Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-08-31 / 35. szám

c XII. év, Zalaegerszeg, 1911. augusztu

s 31. 35. szám MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE _ -J-— _ , , -P _ ; _ Í LENGTH-T, FBBENC2 SS«3E»3R-IC©S!BT± ^J. JrrLOi" V JEL U_LL- 1J3'J OS M-UNTATÓRSAK: 'I IB O R 3 :É] .L "2" GRTŐK.GX' íap aidonos. XJfifintési ke : ®sy érr* 4 kor 04 f fél énra 2 kor 04 f H«-rr*ár« 1 kor 04 f &gy<M száü* 8 fillér. Hirdetés«k dij» megegyezés szériát. Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvata.. Kossnth-ntcíí 43. A nemzeti irány az emberi fejlődésben. Apáthy István, tudós világunk eme kitűnősége ezen a czimen nagyértékü beszédet mondott az Akadémia közgyűlésén. Okulá sunkra, nemzeti önérzetünk megtartására közöljük e hatalmas előadásnak összefoglaló, tömör, a tudós felfogását tükröző részét a következőkben : A természet az élet kezdetétől fogva a földön kiolthatatlanul beléültette minden élő csirába a fejlődés kényszerűségét és megindította azt az átalakulást, mely a külső körülményektől függetlenül is, nemzedékrőlnemzedékre változtatja és tökéletesiii azt a formát, melyben a fajnak egyedei megjelennek. A természet a faj föntartásáuak szolgálatába állította az egyedeket és kíméletlenül elpusztítja mindeniket, nmeíyik e kötelességének már eleget tett. A faj föntartása pe dig csak arra való, hogy a független továbbfejlődést tegye lehetővé, hogy a független továbbfejlődésnek utjáü egy teremtő gondolat megvalósulhasson Nem mondom, hogy a független továbbfejlődést egy elébe tűzött czél irányítja; csak azt mondom, !iog.y olyan ok szabja meg, mely a földi élet első létrejöttétől kezdve működik, mert minden élő csiranak a létrejöttével együtt járó tulajdona. Az élet létrejötte nem is egyéb, mtnt a független továbbTanulmányut. — Zalai diákok Erdélyben. — VII. Mezözáh. — A kissármási földgáz. A kiránduló társaság vezére, Haerter Ádám, levélben tudakozódott Simon Ignácztól, a tordai gimnáziumnak fiatal igazgatójától egy és más dologra nézve, különösen a fuvarozást illetőleg. Csudálkozom, hogy a fiatal igazgató uem tartotta érdemesnek, hogy közvetlenül válaszoljon. He lyetle a segédje válaszolt, Sebők Samu tanár. Sebők pedig a válaszadás mellett főképen uj tanácsokat adott, hogy miket nézzünk meg, és miket ne nézzünk meg. Holott ilyenekre vonat kozólag kérdés nem intéztetett. A kissármási földgázra és Toroczkó vidékére nézve azt tanácsolta, bogy ezeket na nézzük meg, nem érde mesek. Semmit sincs ott mit látni rajtok. — (A mezőség hihetőleg azért unalmas, mert nincs rajta kő; Toroczkó azért unalmas, mert ott sok a kő). Az érthetetlen tanácsot, melyre különben sem kértük, nem fogadtuk meg. Igazában egész utunkban ez a két pont volt a legmegragadóbb. A tordai levél inkább ezért értékes. Marosludasról néhány órai vasút utazással elérjük a nagysármási és kissármási állomásokat. De nem épen olyan elkárhozott ez a mezőség, minden monoton unalmassága mellett is, hogy a földgázon kivül egyebet is ne lásson rajta az ember. Hiszen gazdagon termi nekünk a bort, búzát, — békességet, ha csak egy kissé is műveljük e tényezőknek a talaját . . . S mondtam már az Alföldön, hogy akinek van szeme, az lát ott is, ahol a vakok nem látnak. fejlődés megindulása és a fejlődés menetének gyorsaságát és sajátosságait (bár vannak más gyorsító vagy lassító, előmozdító vagy akadályozó tényezők is) első sorban az élő csirák kezdettől fogva meglévő mindonik fajának benne rejlő tulajdonságai határozzák meg. Ilyen értelemben állítom, hogy van független továbbfejlődés, vagyis hogy a fejlődésnek nevezett átalakulásban az a legfontosabb rész, mely nem a külső körülmények hatásának eredménye, hanem egy teremtő gondolatnak megvalósulása. Nemzedékek hosszú sorára, évek millióira van szükség-, hogy a teremtő gondolat egyegy fajban testet ölthessen. A fejlődésnek alsóbb fokain látszólag még egészen egyforma fajok a függet en továbbfejlődésnek mindig széítérő utain mindinkább láthatólag is kü lönhözőkké válnak. Fajok kihalnak, de létező más fajokká át nem alakulhatnak, még akkor sem, ha egyedeiket a kü

!ső viszonyokhoz való alkalmazkodás idővel még oly különbözőkké teszi is, oly különbözőkké, hogy a rendszertan külön fajokul irja le és külön névvel jelöli őket. Az erősebb faj kiszorítja a gyöngét, de nem teheti magához hasonlóvá. Amelyik hbiad a független továbbfejlődésnek utján, az szaporodik, terjed és erősödik. Amelyik ezen az uton megáll, az el is pusztul. Ezért a természet nem is önzésre, hanem önfeláldozásra tanit; ezért a teremtés a világ központjába nem az Ént, hanem egy gondolatnak szolgálatát állította. Az emberre Sőt ha a társaság megengedi, hogy pár perczig magánemlékemnek is éljek, följegyzem, ide hogy a tóháti és mezőzáhi gazdag völgy is utunkba eseft, 25 éves összes emlékeivel. Hiába! olyan az az emlék, mint a réti fűnek illata. Nem lehet orrunk elől elkergetni. Néhai való jó Ugrón Sándor lakott itt Mezősáhon fent a dombon, most már — lent a sírban, s kertje végén, hol most a gőzös nyargal, én futkostam a nagy réten készülve az álhletikai versenyekre Az oláhbéresek talán most is emlegetnek : volt itt egyszer egy tanitó a Méltóságos urnái, de megbolondult szegény s ugy futkosot itt a réten, nem is mertünk közeledni hozzá. — Átellenben fent a nagyobb Bursza hegyen van egy hatalmas uj palota, száz teremmel. Csak most építtette Ugrón István, belgrádi konzul, a kisebbik fiu, most a konzulok közt is nagy, legalább legrokonszenvesebb. Ugy látszik igyekszik hazajőni. Édes a hazai föld. S ha elmúlik a nyár, speregnek a fákról az őszi levelek, kit erre, kit arra kergetnek a szelek«. Minden mindegyre változik. Podoba Pámfil is meghalt, a jegyző ; Török postás ki tudja hol szállítja most a leveleket s fújja talán mérgében, hogy: Acheronta movebo. Egy maga van itt a régiből : Móga Tivadar, a szomszéd földbirtokos, frissen, újan, mintha csak 24 óra volna az a 25 esztendő. Semmi sem változott a nagy tó körűi. Csak annyi, bogy gőzös fut a partján, negyed óráig. Néhány kilométer hosszú, félkilométer széles. Télen beültem a közepébe s vén kamasz 26 esztendős koromban tanultam itt csáklyiázni. Igy mondták régen a korcsolyázást. Hona és Hozália kisasszonyok már jól tudtak s a tanitó még nem nézve ez a gondolat egy-egy meghatározott és semmi mással nem azonosítható, el nem alkudható, le nem tagadható nemzetnek kialakulása, fönnmaradása és tökéletesülcse a független továbbfejlődésnek utjain. Az a nemzet,' mely raa itt a Kárpátok koszorúján belül küzd a boldogulásért, más nemzethez hasonlóvá nem lehet soha, nemzeti mivoltát az általános emberivé át nem alakithatja. Kihalhat a magyar, igen. Lassan-lassan, egyedenként helyettesíthetik más nemzetnek tagjai, s az a teremtő gondolat, mely egykoron a magyar nemzet kialakulásában nyilatkozott, megsemmisülhet. Már is elhalványodott; de ne engedjük, hogy maholnap hazugságga legyen a magyar nemzetről beszélni ! Nem a vér keveredése fogná megölni, hiszen idegen elemek fölvétele, áthasonitása által is táplálkozik, nő egy nemzet, vaiaminthogy az élő szervezet is idegen anyagok áthasonitása utján gyarapítja a saját testállományát. De meg togná ölni a nemzeti öntudatnak, a szabad, kül n nemzetként élni akarásnak megszűnése. Egy teremtő gondolatnak gyilkosa mindenki, aki a mi neírzet) sajátságainkat lenézi és irtja: aki nemzeti öntudatunkat és önbizalmunkat csökkenti. E teremtő gondolatnak árulója az is, aki elhiteti egy nemzet fiaival, hogy az egyednek nem kötelességei, hanem csak kényszerűségei vannak a közzel szemben, hogy e kényszerűségek alól lehetőleg kibújni az tudott — egy-két napig. Az öreg Báró Józsika Lajos azt mondta 84 éves korában, hogy különösen két dolgot irigyel tőlünk, athléta fiaitól: a csáklyiázást és a velóczipédezést. Ezeket már nem tudja megtanulni. Egyéb is van ebben a tóban. Jókai is megnézhette volna egy nyáron, sőt még a tordai tanárok is, olyan nagyszerű gazdasági mozzanata van költői szüreteléssel egybekötve. Sem a folyamokon, sem a tengereken nincsen ilyen halászat, mint itt ebben a nagy tóban. A tónak egyszerre csak egytizedrészét lehet meghalászni, mert nem készíthetnek a takácsok olyan erős s olyan nagy hálót, hogy mind elbírja a halakat. A tó végétől kezdve csak egytized hosszúságra megyünk s itt belevetjük a hálót. Micsoda hálót! A tó szélességéhez képest egy félkilométer hosszú hálót. Egyik parttól a másikig ér. Szélessége a viz mélységéhez van mérve. Alsó széleit vas és óngolyók húzzák le a fenékig. Mikor ez meg van, a hálónak egyik végére befogat Ugrón Sándor harminezhat ökröt, a másik végét húzza 70—80 ember. A háló a tónak e tizedrészéből az érdemes nagyságú halakat meglehetősen mind kisepri, A tó végén az irtózatos háló kiheppenti a szörnyű terhet a szárazra. Ekkor a házi gazda, a magyar ur, intézkedik, hogy az országba szanaszét elküldessék a hal a barátokhoz, ismerősökhöz, atyafiakhoz, kinek amennyire szüksége van, esetleges lakodalomra fél vagy egész szekérderékkal. Mert jut is, marad is. Eladni nem szokás. Megenni nem lehet egy helyen mind. És pompás pontyok, csukák tenyésznek itt. Ezt a tavi halászatott innen magyaráztam az iskolában a gyermekeknek. Amig ezt leírtam, körülbelül végig is vágta-