Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-08-10 / 32. szám

1911. augusztus 10. MAGYAR P A 1 Z S 3 előbújt belőle, Czebe László tisztelt barátom uram, és kit az Isten, — különben —sokáig éltessen! Igenis, bosszú életet kiváDok az én egykori fegyvertársamnak, mert én lehetek az Ö állítása szerint, az átlagosnál izgékonyabb ember, hamarébb kiugróm a harcz porondjára mint talán sok mások, de gyűlöletet nem ismerek / Most két éve szereztem egy nagy haragost, azt is bánom ! Előbujt tehát az én igen tisztelt fiatal barátom, de csak azért, hogy ujabb jelét adja, hogy Ö mennyire hadilábon áll a tárgyilagos igazsággal, ó az igazságot és a tárgyilagosságot föláldozza egy-egy elmélkedésért. Cz. ur ugyanis már másfél éve, zavartalanul (kénytelen vagyok ezt kurziv kiemeléssel irni,) rakosgatja Egerszeget robbantó bombasztjait és petárdáit a Zala hasábaiba ; rakosgatja, durrogtatja és mert mindezekre nyilvánosan eddig, soha senki nem reagált, beleélte magát abba a tévhitbe, hogy Ö szép, jó, okos, jogos cselekedetet müvei, s hogy mostmár Ö, a fiatal, tapasztalatlan, pályája legelső fokán álló ember, hivatva van ho'tak és elevenek fölött Ítélkezni, hivatva van, pdlczát törni fölöttünk, városunk, inté7ményeink, polgáraink és a képviselőtestület működése fölött! Bele esett 0 is, holmi kis hírlapírói despotizmusba\ A mi különben a vidéki kezdő riporterek, — pardon : újságírók között nem ritka jelenség ! Amiü 0 zavartalanul Ítélkezett, pálcát tört mindenek fölött, addig minden jól ment! Szerinte az Ó véleménye volt a domináló! A mikor aztán most, másfél évi vagdalkozás, ironizálás, kesernyéskedés után, a közhangulat hatása alatt, csekélységem vállalkozott arra. hogy öt egy aranyhíd meghagyásával, szépen, lehető kíméletesen, limonadészerüen, figyelmeztessem, hogy szerintem és a jobbizlésü ' nagynözóuség véleménye szerint is, nem helyes mód a hogyan ó hírlapírói kritikát gyakorol, hogy csúnya ma• dár az, amelyik a maga fészkébe — rondít; hogy példátlan jelenség az, hogy egy várost, a helyben megjelenő lapok daczára nap nap után, egy tnás város újságában — tehát ellenőrt zhetlenül! — támadjon, gyalázzon, ironizáljon." Most, hogy végre megzavartam ót munkájában, most tulérzé kernyen, idegesen, türelmét vesztve kiugrik inkog Bitójából és rug, vág, elméskedik, összehord hetet- havat, tat-fát, tücsköt bogarai, sőt még szegény kis Orbányostának sem hagy békét! Panaszkodik remitö mód a rekkenő nagy forróságra és előre is bocsánatot kér, ha esetleg a mi be is következett, meglátszik elménczkedésén a nhőgutás jelenség összes simptomája.« No . . . no . . . azért nem kell annyira elkeseredni, én jó felebarát vagyok, szolgáltam a múltkor is s szolgálok most is, egy kis nlimo nádéval.« (Mert ugy-e az Ónok langyos rántott levesével szemben, ilyennek tetszettek elnevezni czikkemet? . . .) a limonádénak pedig tudvalevően hűsítő és józanító hatása vau! . . . Jajj ! De furcsák is ezek az uiságiró ténsurak ! Ők, heteken, hónapokon át gyaláznak egy várost ! abnormis állapotokat, polgármester hajszát, érdek képviselőket, akna munkát, stb. emlegetnek, szakadatlanul ezt a nótát fújják a kis riporter fötyülöből vagyis szakadatlanul piszkolódnak, állítanak valamit a mit bizonyítani nem tudnak ; — a mikor aztán na^y idő múlva akad valaki, aki azt mondja: nem igaz, uem rothaduuk, nem erjedünk, nem aknamunkázuuk, nem játszunk elleuzékesdit, uem üzünk polgármester hajszát; akkor ö nem száll magába, nem ismeri be, hogy tévedett, de sőt bizonyítékokkal sem áll elő, halem szinte a betegségig menő érzékenységbe esik, kanizsai segédcsapatokat akvirál, újságírói szolidaritásba esnek és ellentmondást nem tűrő pózzal jelentik ki, hogy: »ők pedig nem szünaek meg kritikát gyakorolni, oly élesen kihívó viszonyok és állapotok fölött mint amilyenek Zalaegerszegen dühöngenek!« (Tetszik tudni: dühöngenek . . .) És még ők (tetszik tudni ők . . .) vádolnak minket, egerszegieket vagy érzékenységgel, különösen nagy érzékenységgel, a hírlapi kritika iránt, ők, a kik másfél év alatt egy ellenkritikát sem tudnak nyugodtan elviselni! (Ismét kurziv ...) Épen ugy tesznek, mint a kik nem tudják a különbséget, tárgyilagos, igazságos, hü, regisztrálás, és az állapotok ferdítése, kigunyolása hamis •zinbe állítása között. Igen, igen, itt van a kutya eltemetve; ezt a különbséget rum tudják a vidéki hirlapirócskák, 'nnen ered az ellenszenv és tekintély hiány is, a mi fölött oly sokszor panaszkodnak. No majd lesz az máskép is, ha a hirlapirás is t vizsgához, klalifikáczióhoz lesz kötve. Akkor I mindjárt nagyobb lesz a sziveslátás és tekintély, | mert az a vizsga bizonyára magában fogja foglalni i — a többek között — az agy fegyelmezettségét is ! | Bizonyos tapasztalatok és viiáglátot. ság tneg| szerzését, az önzetlen munka megbecsülését; \ bizonyos ónmegtagadást, a finom disztingváló ( képességet, megvonni tudni azt a határt, hogy \ meddig szabad menni anélkül, hogy a jó izlés, j az illem, a lokál pátriotizaius, a mások egyéni | és családi érzékeuysége, a jogosság és a közügy • érdeke ellen vétenénk! j Budapesti igazi újságírókat, (Nem a riporter futonczokat értem.) még sohase hallottam az iránt | panaszkodni, hogy őket nem szívesen látják, hogy ; valahonnan kinézik. (Pedig Cz ur azt irta, hogy öt valószínűleg jobb : /eretnek kizárni a gyűlés terméből !) Oh kérem, bocsánat, a tehetséget, az igazi komoly tehetséget még Magyarsszágou is megbecsülik. Még itt sem zárják ki őket a gyüléstermekből. Az igazi újságíró tehetség ismérve azouban nem merül ki egy egy ripoit vagy napi | hír többé kevésbé ügyes megszerkesztésében ; • vagy Vwpts, vagy Juniustól ellesett, de többnyi e I rosszal alkalmazott szellemesség alkalmazásában ! Igaz, hogy minden mesterségnek vaonak inasévei, j egy olyan inasból, a ki fiatalabb éveiben szerte< lenkedett, még mindig válhati c jó újságíró, de j ez tanulás, önképzés, néhány csalódás, kiábrání dúlás nélkül nem megy. Hiúba ölelkezik össze a í Samu, Kóbi és Bandi, hiába vallják magukat ] kész újságíróknak, hiába szolidárisak, a nagy j közönség tisztában van velük, mosolyog fölöttük, ; mert látja, hogy a legtöbbnél az irói tehetség j nélkül, csak a póz van meg. Továbbá, — ha ugyan jóakaró tanácsomat meg uem vetik — még egy fő kelléke van az életben való boldogulásnak, a — szerénység. Nem tudom, most annyi gondolat, emlék kergetődzik agyamban, s igy eszembe jut egy igen szép történet is . . . Talán nem sértem meg senkinek — sem a jó szülők, sem a jó testvérnek kegyeletét, ha tanulságképin fölelevenítem azt az esetet. Kit városunkban egy rendkívül tehetséges ifjú, egy jellemes, kedves, tanult, emberbscsülő, igazán demokratikusan gondolkozó ifjú, a ki maga volt a megtestesült szellemesség, a kiből csak ugy sziporkázott a szellem, a humor, a tudás, az élez. E/, a fiatalember, a ki igen korán végezte a jogot, megszerzett két doktorátust, sokat forgolódott a mi polgári körünkben. Történt hogy egyizben valami bankettet tartottunk, persze a banketten dikezióztunk és fölállott és dikeziózott Ó is, és beszélt szépen és beszélt okosan, beszélt szerényen és beszédében okát adta, hogy miért szeret Ó annyira az idősebb emberek társaságában lenni ? Azért, — úgymond, — mert ö szeret tanulni, mert szerinte legyen bár valaki végzett jogász, kész doktor juris, tauult bár légyén akármennyit az iskolában, de azért nem volt még ugy, hogy ő az öregebbek tanácsában — társaságában — tapasztalatait egy-egy gyöngyszemmel ne gyarapította volna ! Igy beszélt, de nem csak beszélt, igy is cselekedett Ö! " Meghalt . . . Isten uyugasztalja . . . Nem is való volt ő ebbe a világba! Ó túlságosan szerény volt. Ekkora szerénységet ma már nem is kívánunk. Ma már avval is meg kell elégednünk, ha önzetlen, honorárium mentes, közérdekű mükö désüuk közepette föl nem fricskáznak bennünket a nagyon fiatalok . . . Cz. urnák egyéb soraira és elméskedéseire nem is érdemes, de nem is könnyű válaszolni. Nem könyü, mert akár szándékosan, akár véletlenül elcsavar mindent! Mit mondjak p. o. arra, hogy odacsavarja a dolgot, hogy: ahogyan is lehet kívánni, hogy egy újságíró honoráriumért irjon ! ?« írói honoráriumból ma már ezer és ezer ember él. Ez természetes. Ln, mondanom sem kell, azt a honoráltságot emeltem ki, a mikor valaki ir, szenzácziót jelez, kiszínez, beállít, nem törődik avval, hogy avval valakinek árt is, ir, mert írni kell, mert különben elmarad a honorárium. Ugye kérem, igy felállítva a kérdést, máskép fest? No . . . ugrat is Cz. ur, mert a tisztviselőkbe azt a hitet akarja szugerálni, hogy mi, — vagy én — irigylem és térden állva külön köszönetet akarok, mert ők az államtól segélyt kapnak. No ez még szép és a baladás jele, bogy Ce. • j ur ennél a poDtnál maga is beismeri, hogy csak vkis malicziávaU lehet czikkemből ilyet kiolvasni. Nem uram, én nem irigylek eféle iövödelmet, | én csak czivakodás helyett komoly törekvő mun; kát kívánok minden egyes tisztviselőtől. Az államsegélynél is az volt vezérelvem, hogy a nagy halak föl ne falják a kis halakat! S az . államsegély ne legyen marakodás tárgya. Hogy . mennyire nem áll Cz. ur izolálva a Salamon Ferenczet illető kérdésnél, hivatkozik 3rra, hogy ) hiszen azt négyen meg is felebbezték. Felebbezni | mindent meglehet. • A felebbezésnek azonban étikai kelléke hogy i a fölebbezök között ne tegyenek esetleg olyanok | is, a kik mások rovására akarnak előnyt elérni. i Ugye kérem, ebben megegyezünk . . . j A kakukkal való összehasonlítást, illetve ennek ' vonatkozását sem tetszett megérteni ? Mások sem? — Csudálom; persze a nagy forróság . . . Hát kérem a kakuk, ugymondják a mások fészkébe tojik s esetleg rondit is. A mikor még nem tud' tani a tudósító kilétét, azt hittem, hogy az illető nem egerszegi születésű, idegen, a kinek ez a mi szép kis fészkünk nem a fészke. No . . . ! Hogy nélkülem Zalaegerszeg ma kevesebb volna a semminél, ezt, — még ha szerénytelenségben ' versenyezhetnék Cz. úrral, akkor sem hinném magamról. Azt azonban ismét csak egy kis szerénvtelen\ séggel elmondhatom magamról — és azt igazán sem Cz. ur, sem pedig szolidáris társai, nem I hivatottak elbírálni — hogy Cz. urnái önzetI lenebbül és többet tettem városuük és polgár» társaim érdekében! Azonban, ha Ön mégis azt ' hiszi, hogy ezen a téren is Óné az elsőség, ám ! Isten neki, leborulok az Ön érdemeinek uagy! sága előtt. i A vármegye egyetlen sorvadó napilapjának, í perszo hogy szabad sőt kötelessége a megye székhelyén történő dolgokkal foglalkozni. Tegyük csak föl itt is érthetőbben a kérdést: Kötelessége foglalkozni, de nem kötelessége iránta anymozítással viseltetni! Ez az anymozitás már kikezdte az alispánt, ki Csertán Károlyt, a várost, leuutóbb a képviselőket, most követiiezik a törvényszék, államépitészeti hivatal, huszár osztály, a mozi, stbbi. Mert kérem, tetszik tudni, a megye egyetlen napilapjában mindent szabad. Ezt universális fő és fióktudósok gyártják! Még éjjel is a szürke csikó hátán alusznak! Ugy ám . . . Nagy gyerekek ezek és hogy még nagyobbaknak látszassanak, mint a ballerinák, a lábuk hegyére ágaskodva járnak . . . Végül még egy-két szót, kedves Cz. ur. A megye egyetlen napilapjának 157-ik számában — ugye — beszámol Ön a városi közgyűlésről? j Avval kezdi, hogy itt még mindig mennyire ' forrongóak, forróak az állapotok. Fél attól a veszélytől, hogy az erjedés után itt milyen sok salak, seprű marad. (De azért az én czikkem volt a »piszkolódás«?!) Fantáziája a csendben leledző vihar magvát neszeli! Éles szeme és hallása duzzadó városatyai kebleket lát és hall! Ugye ez a sorrend? Következik az államsegélynek a tisztviselők között való felosztása. Csekélységem Salamon Ferencz részesedésére vonatkozó változtató indítványt tesz. Ezt Ön mind így kronologikus sorrendben közli. Rögtön utána, tehát az eddig történtekhez hozzáfűzve a többség eljárását polgármester hajszának, ellenzékieskedésnek, alacsony dolognak, a testülethez nem méltó cselekedetnek minősiti! Igy van ez, vagy nem ? Nos kedves Cz. ur én teszek egy ajánlatot, kérdezze meg Ön a legkompetensebb egyént, a polgármester urat, hogy Ö azon tárgyalásnál, addig feuforogva látta-e a polgármester hajszát és az Ón egyéb aggályait, igen vagy nem ? Ha igen, akkor én megszégyenülve, sőt bocsánatot kérve megretirálok! Ha nem, akkor Ön fantazmagóriát irt, hamis színben állította be a helyzetet, tudva vagy véletlen, nem igazat irt; ha pedig ilyen hiba rábizonyul a vármegye egyetlen napilapjára, vagy tudósítójára, akkor még ilyen magas erkölcsi forumtói is szebb a mea culpa, mint a rabulisztikal Tivoli Jánoi. Mi van a Hadik-múmia üggyel ? Ezt kérdezi a megyei lapok utján Hegedűs Elek barátom. Tehát nekem is nyilt újságcikkben kell felelnem. S feleletem csak annyi, bogy: Nem tudom.