Magyar Paizs, 1912 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-23 / 21. szám
xm. év, laíaegartgag; 1912, május 23. 2Sc szám J6í5fl5«t4»i á? • é?r» i bot 04 f fsve 2 bor. 04 f 1 ksr. 04 f »iá» 8 ttSléí. Hirdctésak dija megegyezés szériát Nyiltüír sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvata. : Wlasics-utcsa 8. HEoz?-\7-á-falta. Lajos f LBNGTBL FERENCZ MTan^atarsafc s < B O B R É Q- "2" ÖBG Y lap i aidonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE •e Közügyi nyilt levél. Stetka Péter m. kir. államvasuti mérnök ajánlott levelet irt Pápáról. Levele egyik noult heti Magyar Paizsnak sZöld mocsár® cz. czikkelyére vonatkozik. Azt irja Stetka barátom, hogy abban a czikkben olyan hangot használtam, melyet személye elleni gúnyolódásnak kell minősítenie. Előbb felvilágosítani szándékszik engem arról, hogy a ,,megczikkezett csatorna 6—7 év előtt épült, ez ideig megfelelt czéijának, most — a tisztogatás elhanyagolása folytán eldugult, a folytatását képező árok pedig feltöltődött, — természetesen nem működött, hát üssük azt, aki nem üthet visszi, mert nem lesz a csikkről tudomása." stb. Levele végén fokozatosan ismétli, hogy a czikkben alaptalan támadast és szemékes gúnyolódást lát. Pláné mintha czéltáblának tettem volna ki. Helyteleníti a czikket s rektinká'ásra szólít, hogy ne legyen kénytelen más uton keresni megoldist. Ó békés és mast is békében hagyó polgár stb. Levelének minden egyes szavára — azt hisztin — megnyugtató feleletet fogok adni. Én is békés ember vagyok ; a békét szeretem legjobban a csalidban is, a hivataloskodásban is, a khebbkörü társadalmi s a nagyobbkörü közéletben is. De mindaddig, amig hibát lát az ember, egé.'Z^n békés nyugalomban nem élhet Minthogy pedig az a teljesen hiba nélküli ideális világ istentudja, mikor fog elkövetkezni: a teljes békesség is csak akkor fogja az embereket boldogítani. Igaz, hogy vannak oiyan hírlapok és hírlapírók, akik örökösen csak simát, szépet, kedvezőt mondanak, minduntalan dicsérnek s a közönségükkel kölcsönösen nyalják egymást, mint a tehén a bornyát s a bornyu az anyját. Én azt már nem tehetem hírlapírói működésemben, hogy ilyen egyoldalú nyalakodást csináljak. Inkább semmit sem csinálok. Ez az egyik megjegyzésem általánosságban. Szorosabban a dologra tartozik a következő. Téved abban Stetka Péter mérnők barátom, hogy én őt czéltáblának tartottam volna, hogy ellenséges hsngulalttal gúnyolódtam volna vele és hogy alapi alaaul támadtam volna öt. Tagadhatatlan, hogy a czikkemben van ironikus hangulat; de csak addig a mértékig, ameddig barátok között is megengedhető s ameddig akármilyen hangulatú kritikát a közpályán levő ember nemcsak e!viselhet, de amelyet el kell viselnie. Csak addig mentem a tréfás hangú kritikával, ameddig többször is elmentem közvetlen szóbeli kritikával is. S csak azért, mert hasonlót hasonlóval. Mikor Stetka barátom kicsinylőleg szólott a laikusról, akkor én azt mondtam, hogy ha a különbpn tisztelt szakszerűség az ő diplomájával csinál egy rosz lefolyó árkot s egy laikus ember a kapával csinál egy jó árkot: akkor én ez utóbbinak adom a pálmát. — Ezt a véleményt is az ő kihívására tettem. Mindig a barátság körvonalain belől. S ez s z összessége a kérdéses czikkben az összes, rávonatkozó megjegyzéseknek is. S ilyet nemcsak eddig mondtam, ezután is fenn kell tartanom általánosságban is, konkrét személyekkei szemben is. Kifejezésemnek, ha egy kissé tréfás és ironikus hangulatu is, sem nem szándékoltam olyan élt adni, sem nem tarthatom oiyan élűnek, amelyben személyes bántalom lehetne, Hiszen személyes viszonyunkból ki van zárva az idegenszerűség s minden ellenszenv. Tanúskodik azonban ez a dolog is arról a szomorú közállapotról, a közönségnek psichologiájáról, mely mostanában kezd uralkodni az embereken. Nevezhetem idegességnek. kicsinyeskedósnek, kényességnek, mindenképen gyöngeségnek. Az emberek Dem értik meg a barátságos tréfát, nem bírják el a jogos kritikát, nem szeretik az igazságot, ha nekik nem kedvez. Tebát elbizakodottság és önzés is lehet neve ennek a betegségnek. Mert engedelmet kérek tisztelt barátomtól, ő nem jól mondja azt, hogy alaptalanul támadom őt, amikor rosznak tartom a csatornát. Ugy világosit föl, hogy a tisztogatás elhanyagolása miatt nem folyik ott a csatornában a viz. 6 — 7 év óta nem volt kitakarítva. Hiszen ő nem láthatja Pápáról, hogy ki van é takarítva, vagy nincs. A víznek kitéglázott utja most is épen olyan, mint ezelőtt 6—7 évvel, sem nem kopottabb, sem nem dagattabb ; szemmel látható ez a talapzat, amikor elsept'ik róla a zöld mocsarat. ,,sárrá rothadt zöld hullámok alján" ott van a tégla, de másnap megint megáll rajfa a tiszta viz s harmadnapra megint megzöldül. Aztán mocsárI gáz fejlődik stb. A Madonna csodája. A réten, berken, zsombékról zsombékba járok. A mocsárszag körülölel. Bolyongásomban lázba ringat s a buja, őszi szines lapon álom fog el. — Halászok az Adrián. Tiszta a tenger. Disze van a garda tengeri rokonának, a héringnek. A Clierso, Veglia szürkés párában lebeg az ég és a tenger között. Nem jó jel. De vitorlás bárkánk nagy reményesen, szárnyé feszítve szalad a tengerre. Ólmos őszi ködökbe: a bizonytalanságba . . . A parton állna!: bucsuintésre : anyám: az Aggodalom, apám : a Gond, gvémántosszemü, vad, erőszakos szeretőm : a Reméuy s szelíd, visszahúzódó húgom: a Szerencse. Aggodalom anyám: a Madonnára vigyázzatok! Jaj, ne menjetek! Borús az ég. A ChersónaK, Vegliának nincs alja! a levegőben lóg. O mia Madonna, fordítsd vissza őket. Gondapám: Sok szerencsével! Csak bátran ! Vigyázzatok, a háló el ne szakadjon. Az istápra ügyeljetek. Drága világban élünk. Egy jó fogás megmenthet bennünket a tönktől. Tudjátok-e Rigoriza, az uzsorás holnapra tűzte ki a határidőt? Elliczitáltat a vén csipás. Bátorság! Előre! Csak az én vén csontomnak: hátra/ A sírgödör felé ! . . . Ej anyámasszony nemzedéke . . Hát anyádra hallgatsz? Az csupa jaj, csupa aggodalom. Apádra nézz ! Elveszik házát. Ha abból nem futja, örökös szolgaság, vagy börtön . . . Aggodalomanyám: Vissza, vissza! Oh, én férjem ! Már az utolsó fiam is a tied, te éhes gyomor, te tátott száj, Tenger ! Gondapó: Az öklöm emelem rád. Ha a csontom roppan is össze öklöd alatt, markod között. Fenyegetlek. A zsidó holnap elárverez. A tengeré vagy, az uzsorásé!? Te asszony nemzetség! Arczomon a csontok kiállanak, .1 bőröm lefakult. Ehes vagyok, sos heringre. Aggodalomanyád biz éhenpusztul, mert gyáva asszony . . . Te kutya, te is arra fajzottál! Hát fordítsd vissza a kormányt! Egyenesen! Hál Islen, még se vissza . . . A húgod szóljon? Hát szólj té lány. Na mit meredsz rám? Mondd, hogy szerencse kiséri... — Hanem? Csak? Szerencse húgom: Ősz van és tengersok a héring . . . Gondapó: Csak . . . lemondok. Hadd őszits'en meg előre az élet terhe. Remény szeretőm: A szemem tüz. Csaljon utadon. Világítson eléd. Kerüljön a bóra. Abba is a szemem ládd. Legyen esküvőnk a sarkalód. Meg a jövő életünk ... Aggodalomanyó: Vissza! Nem? A bóra kerüljön ... A Madonna vezéreljen ... Jaj! Reményszeretőm : Meg a jövőnk , . . Gondapó : Meg apád, a Gond. Az uzsorás holnap jön . . . xVpádra és a Madonnára teszem össze előtted kezemet, ne hallgass anyádra, az kétségbeesés és kéztördelés . . . Sárga vitorlátok már feszíti a szél. Száz csillag reszket az ég peremén. A Tengeren járóké, a Hajnali legyen oltalmad! . . . Árbocztok erős, karszti fenyő. Hajlik inkább, mintsem törjön . . . Rajta a szent szűz képe . . . (Segits bennünket, sok szerencsére, könyü fogásra, derült időre !) a fázós csillagokra felhő párnák duzzadnak. Hallgat a tenger, alattomosan szunyád . . . változik a szine. Hullám loccsan. A szél raetszősen vág le a karsztból. Neki zudul. Összekavsrja rázza a felhőket. Szabályozza szeleli szét s megczibálja. Annál fogja s a horkanó tengerhez csapja. Hullám porzik a bárka oldalán. Sörényesen száguld neki . . . s megtörik. Küzdünk feszítve, megizzadva. Vad torok a bóra; mint a böiény, ordit. Vegliánál két oldalra kapja a bárkát, uyy tánczoltatja, ropogtatja. 0 mia Madonna! 0 dió Mió! Reszketőn futunk s fejeveszetten. Árbocz, kormány nem engedelmeskedik. 0 mia Madonna! Vasmacskát le! Hasztalan. Vitorlánk sárga rongy. Elveszünk! El ! segits meg Istenünk! A futó felhők mögött fény dereng. Bátortalan vagy Madonna ? Ugy-e te is íélsz itt lenn evezni . . . habra szállni? 0 segits! Lám, jösz Madonna, Te áldott mi csillagunk, Te a Tengeren evezőké! Nem veszünk el. Te megsegitsz . . . Jöjj, ha morajlás is jöttöd . . . Tengersimitás nélkül megmentesz ... A lelkemet, a lelkemet ne add, óh ne, az ördögnek ! . . . Karollak édes, drága jó. Nem a földre ki ... a menyországba ... föl! Nem kell a kötél, kormány . . . vitorla se . . . Éu az örök révbe evezem ... — Mit ordítasz? Hó!? Nem a Madonna, töicséresitett hullám? Elszáguld, mi?