Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-09-07 / 36. szám

XII. év* 2al«eq»P8»«g, ISII, szeptember 7, 36, szám íCMfftaBtí-ri fcr : *nT é>f í »«r 04 í 2 kor 04 f 1 kor 04 f m&b 8 fillér. Hhdefíatk dij* megegyezés areriat. Nyiltt.'r sora 1 kor S?erkeazt

lÍBé^ Kiad4vata<. Koasnth-utc. i 43 SaerlEeaBti Z. BCox-^T-átilti. Lajos ( H, E 2ST <3- "2" fii FEBHNCZ M-uLükatteBak^ BORBÉLY 3TÖHQ? lap ajdonns. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A henyái asszonyok. őszintén szólva : egyetlenegyet sem ismerek közülök. Csak a lelküket! láttam. Azt azonban a legnagyszerűbb templomnak: a szabad természetnek szentélyében, a mezőn figyeltem meg. Egy sem volt ott. ÉH mégis láttam. Láltam azt az erős hitet, amelyik a henyei asszonyok lelkét buzdítja, serkenti. Láttam azt a felemelő reménységet, amelyik a henyei aszonyok szivében törhetetlen •rősségü gyökeret vert. Láttam azt az imádatra méltó szeretetet, amelyik a henyei asszonyok munkájá ban mutatkozik. S mindezt egyetlenegy növénynek : a kendernek jelenlétéből láttam. Kender? Mi ez? A modern magyar asszony előtt ismeretlen haszontalanság. Még annyit sem ér, mint -egy csenevész fucbsia, amelyet az ablakok között nevel a szolgáló. Hat anuyit hogyan érne, mint egy csokor gyöngyvirág? A magyarság fentartója : a földmives felesége előtt, minden. Előbbre való a krumplinál, kukoricánál. Még a búzánál is. Pedig több fáradsággal, nagyobb vigyázattal kell neveiri, értékessé tenni, mint akármelyik mas növényt. A krumplit, kukoriczát éretlen korában is értékesítheti, használhatja. A búzát aratás után menten pénzzé teheti, lisztté őrölheti. Mégis kendert termel. Hát nem bolondság ez ? Nem ! Husz—hnszonkét évvel ezelőtt megfigyeltem, hogy az oltárczi asszony milyen munkát végzett. Kora reggeltől—késő estig a mezőn dolgozott. A gyűjtésnél, betakarításnál jobb keze volt a férfinek. Mikor a család tagjai lefeküdtek, ő akkor kapott a dologba. Amig pihent: addig törte, tilolta, gyaratta a kendert. Mécsvilágnál fonta fonallá a szöszt. A rokka pergése az volt neki, ami a modern asszonyoknak egy Bethoven szonáta. Ébren tartotta, fokozta szivében azt a reménységet, hogy örömet szerezhet a haz — népének. Mi lehetett az az örömhozó dolog? Égy semmiség: az, hogy Karácsony napjára a maga által készitett abroszt terítette az asztalra. Hát ez is valami ? Gondolkodjunk csak felette : A kender termelese erős hitre Vall. Henyében íregdönthetetlen hitű asszonyok vannak. Hiszik, hogy az a kendervászon tartja fenn az ö fajukat. Remélik, hogy az a háziszőttes szilárdabb kapocs lesz a föld és a magyar nép között, mint a minőt más növény teremthet. A fajfentartásért, s azért a szilárd kapocsért szedetik a kendert. Ragaszkodnak ahoz, mint a gyprmek az anyjahoz. Mint sz uzsorás a kincshalmazhoz. És nem ok nélkül. Egy emberöltővel ezelőtt ismeretlen volt a magyar nép között az a sok kaczat, a Tanulmányút. Zalai diákok Erdolyben VIII. Torda. A sármási hires völgyből visszajövet Aranyos gyéresig ugyanazon az uton jövünk. Ludason ajra találkozunk a régi »kolegyista« pajtással, Demény Andrással. Meg is éljenezik a diákok. Bátran lehetne Marosludas polgármestere ; pedig osak iskolamester. Mi a vendégszeretet mesteré nek neveztük el. Tordára jön, hogy elnököljön a megyei tanitók gyűlésén. Gyéresen már elönkbe jött Scharscher Dani is, aki csak azért nem festőművész, mert nem az a czime. Aztán még Münchenben sem járt. Tordán egyéb mesterséget folytat. Hanem erről máskor beszélek. Rendesen rajztanár, de nem a gimnáziumból való. Különben nem jött volna elénkbe . . . Szóval estére bemegyünk Toidára. Tudjátok é gyerekek, hová jöttünk most ? S miről nevezetes Torda ? — Hogyne tudnók I — Dehogy tudjátok. — Nohát nem tudjátok. Nevezetességeit osztályozom. I. Népies nevezetessége, hogy anekdoták, adomák, mesék vannak róla, épen ugy, mint az agyafúrt székelyekről, czigányokról, a görög abderitákról és a vasmegyei Bálótról, Széli Kálmán falujáról. Ezek között speciális a tordai malacz, mely olyan okos, hogy két éves korában már nem mehet a kerék alá, hogy ez eltapossa, — sőt megfordulva, — . . . gel megy a vályúhoz, mégis jóllakik. — Ebből én is tudok egyet, amelyik diákkoromban történt meg; tehát igazában igaz. A polgármes ter egyetlen egyszer falura ment három napra. Azonközben vihar volt s a villámcsapás meghorzsolta a százados hidnak sze eletkövét, zsindelyes fedelét is megpórzsölte. Hazajövet újságolják neki, hogy baj történt. A villám igy, meg ugy. A polgármester haragra lobban, s mérgesen az asztalra üt, korholván a tanácsosokat: Meggondoltam igy szól, egyetlen egyszer megyek el hazulról s miudjárt baj történik ! De ne gondoljátok, hogy csak effélékről ne vezetes. II Nevezetes másodszor közgazgasági iparáról, és ipari művészetéről Bőriparában máig is hiresek a tordai timárok: s mint minden ősi magyar városban, a csizmadiamesterség. Csakhogy varga volt ennek régen a neve. A tordai pogácsából már a Zichy-barlangban ettünk ugy e? De nem csinálják ezt a világon sehol, csak Tordán. Olyan mint egy tekenyó lefordítva. A hasa lapos. Háta domború, s mintha kaczagna jólléti duzzattságában. Olyan repedés van rajta, mint a Tordahasadék. Négy füle van mint a tekenyőnek. Virtuális,vagyis lényegi tulajdonsága a füszerszámosság. Különösen bors van benne és sok tojás, melytől szép sárga. Porló. Ize kellemes. Meg kell különböztetni ettől az úgynevezett székely pogácsát, mely csupán barna ío/.sból van, s kemény, szivós. A tordai pecsenye nem egyéb, mint sült diszuóhus, de mégis egyéb. Országos vásárokon más városokban is szoktak ilyen hirü »czigánypecsemellyel most tele aggatja magát a magyar. Voíle, satin, sephir az inge. Chiffon a lepedője. Igaz, minden harmadik mosásnúl ronggyá válik ez a sok csodálatos nevű jószág, de hát baj ez? Dehogy is baj 1 Hoznak helyébe másikat, szebbet a bugyros bálizsok, s a székely nevet bitorló czigányok. Meg aztín nem nevezhet benünket maradinak a külföld sem. Elfogyasztanék az 6 összes selejtjeit, ha tízszerte kevesebben volnánk : akkor is. Én azonban a henyei asszonyok leikében, lelkéből mást láttam. Ők a kender-termeléssel útját állják annak az inváziónak, amelyiknek kikövezett, egyengetett utat készitettek a közös vámterülettel. Ők nem külföldi abroszról fogyasztják el a magyar föld termését, hanem kendervásznat terítenek az asztalra. Kevesen vannak ngyan, de nemzeti szellemben cselekszenek. Mert van hitük. Szivükben reménység él. Fajukat szeretik. Magyarabbak mint mi, akik a nyugati invázió torkában vagyunk, s már már eluvel benünket az a szörny, amit czivilisatiónak hívnak. A temetésünk is dísztelen lesz. Nem a magyar asszony keze alól kikerült szemfedő takarja jéghideg arczunkat, hanem az idegenből hozott portéka: amit nem ereszt be a házába egyetlenegy henyei asszony sem . . . Lengyel Terenc. nyéket* árulni a kofák. Csupa czigányság és disznóság ez a tordai pecsenyéhez képest. Az ilyen enni valót Tordán is csak egynehány aszszony csinálja már. Nincs más mód, a kövér disznóhúst meghasogatva (megint a tordai hasadék) beleteszi a nagy üstbe és süti-süti, sósvizben ám I talán megelőzőleg is sós vizben tartotta bizonyos ideig. És süti. De nem ugy, mint az ebédet készítek, hogy 11 órától 12-ig; hanem napokig. A legkövérebb részt is megeheted, ha meghűl, fagyosan is kenyér nélkül, sohasem csőin irölsz meg tőle. Es igen jó izü. A milyeu nincs. Csak ez a tordai pecsenye. Hires a virslije. Össze! már kiáltja az utczán a virslisinas hullámos hanghordozással: Friss virslit, meleget, mellé termát hideget. Pénzér adok eleget. Enni inni jól tud a tordai nép. De nem baj az, csak ne menjen Enczbe, Linczbe, Münchenbe, Nárittyenbe s tul az Ober-Enczián még a rongy kotyvadék sörért is. Nem is ment a tordai nép régen. A régi nagy hid mellett van egy régi nagy ház, Serháznak hijják, Nézzétek a feirást' »Im serház Torda város közhasznára . . . újból építtetett MDCCCXIV. Midőn Bachus Gerezdetlen Árpa koszorút kedvetlen balra dőlt fején viselt /« Tehát kerek száz esztendővel ezelőtt csinálták itt az árpasört s közülünk még most is némelyikünk csak a linczi sört tudja meginni. Osztrovicsi és Követsi uramék építették ezt a házat, akik a hires fedeles hidat is csinálták ugyanakkor. A tordai nagy fedeles Aranyoshidról a turisták is csak mosolyogva szoktak megemlékezni, mert szegeletkövén kissé naivul hangzik mai fülünknek