. Már most megalakul a nemzeti inségoszlató bizottság, a melyet a helyi nyelvjárás komitácsiknak keresztelt. Ennek a bizottságnak fejlett erejű tagjai vannak és kézimunkától ékes tüszőjük meg van rakva pisztolyokkal és mordályokkal. Mikor már a kecskék is elfogynak ebben az országban, akkor a komitácsik megkezdik működésüket, betörnek a jámbor törökre, elragadják tehenét, kecskéjét, pénzecskéjét, s ha aztán a török, javai védelmében, a komitácsikat amúgy törökösen ellátja: megszületik a mohamedánok íéktelen vérengzésének vészkiáltása az európai sajtóban és a Balkán félszigeti elnyomott keresztények kínszenvedésének panasza betölti a világot. Gondoskodik erről az orosz is és pénzeli ez alarmi hírekért az európai nagy sajtót — de mi magyarok gondolkozzunk a törökökről emberségesebben. Elvégre nincs mit tagadnunk, hogy ez a lehanyatlott vitéz nemzet valami 300 észtendeig uralkodott mirajtunk. És ha a függetleu magyarnak minden rabiga fáj, el lehet képzelni, hogy a török uralom neki sem volt kedves! De bizonyos dolog, hogy a mások véleményét, hitét, szokását és nyelvét tisztelő ur nem adódott, mint a török. Meg vagyon irva a mi okirattárunkban, mekkora nagy szabadelvüséggel viseltetett a török a meghódított magyarok hite, nyelve és szokása iránt* Hiszen éppen ez a — mondjuk nembánomsága hozza magával, hogy vitézi tetteinek semmi maradandó eredménye nincs : Nem tud pacziflkálni. Ha tudott volna, ezek az inczi. Sőt védelmezett minket a némettel szemben. Sz.